Ünneplünk – négyéves a blog!

4thbirthdaycakeAki követ Facebookon, az láthatta, hogy már hetek óta készülök erre a napra, mert hát nem mindennapi a mai. Ugyanis négy, azaz NÉGYéves lett a blog, ami azt hiszem, már szép hosszú idő így az online berkekben, hiszen itt minden olyan gyors és rohanó és a pillanatnak élő… De igen, ma négy éve, hogy létrehoztam ezt a blogot, ami azért vicces, mert már nem emlékszem rá, hogy pontosan miként is történt (pedig én híres vagyok arról, hogy minden hülyeséget megjegyzek, hát ezt a fontos mérföldkövet pont nem). Szóval arra emlékszem, hogy másodéves egyetemista voltam, túl voltam egy nehéz vizsgaidőszakon, és egy többéves olvasási krízisen (igen, kábé az érettségi évétől kezdve alig olvastam évi két-három könyvet, totál más dolgok kötötték le akkoriban a figyelmem). Aztán hirtelen újra elkezdett érdekelni az olvasás, és láttam, hogy vannak kifejezetten erre specializálódott blogok. Itt homályos a történet, hogy aztán pontosan hogyan is nyitottam meg ezt az oldalt, de arra még emlékszem, hogy egy kora reggeli evolúciós biológia előadáson erről filozofáltam magamban, és aztán valahogy meg is valósult a blog, viszont csak hetekkel később, márciusban kezdtem el hirdetni, mikor már megvolt pár bejegyzésem. Onnantól kezdve pedig egy egész szép dologgá nőtte ki magát… :-) 

Most elkezdhetnék áradozni pátoszi hangnemben hosszú bekezdéseken keresztül, mennyi mindent adott ez a blog, mennyivel másabb lett az életem, hány új embert ismerhettem meg, akiket e blog nélkül soha a büdös életben nem ismertem volna ésatöbbi ésatöbbi, de idén megkíméllek ettől benneteket :) Helyette jöjjön a lényeg!

Mivel születésnap van, ezért természetesen ajándék is jár. Már hónapok óta terveztem olyan posztokat, amelyek az útkeresésről, felelősségvállalásról, döntéshozatalról szólnak, ugyanis rengeteg ezekhez kapcsolatos gondolatom van, hiszen most másról se szól az életem. Persze, itt akartam mindezt publikálni, de kicsit feszélyezett, hogy nem illik a blog tematikájába a túl sok off bejegyzés. Aztán eszembe jutott, miért is ne csinálhatnék erről egy külön blogot? Így aztán csináltam, amit fogadjatok sok-sok szeretettel mint szülinapi meglepetést. :)

utkereso-motivacios-blog

donteseink.blog.hu

Természetesen ez a blog sem szűnik meg, ugyanúgy fog működni továbbra is, csak most már igyekszem a másik blogomra is írogatni. Ez az oldal a szívügyem lett így a négy esztendő alatt, szóval semmiképp nem hagynám abba, és mivel egyre szebben fejlődik, egyre több és több kihívást jelent, hogy minél érdekesebb és egyedibb posztokkal rukkoljak elő nektek, így egyre izgalmasabb is számomra.

Szóval boldog születésnapot, Lapozzkám, az én szeretettel dédelgetett egyetlen gyermekem :)

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s