Nagy nyári book haul

Most, hogy videózom, alig vártam, hogy én is csinálhassak a booktuberek körében már-már klasszikusnak számító book haul videót. Eredetileg úgy volt, hogy július végén csinálom meg, csak aztán közbejöttek dolgok, így összevontam a két nyári hónapot, és talán ütősebb is lett. Tíz beszerzett könyvről mesélek nektek hosszabb-rövidebb összefoglalót, kommentben pedig Ti is írjátok meg, ki hány könyvet szerzett be a nyáron, és miket :)

25 random tény rólam

Van egy poszt, ami már hónapok óta húzódik, és csak most került elkészítésre. Igen, a 25 random tény rólam nevű ismert bejegyzéstípusra gondolok, amit eredetileg poszt formájában szántam megosztani veletek, azonban jött a videózás, mint derült égből a villámcsapás, és így lett belőle videó. Fogadjátok szeretettel!

Ennek a videónak az elkészítését nagyon élveztem, de ami a legjobb, hogy látom magamon a fejlődés jeleit. Most már felszabadultabban mozgok és beszélek kamera előtt, és remélem ez csak jobb és jobb lesz. Ezért most már mindenkit arra buzdítok, iratkozzon fel bátran a csatornámra, remélhetőleg sok új videóval fogok előrukkolni még a továbbiakban. Építő jellegű kritikákat és ötleteket pedig természetesen elfogadok.

A videóban szó esik néhány olvasós szokásomról, de egyéb random dolgokról is, szóval aki meg szeretné ismerni egy kicsit eme sorok íróját, annak bátran ajánlom. “25 random tény rólam” olvasásának folytatása

Ilyen volt 2016 első féléve

Tavaly ilyenkor volt egy félévösszegző bejegyzésem itt a blogon, mikor is megosztottam veletek az akkori olvasmányaimat, kedvenceimet, csalódásaimat. Most ugyanezt szerettem volna videó formájában megtenni… több-kevesebb sikerrel :D Tudom-tudom, nem lett tökéletes videó – ahogy az előző kettő sem -, ráadásul fényből se volt elegendő, de bízom benne, hogy azért tetszik, és tudtam ajánlani pár kedvencet.

Egyébként azt még hozzátenném, hogy a kedvencek közül kimaradt a Legjobb történelmi könyv kategória, amelybe Böszörményi Gyula A Rudnay-gyilkosságok c. regényét raktam, csak annyira vállalhatatlan lett annak a résznek a minősége, hogy ki kellett vágnom…. Igen, nagyon-nagyon sokat kell még tanulnom és fejlődnöm mind technikai, mind “beszélős” szempontból. “Ilyen volt 2016 első féléve” olvasásának folytatása