2017-ben is várólistát csökkentek

varolistacsokkentes2017Elképesztően szeretem ezt a játékot, és lényegében ez az egyetlen kihívás, melyre minden évben jelentkezem. Nemcsak, hogy jelentkezem, de már hónapokkal előtte elkezdem összeszedegetni a könyvespolcom, hogy mit is szeretnék a következő évben mindenképp elolvasni a régen olvasni vágyott könyvek közül. Sőt, vannak olyan regények, melyeket például valamikor február-március környékén félreraktam, hogy ezt most nincs kedvem olvasni, de tökéletes része lesz a következő várólista-csökkentős kihívásomnak. És így is lett. Most konkrétan Daniel Keyes Virágot Algernonnak c. regényéről beszélek, ugyanis az előző listában Az ötödik Sally volt, amit imádtam, és nem volt kérdés, hogy az író másik híres regényét is el szeretném olvasni. Aztán ott a Hornby-regény, amire Andi olyan szinten kiakadt, hogy muszáj nekem is elolvasnom, így máris felkerült az akkor még képzeletbeli listámra. Bizony, a negatív reklám is reklám. Fredrik Backmam regényét is már másfél éve olvasni akarom, de nem jutott rá alkalom, most viszont teremtettem rá egyet. Aztán nyáron olvastam egy kis Csernust, és számomra is meglepő, de pozitívan csalódtam, így azon nyomban várólistára került a többi könyve, ezekből 2017-ben A nőt szeretném elolvasni, aztán jöhet a többi. Durica Katarina könyvét már megjelenéskor is olvasni akartam, de aztán megijesztett a nem éppen tetsző fülszöveg, így végül nem azt vettem meg a boltban. Viszont nagyon izgatott ez a regény, hiszen mégiscsak egy felvidéki magyar írta, így utólag beszereztem, és már csak az elolvasásra vár. Nagy Katalin regényeit már gyermekkoromban imádtam (életem első regényét tőle olvastam), és nyáron új kiadásban jelent meg A világ legrosszabb gyereke, amit egy jelnek vettem, hogy bizony rá kell tennem erre a listára. A Tündérkrónikák sorozat pedig már az egész könyvesblogos pályafutásom alatt szembejött velem, és igen, én is beadom a derekam, és olvasni fogom. Még akkor is, ha mostanság szinte abszolút nem olvasok fantasyt. Sőt, az alternatív listára már a második rész is felkerült, ha tetszeni fog az első, rögtön olvasom is a másodikat, szóval bízom benne, hogy nem csalódom majd. Bartis Attila A vége című regénye szintén régi vágyam, de sose volt bátorságom belekezdeni. Pedig emlékszem, valahol a neten (talán instán) egy srác ömlengett róla, hogy ő nem nagyon szokott olvasni, de ez a könyv nagyon bejött neki. Hát, remélem nekem is be fog. Agatha Christie, Murakami Haruki, Fábián Janka és Lois Lowry pedig már oszlopos tagok ezen a kihíváson, így az ő könyveikből is tettem egy-egyet, már csak a hagyomány kedvéért. 

Rendes várólista:

Fredrik Backman: Az ember, akit Ovenak hívnak

Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak

Agatha Christie: Gyilkosság Mezopotámiában

Murakami Haruki: A határtól délre, a naptól nyugatra

Nagy Katalin: A világ legrosszabb gyereke

Csernus Imre: A nő

Karen Marie Moning: Keserű ébredés

Durica Katarina: Szlovákul szeretni

Bartis Attila: A vége

Lois Lowry: A hírvivő

Fábián Janka: Koszorúfonat

varolista2017

Alternatív várólista:

Robert Galbraith: Gonosz pálya

On Sai: Scar

Karen Marie Moning: Álom és valóság

Emily Bronte: Üvöltő szelek

Az alternatív várólista ezúttal is négy könyvvel van megtöltve, ebből egy a már fentebb említett Moning-kötet, a másik Rowling álnéven írt trilógiájának 3. része (a második rész olvasását ugye az előző kihíváson teljesítettem). Bekerült még On Sai Scar című regénye, amit tényleg évek óta szeretnék már olvasni, és nem hiányozhat egy klasszikus sem, ráadásul az Üvöltő szelek egy KMK-s zsákbamacskás könyvként landolt a kezembe még a júniusi Könyvhéten, szóval már csak ezért is szeretném olvasni.

Szerintem most nagyon jó kis listát sikerült kreálnom, jobbnak tűnik, mint a tavalyi, bár azt is azért sikerült időben teljesíteni. Remélem nektek is tetszik, és írjátok meg kommentben, hogy melyik könyvet olvastátok és melyik tetszett ezek közül, illetve hogy ti indultok-e ezen a játékon.

Akit érdekel ez a kihívás, és még nem kapcsolódott be, az idén megteheti, egészen december 31. éjfélig jelentkezhet rá. Bővebb információk és a jelentkezési ív pedig az alábbi oldalon található.

 

4 gondolat “2017-ben is várólistát csökkentek” bejegyzéshez

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s