Új Könyvmolyképzős megjelenések, melyeket mindenképp el szeretnék olvasni

Karácsony előtt minden évben rengeteg az új megjelenés, melyek között mindig akadnak általam is nagyon várt könyvek. Ez bizony idén sincs másképp, sőt, idén mintha duplaannyi regény keltette volna fel az érdeklődésem, ami jelenleg azért szomorú, mert ekkora időhiányban már rég nem szenvedtem. Ezért látom már jóelőre, hogy a karácsonyi “szünetemet” könyvek habzsolásával fogom tölteni, ami ugye végülis kíváló program az ünnepekre. De! Amit most észrevettem, hogy nagyon-nagyon sok új Könyvmolyképző Kiadós regény lopta be magát a szívembe, legtöbbjük még meg sem jelent, a többi pedig még csak pár hete lett kapható. Szóval jelenleg úgy tűnik, nagyon az én ízlésvilágomba tenyerelt bele a kiadó, és most ezekből a könyvekből állítottam fel egy listát, hogy én is jobban átlássam, mit is szeretnék még az idén a téli hónapokban elolvasni. A lista természetesen nincs sorrendben, szinte mindegyik olvasását ugyanolyan izgatottan várom.

Vörös pöttyös könyvek

Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó

boszormenyi-gyula-armany-kezfogo-pdf

Okváth Anna: Szonáta gordonkára és kávédarálóra

okvath-anna-szonata-gordonkara-kavedaralora-pdf

Csendes Nóra: Zápor utca

csendes-nora-zapor-utca-pdf

Bartos Zsuzsa: Alkonyörzők

bartos-zsuzsa-alkonyorzok-pdf

Manon Fargetton: A lista

manon-fargetton-lista-pdf

Rázós könyvek

Tabitha Suzuma: Kimondhatatlan

tabitha-suzuma-forbidden-kimondhatatlan-pdf

J. A. Redmerski: Megölni Sarait

ja-redmerski-megolni-sarait-pdf

Ezenkívül még akadnak olyan könyvek is, melyek még nem kaptak borítót, mert valószínűleg kicsit később jelennek meg, de rájuk is kíváncsi vagyok. Ilyen például Lylia Bloom Védtelenül , illetve J. M. Hardover: Sempre – Mindörökké c. regénye.

Ti a felsoroltak közül melyiket szeretnétek a leginkább elolvasni?
Vagy esetleg van ezenkívül olyan új megjelenés, amit szívesen elolvasnátok? Írjátok meg kommentben :)

2 gondolat “Új Könyvmolyképzős megjelenések, melyeket mindenképp el szeretnék olvasni” bejegyzéshez

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s