A három kedvenc ANTIhősnőm

Ne csak mindig a teljesen pozitív, jónak beállított főszereplőkről ejtsünk szót, hanem beszéljünk azokról a híres karakterekről is, akik bizony követtek el pár hibát, melyek miatt igazi antihősökké váltak a szemünkben. Mégis, talán legtöbbször ezekből a hibákból tudunk mi, olvasók tanulni, és emiatt is nagyon fontos, hogy ne csak végtelenül jó, mesebeli tulajdonságokkal felruházott karakterek legyenek a könyvek főszereplői. Én elhoztam a három kedvenc antihősnőm, akik nem azért lettek kedvencek, mert olyan végtelenül jók, hanem mert rengeteg dolgot tanulhattam meg általuk. Lássuk

Vitay Georgina (Szabó Magda: Abigél)

Pár hete Szabó Magda Abigéljén filozofáltam, mikor arra jutottam, hogy Gina igazából nem is volt hőse a regénynek, sőt, kifejezetten az antihősként lett bemutatva, aki aztán egy erős karakterfejlődésen ment keresztül. Tulajdonképpen ez a poszt is ennek köszönhetően született meg, hiszen ha antihős is, nekem akkor is az egyik legkedvencebb karakterem. Egy elkényeztetett pesti gazdag lány, akinek mindent megadtak, amit csak lehetett, és valljuk be, kifejezetten gonosz dolgokat is láttunk tőle. Vegyük csak a gyűlöletét König tanár úr iránt, akit bizony mindvégig lenézett, mert ügyefogyott és hóbortos volt, na meg elnéző és jószívű. Igen, utált valakit, mert jószívű volt, és mindent elnézett a diákoknak. Ezért volt hatalmas koppanás a végén, mikor kiderültek a dolgok… Mindeközben, ha jobban belegondolunk, maga Gina semmit nem tett, hogy a pozitív irányba vigye előre a cselekményt, mindent úgy adtak a kezébe. A mellékszereplők és Abigél. Nem hiába lett a regény címadója a titokzatos Abigél, akiben az elején mi, olvasók is kételkedünk, hogy egyáltalán létezik, mert hiába Georgina szemszögén követjük végig a történéseket, az igazi hős itt valójában a titokzatos kőszobor mögé bújt ismeretlen ismerős. Viszont a történtek hatására szépen kirajzolódott a lány karakterfejlődése, így nem lehet nem szeretni őt. Sőt, talán pont a nem tipikus hősi és végtelenül jószívű karakteréért került közel hozzánk.

Barbibébi (Lakatos Levente: Barbibébi)

Barbibébi egy igazi, tipikus antihős, aki miatt ezt a regényt vagy utálni, vagy szeretni lehet. Mert igen, a legtöbb Mary Sue-hoz szokott olvasó leginkább az ő személye miatt utálta olyan nagyon ezt a történetet. Mondjuk nem is oktalan a lány iránti ellenszenv, hiszen ismerjük be, nem kevés rossz döntést hozott, melyekkel mások életét tette tönkre. Mindezek ellenére én nem mondanám velejéig romlottnak. Mert ha kicsit is mélyebbre tekintünk, ott van egy csomó dolog, amit megláthatunk, hogy ki is ő valójában, és miben játszott szerepet a rossz környezet. Igazából szerintem nagyon is jó, hogy végre egy negatív karakteren keresztül tanulhatunk a hibákból, és kicsit árnyaltabb képet kapunk, hogy semmi sem fekete vagy fehér. És persze itt is érezhető lesz a hatalmas karakterfejlődés, akár a regényen belül, akár az első és második regény közt.

Rachel (Paula Hawkins: A lány a vonaton)

Nekem tulajdonképpen A lány a vonaton “egyszeri olvasásnak oké, de semmi extra” olvasmány volt, vagyis inkább lett volna, ha nem lett volna Rachel. Ugyanis az volt a regény legnagyobb pozitívuma számomra, hogy a főszereplő antihősként lett bemutatva. Egy részeges, gyenge jellemű antihősnek, aki elvesztette az irányítást az élete felett, és az élete minden részén csődöt mondott. Mégis ő lesz a regény hőse, hiszen ő viszi előbbre a cselekményt, ő lesz, aki miatt kiderül a titok. Imádtam az írónő bátorságát, hogy egy olyan karakter kezébe adta a főszerepet, aki nem végtelenül jó és bátor, hanem egy igazi szerencsétlenség, aki végül a történet kibontakozásával kiemelkedik ebből az állapotból.