Off: Nem adakozni bűn?

Néhány hete Budapesten jártam, akkor történt meg velem ez a történet, és erről mindenképp szerettem volna írni. Mert ha vannak dolgok, amik manapság tabunak számítanak, akkor az adakozás mindenképp ezek közé tartozik. Hogy miért? Ugyan nagyon is felvállalható, hétköznapi dolognak tűnik így első blikkre, de gondoljunk csak bele egy kicsit jobban. Ha odajönnek hozzánk, hogy a szegény beteg gyerekeknek adjunk pár forintot, vajon hány ember nem fog adni semmit? Viszonylag sokan. No de hány ember merné ezt bevallani másoknak (vagy akár a saját lelkiismeretének), hogy nem adott? Nagyon kevesen. És igen, pontosan ezért számít tabunak ez a téma. Én pedig itt, névvel és képpel felvállalva bevallom, hogy én bizony nem adtam.

adakozas

Szóval történt az, hogy beérkezett a vonatom a Keleti pályaudvarra, és én meg szépen lassan kiálltam az épület elé, hogy bevárjam Andit, aki volt olyan nagyon kedves, és kijött elém (amit ezúton is nagyon köszönök, na meg a többit is :) ). Akkor ott egyedül álldogálva a bőröndömmel odajött hozzám egy férfi, hogy legyek oly’ kedves, és adakozzak a rászoruló gyerekeknek, legyen nekik is szép karácsonyuk. Én egy régebbi, csúnya adakozós átverés miatt (amit majd pár sorral lejjebb röviden elmesélek), megfogadtam, hogy nem, bizony nem fogok adni az ilyen utcai adománygyűjtőknek. Szóval azon nyomban elhárítottam a férfi kérését azzal, hogy nincs nálam forint apróban, mert nem idevalósi vagyok. Erre persze jött a replika, hogy természetesen euróban is elfogadja az adományom. Ezt az ajánlatot is szépen visszautasítottam, mire jött a kérdés, na meg az érzelmi zsarolás, hogy miért akarom, hogy a szegény gyerekeknek rossz karácsonyuk legyen, és miért nem adok pár forintot (vagy valami ilyesmi volt a szentbeszéd, már nem emlékszem pontosan). Erre mondtam, immár erélyesen és határozottan, hogy mert nem, nem akarok adományozni. Végre már ő is felfogta, hogy nálam hiába próbálkozik, és még egy számonkérő, gonosz beszólást odaköpve, hogy “mennyire smucig vagyok”, szépen elment. 

Nem mondom, hogy jól esett ez a beszólás, na meg ez az egész incidens, és hogy nem volt utána lelkiismeret-furdalásom, mert bizony volt. Hiába fogadtam meg, miután anno átvertek, hogy soha többet nem adok ilyen utcán leszólító, random embernek semmit, azért mégiscsak volt tüske bennem. De itt még nincs vége a történetnek.

adakozniMásnap utaztam vissza, és ugyanúgy a Keletihez kellett mennem. Kicsit késésben voltam, mert megálltam kaját venni, így az aluljáróban sebes léptekkel gurítottam magam mellett a bőröndömet. Valaki azonban kezembe nyomott egy szórólapnak vélt valamit, amit automatikusan elvettem, hogy minél előbb lerázzam az akkor még szórólaposztónak vélt embert. Ő viszont utánamrohant, és elkezdte a szöveget, hogy adakozzam a szegény beteg gyerekeknek karácsonyra, és akkor megkapom ezt a matricagyűjteményt meg a naptárat. Nem, ekkor már nem volt kedvem (meg időm) vitatkozni, kezemben volt az először szórólapnak vélt matrica, így előkotortam a pénztárcámat, miközben kínomban röhögtem magamban egyet, hogy basszus, ebbe a csapdába szépen belesétáltam. Szóval akkor már fel volt váltva a forintom, amely bele volt hányva a pénztárca aprónak fenntartott zsebébe szépen keveredve az eurókkal. Kiszedtem öt darab százforintost, és a a csávó kezébe nyomtam. Erre ő pökhendien beszólt, hogy adjak még legalább kétszáz forintot abból, ami ott van (utalva arra, hogy sok apróm volt, és ő mindezt látta, miközben kiválogattam ezt az öt százforintos érmét az eurók közül). Én meg mondtam, hogy ennyit tervezek adni, sajnálom, sietek. Erre utánamkiabál, hogy akkor szépen adjam vissza a matricát vagy a naptárat. Visszaadtam (pontosabban akkor már dühömben dobtam) a matricát, és elsiettem. Felértem az aluljáróból, már tényleg rohanós léptekkel futottam az 5 percen belül induló vonatra, erre az előző napi férfi közeledik felém, immár neki is ugyanaz a matrica és naptár lobogott a kezében. Szerencsére sikerült őt leráznom, mielőtt megszólított volna, és akkor elérve a vonatot, ahol kicsit kifújtam magam, átgondoltam ezt az egészet.

Most komolyan, tényleg ez ma a normális viselkedés, ha adománygyűjtésről van szó? Az erőszakosság? Az érzelmi zsarolás? És mégis milyen jogon mondja meg valaki, hogy 500 forint nem elég és adjak még 200-at, ha pont az a lényeg, hogy az összeg nem számít? Mi a fenének vagyok smucignak kikiáltva, ha esetleg nem adok? Honnan a fenéből veszi valaki a bátorságot, hogy smucignak hívjon, mikor rohadtul nem tudja, hogy milyen ember vagyok és kinek is adakoztam már életem során? És azt se tudja, hogy már rendelkezem egy rossz tapasztalattal, ami miatt nem vagyok hajlandó idegeneknek adni az utcán ilyen és olyan rászoruló embereket segítve. Mert igen, egyszer már póruljártam, mikor állítólagos siketnéma emberek jöttek oda hozzánk és mutogatták, hogy adakozzunk ennek és ennek a siketnéma alapítványnak, mi adtunk a barátnőmmel pár eurót, aztán két nappal később a neten láttam viszont, hogy az egész egy átverés, és ne dőljünk be, mert munkanélküli romák adják ki magukat siketnémáknak átverve ezzel az jótékony lelkű embereket. És ami a legdurvább, hogy a cikkben írt dolgok igazak voltak, ugyanis pár évvel később ugyanaz az állítólagos siketnéma állított meg és ugyanazt a papírt lobogtatta meg, majd mikor határozottan elhárítottam a kérést, megfeledkezve magáról és a szerepéről hirtelen szitkokat kezdett rám szólni (ennyit a némaságról), és kis híja volt, hogy nem támad meg.

De legyünk őszinték, és valljuk be magunknak: mi is pontosan az adakozás? A saját lelkiismeretünk megnyugtatása, hogy tettünk valami jót aznap. És persze ezzel is csak a saját egónkat akarjuk növelni, eszünkbe sincs igazából a másik emberre gondolni. De a jótetteket vajon csak pénzben lehet mérni? Az már nem is jótett, ha valakinek átadjuk a helyünket a villamoson, vagy segítünk az útbaigazítást kérő személynek megtalálni a keresett célt? Vagy mikor az általunk nem használt,  de megkímélt ruháinkat odaadjuk annak, akinek szüksége van rá? Miért nem lehet eldönteni, kinek adjunk, mikor és mennyit anélkül, hogy smucignak hívnának? Én felvállalom, hogy akkor abban a pillanatban eszembe se volt adni. Egyrészt a rossz tapasztalatom miatt, másrészt mert szeretem eldönteni, hogy kivel és mikor leszek jótékony. Ha ezért rossz ember vagyok egyesek szemében, hát vállalom.

Advertisements

13 thoughts on “Off: Nem adakozni bűn?

  1. Ha ez valóban bűn, akkor én is bűnös vagyok, nem csak te! Elolvasva a bejegyzést, eszembe jutott egy sztori, ami 1-2 hete történt velünk. Párommal beültünk a mekibe, és egyszer csak felbukkant egy viseltes ruhába öltözött férfi, és asztaltól asztalig járva mindenhol kéregetni kezdett. Készpénz nem volt nálunk, mert utalvánnyal fizettünk, és egyébként sem szeretem az ilyet, így továbbállt. Utána iszonyatos bűntudatom lett, hogy basszus, ott tömöm magamba a gyorskaját, a szerencsétlen meg ki tudja, evett-e aznap bármit is… Már épp álltam fel, hogy megkérdezzem, enne-e valamit, mert akkor veszek neki egy szendvicset (pénzt amúgy sem szeretek adni), vagy valamit, mikor láttam, hogy csatlakozik egy nagyobb társasághoz – iphone, vastag aranylánc, márkás cuccok, stb. mindenkin, gondolom nem kell tovább mondanom… Ja, gondolotam magamban, akkor ezek szerint nincs is akkora probléma…
    Egyébként sem szeretem, ha erőszakosan próbálkozik valaki, és leszólít. Általában, ha időben észreveszem, még a szemkontaktust is próbálom elkerülni, nehogy megállítsanak. Lehet, hogy ez is nagy bunkóság, de ahogy te is írtad, én is meggondolom, hogy kinek és mivel tudok a leginkább segíteni, és úgy cselekszem, ahogy jónak látom…

    1. És az a legrosszabb, hogy képesek bennünk lelkifurdalást kelteni, noha nem mi tehetünk arról, hogy az utcára került, hanem a legtöbb esetben bizony mindezt maguknak köszönhetik a hajléktalan emberek (tisztelet a kivételnek). Az érdekel bárkit is, hogy mi a kajára való pénzt honnan teremtjük be? na ugye…
      Egyébként jól tetted, hogy pénzt nem adtál, kaját viszont szerettél volna adni. Én is eldöntöttem az átverésem után, hogy nem pénzzel, hanem tárgyakkal és jócselekedettel fogok jótékonykodni az embereknek.

  2. Sajnos nem mindegy kinek, hol adakozunk. Én egy idős, bolt előtt kolduló bácsikát sajnáltam meg. bementem a boltba és az utolsó sulis kajapénzemen kiflit és szalámit vettem neki, mert éhes volt állítólag. Ő fogta és hozzám vágta a kaját, mert ő piát akart venni. Ez volt az utolsó, hogy utcán valakinek adni akartam!

  3. Én eleve oda sem szoktam nézni, vagy egyszerűen begyorsítok, ha elkezdik az “Elnézést, csak egy kérdés…”, meg a hasonló kezdetű szövegeket. Anno sajnos egyszer én is beleestem a csapdába, azóta viszont semmit sem adok senkinek. Mondjuk én is megkaptam már a “szívtelen k***a”, “smucig r****c”, meg hasonló jelzőket. De mivel tudom, hogy ezek a pénzek nagyrészt nem a rászorulóknak mennek, nem adakozok. Inkább nézzenek szívtelennek, de nem gazdagítok egy újabb alapítványt! Volt már olyan, aki nálam is erőszakosan próbálkozott, de olyan erélyesen rászóltam, hogy elkotródott. Tőlem ne kéregessenek, én is dolgozom, becsületesen keresem a pénzt!

    Adrienn: Na igen, az ilyeneknek sem adakozok, mint amit te is írtál. Mikor az életerős, harmincas férfi ott koldul a bolt előtt, aztán megy piát venni… Menjen el dolgozni! Ha anyum el tudott menni a beteg lábával, ő is el tud! Csak akarni kell, de hát ugye az akarat hiányzik. Könnyebb kéregetni. A legnagyobb gusztustalanságnak amúgy azt tartom, amikor valaki kisállattal, vagy pláne kisgyerekkel kéreget. Mert az állatot, meg a gyereket az emberek többsége megsajnálja.

      1. Na igen, elég erőszakosak. Főleg ünnepek előtt, amikor szó szerint öt méterenként áll egy ilyen kéregető a Spar, meg az összes üzlet előtt. Nagyon idegesítő tud lenni.

  4. nagyon érdekes probléma, hogy az emberek jelentős része egyszerűen nem tud kérni – szépen legalábbis. állandóan ott az agresszió, az elvárás, a “miért kell egyáltalán kérnem?” dilemma miatti indulat :(

    én nem érzem bűnnek, ha csak egy nyugodt fejrázással reagálok a rámenős könyörgésre. cserébe viszont eszembe jut, hogy adott esetben én is alázattal kérjek, ha szükségem van valamire. (nem megalázkodva, az más tészta!)

    1. ezen tényleg jó lenne elgondolkodniuk. pl. szépen odamenne vkihez, és azt mondaná, h kérem, adjon XY okból, majd egy elutasítás után megköszönné és továbbmenne. sztem így még időt is spórolna, és több embert tudna megszólítani, mintha leállna veszekedni.

  5. Szeretek segíteni, de adományozni nem. Őszinte leszek, az a pénz, amit így vadidegenek kicsalnak a zsebünkből, nekünk is jól jön itthon. Nem luxus dolgokra gondolok, de inkább a fiamnak veszek abból az 500 forintból gyümölcsöt. Mert utánunk sem szokta senki csak úgy utánunk dobni, mi is keményen megdolgozunk érte…

    1. Én is erről beszélek. Mi megdolgozunk azért a pénzért. Nekünk senki sem adakozik, ha megszorulunk. Amúgy a jogvédőket is elküldeném a fenébe, mert pofázni azt tudnak, de fogadok, egy se menne oda egy hajléktalanhoz, hogy adakozzon neki.

    2. hát ez az… egy dolog odamenni egy random emberhez, hogy adakozzon, de honnan tudja, hogy az az ember nem szenved-e anyagi hiányban, vagy esetleg neki van-e hátrányos helyzetű, beteg gyermeke?

  6. Minket a barátnőmmel egy nő szólított le tavaly nyáron. Elmondása szerint a könyvjelzőket azért árulta,mert a gyermekétkeztetésre akart pénzt szerezni. De mint ugye előtte kiderült mások is próbálkoztak ezzel a szöveggel, de a pénz amit azok úgy szereztek a saját zsebükbe vándorolt. Úgyhogy a nőszemélyt azt nagy nehezen levakartuk magunkról, mert nem bíztunk benne.

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s