H&H #12: George Orwell – Állatfarm

Már egy hónapja nem volt Hétvégére hangolódva, úgyhogy most ideje visszatérni, így egy olyan regényt hoztam nektek, melyet nemcsak egy hétvége, de akár egy este alatt is el tudtok olvasni. Igen, Orwell Állatfarmjáról lesz szó, amely ugye az alcímből adódóan is egy mesének tűnik, tehát nem hosszú és könnyen emészthető olvasmány, azonban mégis olyan mögöttes tartalma van, amit a gyerekek (főleg a mai gyerekek) nem nagyon érthetnek. Így aztán nagyon is felnőtt olvasmányról beszélünk, szóval ne ijedjen meg senki, nem egy mesekönyvet mutatok. Egyébként erről a regényről már írtam a rövid könyves posztomban, de úgy érzem, hogy még külön ki kell emelnem itt is, hiszen sokan nagyon hamar átsiklanak felette amiatt, mert az iskolákban kötelező/ajánlott. Nem minden kötelező olvasmány unalmas vagy rossz! Az Állatfarm a jó példa erre, ráadásul akik meg szeretnék érteni a kommunista rendszer ideológiáját, avagy egy jó ötletből hogy lehet hirtelen diktatúra, azok imádni fogják ezt a regényt. Gondolom, mondanom sem kell, 1989-ig nem jelenhetett meg magyarul rendes kiadásban.

A történetet megfilmesítették, pontosabban rajzfilm formájában vitték a mozivászonra. Nekem személy szerint ez a feldolgozás is tetszett, csakúgy, mint a könyv, és szerintem olvasás után érdemes megnézni.

 

Eredeti megjelenés: 1945
Magyar megjelenés: 1989
Kiadó: Európa

Orwell 1943/44-ben írott műve – amelynek a szerző a Tündérmese alcímet adta – ténylegesen a sztálini korszak szatírája, a Lenin halálától a szovjet-német megnemtámadási egyezményig terjedő időszakban, de természetesen minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol farm – Mr . Jones Major-ja – a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát, és a maguk igazgatta Állatfarm-on élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak eszméi, a Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és – természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal – egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A kezdeti jelszó pedig – Minden állat egyenlő – érdekesen módosul… A könnyvet Ralph Steadman egyedülálló rajzai illusztrálják.

Hétvégére hangolódva #11 – Halál a Níluson

Hölgyeim és uraim, ezen a héten az első általam olvasott Agatha Christie-könyvet mutatom be Önöknek… Na jó, hagyjuk ezt a hivatalos műmájer stílust, azért nem akkora dologról van szó. Csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy bizony a Halál a Nílusonnak köszönhető, hogy beleszerelmesedtem a krimik nagyasszonyába, ugyanis ez volt az első film, amit láttam, és az első könyv, melyet olvastam Agathától. Igen, jól látjátok, a filmet előbb láttam, és elárulom, hogy a film végét csíptem el, mikor kiderül, ki a gyilkos, vagyis, mikor Poirot leleplezte azt a brilliáns fondorlatot. Na, abban a pillanatban beleszerettem ebbe az egészbe, pedig egész gyerekkoromban az apukám másról sem mesélt, mint Agatha Christie zsenialitásáról, mégis ez volt az a löket, mikor tudatosult bennem. Rögtön azután leemeltem a könyvespolcról a regényt, és már olvastam is. Az meg, hogy már tudtam a nagy csattanót a végén, egyáltalán nem tette kevésbé élvezhetővé a sztorit, sőt, nagyon izgalmas volt, hogy kivételesen fordítva mentek számomra a dolgok.

Amúgy ez a regény az írónő híresebb könyvei közé tartozik, akárcsak a már bemutatott Tíz kicsi néger. 

Hétvégére hangolódva #10 – Meggyőző érvek

A Büszkeség és balítélet után ez a második kedvenc Jane Austen-regényem, melynek olvasása hasonlóan kedves élmény volt számomra, mint az írónő legismertebb könyvének. Persze, azért ne túlozzunk, B&B jóval lekörözi a Meggyőző érveket (mert annál jobb nem volt és nem is lesz sosem, ugye), de ez a regény sem adhat okot panaszra. Annyira nagyon imádtam a két főszereplőt, de leginkább a felállított szituációt, hogy valójában nem a történet során ismerkednek meg, hanem már jóval előtte, hiszen akkor már túlvannak egy szakításon is – Anne ugyanis a rokonai győzködése után kikosarazza a rangon alulinak tartott tengerésztisztet. Ám nyolc év múlva a kikosarazott Mr. Wentworth visszatér, de immár meggazdagodva, és itt kezdődnek a bonyodalmak.

Imádtam Wentworth kapitányt, és nemcsak a regényben, hanem a belőle készült filmben is. Itt is csak azt tudom mondani, hogy Mr. Darcy szintjét azért nem üti meg, de mindenképp egy lehengerlő férfikarakter, és ráadásul a filmben külsőleg nagyon is bejön. Anne karaktere is igazán különleges, okos és jó lélek, csak sajnos nem annyira határozott, mint Elizabeth volt, ugyanis boldogtalanságának az oka pont a befolyálhatósága. Viszont érdekes és tanulságos történet, minden nőnek szívből ajánlom.

Azonban ne lepődjön meg senki azon, hogy esetleg nem találja a filmadaptációt, ugyanis Tartózkodó érzelem címmel jött ki.

Eredeti megjelenés: 1818
Magyar megjelenés: 1980
Kiadó: Európa

Anne Elliot huszonhét éves korára már beletörődött, hogy körülményei a vénlányok sorsára kárhoztatják. Annak idején családja és barátai lebeszélték arról, hogy egy bizonytalan jövőjű, összeköttetések híján csak saját tehetségére utalt fiatal tengerésztiszt felesége legyen. Az egykori szerelmesek nyolc év után találkoznak ismét, véletlenül. Wentworth kapitány azóta fényes pályát futott be, meggazdagodott, s most, hogy a napóleoni háborúk befejeződtek, le akar telepedni, családot alapítani. Leendő feleségével szemben mindössze egy követelményt támaszt: bárki lehet csak Anne Elliot nem…
A Meggyoző érvek nem pusztán az utolsó, hanem a legérettebb és számtalan kritikusa és olvasója által a legjobbnak tartott Austen-regény.

Hétvégére hangolódva #9 – Invázió

Egy kis kihagyás után (magyarázat: túl sok volt a friss olvasmány, és inkább azokról szerettem volna írni) végre újra Hétvégére hangolódva rovat, azaz egy újabb remek regény ajánlása. Ezúttal az Inváziót hoztam el nektek, Robin Cook egyik sikerkönyvét (bár, szinte az összes az, szóval talán a sikerkönyv kifejezés nem is megfelelő). Mint tudjuk, Robin Cook az orvosi krimik császára, és bár még mindig inkább orvosnak, mint írónak tartja magát, igenis nagyon tehetséges emberről beszélünk. Az Invázió azonban azért különleges, mivel a szokásos orvosi vonal mellett itt főként a földönkívüliekről van szó. Tehát nem is krimiről beszélünk, hanem inkább sci-firől, bár ebben a műfaji meghatározásban elég gyenge vagyok. Múltkor On Sai regényének értékelésénél is említettem, hogy nem nagyon kedvelem a sci-fit, de ezt a formáját, melyet Cook felvonultatott, elképesztően imádtam, olyannyira, hogy kétszer is elolvastam, és mindkét alkalommal nagyon élveztem. Most, hogy a Luxen-sorozatot falom, kicsit deja vu-t is érzek, és pontosan emiatt a regény miatt.

Szóval akik még nem olvastak Robin Cooktól semmit, de kicsit idegenkednek a túlontúl orvosi vagy kórházas dolgoktól, nekik mindenképp ezt a regényt ajánlom. Nagyon-nagyon fordulatos, izgalmas, világvége-hangulatú, és az író mégis hű marad a szakmájához, hiszen minden megoldás a biológiában és az orvoslásban rejlik. 15 évesen olvastam el én is, tehát a fiatalabbak is bátran kézbe vehetik. És ez is nagyon újraolvasás-gyanús számomra, hiszen Cook-regényt sajnos már évek óta nem olvastam.

Hétvégére hangolódva #8 – Battle Royale

Tudom, sokan vannak, akik még nem hallottak az Éhezők viadala elődjéről, amely lényegében ugyanazt a témát, ugyanazt a koncepciót dolgozza fel, mint a Hunger Games, csak sokkal erőszakosabb és durvább. Mondhatni úgy is, hogy a híres trilógia felnőtt verziója. Ez a Battle Royale, amit egy japán nemzetiségű író, Takami Kósun írt még a kilencvenes években. Szóval nem mai mű, már jóval előbb híres is lett, és ez a regény az egyik oka annak, amiért nem zártam tökéletesen a szívembe az Éhezők viadalát. Szerintem eléggé nagy koppintása, még akkor is, ha Suzanne Collins azt vallja, hogy úgy írta meg a történetét. hogy még csak nem is hallott a japán regényről. Szóval ebből kitalálhatjátok, itt is egy rakás tininek kell meggyilkolnia egymást, és a végére csak egy élheti túl. Ez a regény persze nem YA, sőt, a 18-as korhatár is ott díszeleg a borítón (persze én is már 16 évesen olvastam, mert miért ne :P), tehát számítsatok a véres részletekre is.

Érdekesség egyébként, hogy ez az első regény, amely az internetnek, pontosabban egy blognak köszönhetően olvastam el. Nem, nem könyvesblog, hanem egy személyes blog volt (2008-ban még az volt a menő), ott hallottam először erről a remek regényről.

Ebből a könyvből is készült film, természetesen. Sajnos még nem láttam, de őszintén szólva inkább újraolvasnám a könyvet, mint megnézzem a filmet, mert nem sok jót hallottam róla.

Eredeti megjelenés: 1999
Magyar megjelenés: 2006
Kiadó: Ulpius

Valahol, valamikor egy diktatórikus távol-keleti országban, az állami vezetők kegyetlen kísérletet eszelnek ki: negyvenkét középiskolást egy lakatlan szigeten arra kényszerítenek, hogy életre-halálra megvívjanak egymással. Géppisztolytól kezdve a sarlón át a konyhai étkészletből származó villáig, bármilyen fegyver a rendelkezésükre áll… A Programnak csak egyetlen túlélője lehet: a győztes. Takami Kósun regénye – melyet gyakran neveznek a 21. századi Legyek urának – botrányos karriert futott be. Bár megjelenését a japán kormány is ellenezte, a regény 1999 óta több kontinensen vezeti a sikerlistákat, számos feldolgozást ért meg.