Egy könyv, ami végre megríkatott

Nehéz erről a könyvről bármit is írnom, mert tudom, átadni azt az érzést, melyet ez a történet adott, lehetetlen. Már akkor tudtam, hogy nagyon erős, érzelmekkel teli regényt fogunk kapni, mikor még csak beleolvastam az Aranymosás oldalán. Bizony, Csendes Nóra Zápor utca című művéről beszélek, ami azért különleges, mert a sorok mögött bújik meg az az elképesztő magányosság, amely aztán a végén szépen lecsapódik, és megsirat. Ilyenkor kicsit elgondolkodik az ember a saját sorsán, a döntésein, és az élet kegyetlen játékán. És persze saját magán, meg a jövőjén.

elsoszerelem

A két szálon futó történet egyébként az elején kicsit meseszerű hangulatot kapott. Bepillantást nyerhettünk egy ma játszódó, naivan szép első szerelem történetébe, illetve megismerkedhettünk egy az 50-es években kialakuló kapcsolatról. Sejteni lehetett már, hogy ez a két szál valahogyan a végén összekapcsolódik, és az olvasás során információcseppeket is kaptunk, hogy miként, de még így is meglepetés volt a vége. A két vonal egyébként gyönyörű párhuzamban volt egymással, és talán ezt imádtam ebben a legjobban, mert jó volt látni, hogyan éli meg ezt a nagyon hasonló szituációt a két főhősnő, csak éppen hatvan év különbséggel. 

Bogi volt számomra a naivitás megtestesítője, de talán pont ezért szerettem, mert általa kicsit én is visszarepülhettem az időben és az én 17-18 éves önmagam köszönt vissza. Kifejezetten örültem, hogy nem éreztem klisésnek a sztorit, sőt, nagyon is egyedinek hatott. Pedig ha úgy vesszük, sokan, rengetegen írtak már az első szerelemről, első fiúról, első kapcsolatról, ez a történet mégis más volt, sokkal több, mint egy Young Adult regény, még akkor is, ha nem vesszük bele a másik szálat. Tetszett, hogy a naiv Bogin túl Gergő karaktere sokkal földhözragadtabb és reálisabb volt, és tetszett, hogy a szerző bemutatta ezeket a különbségeket a két fiatal közt. Jó volt látni, ahogy Bogi kezdi levetkőzni a gyermekiséget, és rádöbben bizonyos dolgokra. Gergő pedig azért koránt sem volt olyan tökéletes, mint a legtöbb könyves álompasi, szerencsére. Bár őszintén szólva, nem sikerült teljesen megkedvelnem ezt a fiút, de szerintem ő nem is arra lett kitalálva, hogy minden női olvasót elkápráztasson.

Az 50-es évekbeli szál viszont ilyen szempontból jobban tetszett, ugyanis a főszereplőit jobban megszerettem. Samut is, még akkor is, ha ő sem volt egyáltalán tökéletes vagy álompasis. Itt pedig kifejezetten érdekes és élethű volt az egész háttérsztori, nagyon szeretek erről a korszakról olvasni, és az írónő remekül át tudta adni mindezt.

Rengeteg jó gondolatot és elgondolkodtató momentumot tartogatott a regény, és nagyon sok dolgot is érintett, ami hétköznapi, mégis annál fontosabb. Imádtam ezt a stílust, ezeket a mondatokat, ezt a különleges hangulatot, amely körbelengte a könyvet. És a vége pedig tényleg megsiratott… Nem is tudom, hogy mióta nem siratott meg egy történet, de jóideje nem éreztem ilyet, mint ennél a könyvnél. Természetesen jár az ötcsillag, és nagyon várom már az írónő következő műveit.


csendes-nora-zapor-utca-pdfMEGJELENÉS: 2016
OLDALSZÁM: 384
KIADÓ: Könymolyképző
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

Kockáztatnál a szerelemért?
Két történet – két tizennyolc éves lányról.

Ötven év választja el őket egymástól, és az életük nem is lehetne különbözőbb, mégis összeköti őket valami.
Bogi félénk gimnazista, Gergő pedig igazi vagány, aki több lányt bolondított már magába, mint amennyit meg tudna számolni. De mikor a szülők baráti nyaralása egy fedél alá kényszeríti őket, Bogi meglátja a kemény külső mögött az érzékeny művészt, aki a színpadra lépve álomszerű játékával önti dallamokba a benne lakozó fájdalmat.

Vajon lehet szerelem ennyire különböző emberek között?

Gergő különleges ajánlatot kap, és Boginak döntenie kell.
Egy kemény korszak sötét éveiben, az alföldi táj varázslatos ege alatt egymásra talál két fiatal. Amikor mindkettőjüket Budapestre küldi a családja, a lány azt hiszi, végre boldogok lehetnek együtt. De a fiú többre vágyik, kiútra… és a lány kegyetlen válaszút elé kerül.
Ki ez a lány, és hogyan fonódik össze a sorsa Bogi életével?
A regény a IV. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes műve. Az író a tizennyolc évével a kiadó legfiatalabb szerzője.
Megfordulhat az élet egyetlen pillanaton?

Kövesd a szíved!

3 gondolat “Egy könyv, ami végre megríkatott” bejegyzéshez

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s