Off: Nem adakozni bűn?

Néhány hete Budapesten jártam, akkor történt meg velem ez a történet, és erről mindenképp szerettem volna írni. Mert ha vannak dolgok, amik manapság tabunak számítanak, akkor az adakozás mindenképp ezek közé tartozik. Hogy miért? Ugyan nagyon is felvállalható, hétköznapi dolognak tűnik így első blikkre, de gondoljunk csak bele egy kicsit jobban. Ha odajönnek hozzánk, hogy a szegény beteg gyerekeknek adjunk pár forintot, vajon hány ember nem fog adni semmit? Viszonylag sokan. No de hány ember merné ezt bevallani másoknak (vagy akár a saját lelkiismeretének), hogy nem adott? Nagyon kevesen. És igen, pontosan ezért számít tabunak ez a téma. Én pedig itt, névvel és képpel felvállalva bevallom, hogy én bizony nem adtam.

Szóval történt az, hogy beérkezett a vonatom a Keleti pályaudvarra, és én meg szépen lassan kiálltam az épület elé, hogy bevárjam Andit, aki volt olyan nagyon kedves, és kijött elém (amit ezúton is nagyon köszönök, na meg a többit is :) ). Akkor ott egyedül álldogálva a bőröndömmel odajött hozzám egy férfi, hogy legyek oly’ kedves, és adakozzak a rászoruló gyerekeknek, legyen nekik is szép karácsonyuk. Én egy régebbi, csúnya adakozós átverés miatt (amit majd pár sorral lejjebb röviden elmesélek), megfogadtam, hogy nem, bizony nem fogok adni az ilyen utcai adománygyűjtőknek. Szóval azon nyomban elhárítottam a férfi kérését azzal, hogy nincs nálam forint apróban, mert nem idevalósi vagyok. Erre persze jött a replika, hogy természetesen euróban is elfogadja az adományom. Ezt az ajánlatot is szépen visszautasítottam, mire jött a kérdés, na meg az érzelmi zsarolás, hogy miért akarom, hogy a szegény gyerekeknek rossz karácsonyuk legyen, és miért nem adok pár forintot (vagy valami ilyesmi volt a szentbeszéd, már nem emlékszem pontosan). Erre mondtam, immár erélyesen és határozottan, hogy mert nem, nem akarok adományozni. Végre már ő is felfogta, hogy nálam hiába próbálkozik, és még egy számonkérő, gonosz beszólást odaköpve, hogy “mennyire smucig vagyok”, szépen elment.