Most pénteken, azaz december 11-én Budapestre sodort a szél, s mivel április óta nem voltam a magyar fővárosban, ezért a május elején nyíló Könyvmoly Pop up Store-t sem volt még alkalmam megtekinteni. Így aztán naná, hogy Westendbe belépve az első (na jó, második) utam odavitt, és kattintgatva a mobilom fotós funkcióját eszembe ötlött, hogy kellene ebből egy posztot csinálnom. Hogy miért? Mert még sose volt effajta beszámoló a blogon, tekintve, hogy nincs alkalmam minden rendezvényre egy másik ország fővárosába átruccanni, de már nagyon jó lenne ilyen jellegű bejegyzést is írni. Aztán gondoltam, hát miért is ne, amúgy is most mindenki a Könyvmolyképzős magyar írók könyvbemutatójáról fog beszámolni, megint lehetek hát kakukktojás, amit egyre jobban kezdek élvezni.
Nos, természetesen a budapesti kirándulás nem mindjárt a plázázással kezdődött, első úticélunk a vár volt, pontosabban a híres Csontváry-kiállítás, melyről laikus szemmel túl sokat nem tudok mondani, csak azt, hogy érdekes volt számomra. Megismerkedhettem Csontváry munkásságával, egoizmusával, és A magányos cédrus című leghíresebb festményét is megcsodálhattam élőben. Az alig egyórás körbevezetés után gyönyörködhettünk a vár nyújtotta panorámában, és gyorsan lőttünk pár képet, bár akkor még nem gondoltam arra, hogy mindez két nap múlva a blogon fog landolni, így tényleg elég random lett. “Budapesten jártam, Könyvmolyképzőt láttam” olvasásának folytatása