Kedvenc idézeteim a Harry Potter-regényekből

Ó igen, várható volt, hogy a feltámadt rajongásom további Harry Potter-bejegyzéseket szül majd. Nem bírtam ki, hogy ne kezdjek idézeteket olvasni, és persze a kedvenceimet összegyűjteni. Egyelőre csak a mélyenszántó és tanulságos gondolatokat írtam ki, de lehet, hogy a vicceseket is egy csokorba gyűjtöm majd. Ó, legjobb lenne újraolvasni a regényeket, de ahhoz túl sok olvasatlan könyvem van még a polcomon :D

harry-potter-idezetek

A bölcsek köve

„Nem kevés kurázsi kell hozzá, hogy szembeszálljunk az ellenségeinkkel, de ahhoz sem kell kevesebb, hogy a sarkunkra álljunk a barátainkkal szemben.”

„Az igazság csodálatos dolog, de szörnyű is lehet, ezért óvatosan kell bánni vele.”

„Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni.”

A titkok kamrája

“A hírnév hűtlen barát.”

“A döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában.”

Az azkabani fogoly

“Hát nem tudod, hogy akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket? Nem tapasztaltad még, hogy ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban?”

“A tetteink olyan bonyolult, olyan szerteágazó következményekkel járnak, hogy jóformán lehetetlen azokból a jövő eseményeire következtetni.”

A tűz serlege

“Egy ember igazi természetéről az árulkodik legjobban, ahogy az alárendeltjeivel bánik. Ne azt nézd, mit csinál, mikor vele egyenrangúak között van.”

“Nem az számít, hogy minek születik valaki, hanem az, hogy mivé nő fel.”

“Furcsa dolog, de ha az ember fél egy közelgő eseménytől, és szívesen lelassítaná az idő múlását, akkor hajlamos rá, hogy még jobban felgyorsuljon.”

“Minek emésztenénk magunkat? (…) Aminek jönnie kell, jönni fog, és ha itt lesz, szembenézünk vele.”

“Mit számít, ha nyelvünkben és szokásainkban különbözünk, ha a célunk közös? Ha nyitott szívvel fordulunk egymás felé, semmi sem állhat közénk.”

A főnix rendje

“Te, ifjú lévén, nem tudhatod, hogyan gondolkodik és hogyan érez egy idős ember. Az öregen viszont számon kérhető, ha elfelejti, milyen volt fiatalnak lenni.”

“A fájdalmad bizonyítja, hogy ember vagy (…)! Ez a szenvedés tesz emberré minket.”

“A hideg elfordulás, a közöny a nyílt ellenszenvnél is veszedelmesebb méreg.”

A félvér herceg

” Az emberek könnyebben bocsátanak meg annak, aki téved, mint annak, akinek igaza van.”

“A rémálomból nincs ébredés, nem suttogja senki a sötétben, hogy ne féljen, mert a veszély a képzelet játéka.”

“Van fogalmad róla, mennyire rettegnek a zsarnokok az elnyomottaktól? Mind tisztában vannak vele, hogy előbb-utóbb lesz egy az áldozataik között, aki feláll és visszavág.”

“Botor és feledékeny a felnőtt elme, amikor lebecsüli az ifjúságot.”

A halál ereklyéi

“Ne szánd a holtakat, Harry. Az élőket sajnáld, s legfőképpen azokat, akik szeretet nélkül élnek.”

“Te vagy a Halál valódi ura, mert csak az uralkodik a Halál fölött, aki nem akar megszökni a Halál elől. Elfogadja, hogy meg kell halnia, és tudja, hogy a Halál fenyegetése messze nem a legszörnyűbb dolog itt, az élők világában.”

“Talán azoknak való leginkább a hatalom, akik nem vágynak rá. Azoknak, akiket (…) a sors állít az élre, akik szükségből öltik fel a palástot, s aztán maguk is meglepődnek rajta, mennyire jól illik a vállukra.”

Advertisements

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s