Léteznek az életemben olyan dolgok, amiket egyszerűen csak úgy hívok, hogy a szívem csücskei. Ilyenek például az időutazós történetek, ami a Vissza a jövőbe című film óta nálam abszolút telitalálat. Pontosabban a Vissza a jövőbe trilógia a telitalálat, mert azóta se találtam még egy olyan izgalmas, érdekes, szórakoztató, bámulatos, lelket melengető időutazós sztorit, mint ez. Ezért is vettem kézbe Julie Cross Förgeteg című kötetét, ami ugye ezzel az időutazós fő történetszállal lett beharangozva mindenhol, hátha megközelíti Marty kalandjait. Viszont sajnos azt kell, hogy mondjam, ez a regény bármennyire is túlhypolt, számomra kisebb csalódásnak bizonyult.
Az a legnagyobb bajom a történettel, hogy rengeteg lehetőség rejlett benne, amit nem használt ki az írónő. Azt hittem, ez a téma önmagában már telitalálat, de vannak akik nem élnek a lehetőségekkel, vagy csak nem elég tehetségesek, hogy átadják, amit akarnak. Számomra Julie Cross bizony nem találtatott elég tehetségesnek, vagy csak túlzottan amatőr volt, mikor megírta ezt a regényét. Érezhető volt a kapkodás, hogy nem tudtam mélyen belemerülni abba a világba, amit elénk próbált tárni, továbbá nagyon gyorsan történtek az események, tényleg sokszor nem értettem, hogy most akkor mi is van.
Emellett pedig kissé felszínesnek tartottam. Oké, lehet, hogy az volt a bajom, hogy Young Adult, és már kezdenek a könyökömön kijönni ezek a sekély dolgok, melyekkel a YA-könyvek foglalkoznak. Szóval nem is magával a regénnyel, hanem a műfajjal lettem gondban ebből a “sekélyességi” szempontból. Ami igazából nem egy negatív dolog, hiszen a tiniproblémák eltörpülnek a felnőtt regényekben játszódó mélységek mellett, és mostanság túl sok ilyen regényt olvastam. Meg hát már jómagam is felnőttem (sajnos), így az ízlésemet se elégítik ki már az ilyen sztorik. Lehet, véglegesen kinőttem a YA-irodalomból? Az amerikaiból biztos. A magyar kortárs (és nem kortárs) regényeket viszont nem győzöm falni. Ki érti ezt?
De térjünk csak vissza egy kicsit a Tempestre. Szóval ez egy időutazós sztori, ami tinisre, limonádésra sikerült. Viszont voltak benne olyan részek, melyek az én érdeklődésemet is felkeltették. Csak aztán rosszul lettek elpuffogtatva azok a fegyverek, az érdekes szálak is érdektelenbe fulladtak. Maga a dramaturgia se volt az igazi, és úgy az egész könyv alatt azt éreztem, hogy hiába olvasom, nem ad az életemhez semmit, nem leszek általa több. És még csak nem is szórakoztat annyira, mint kellene.
A végét is botrányosnak tartottam. Komolyan nem hittem el, hogy így vége lehet, szinte nem kaptunk választ semmire, amit a könyv felvetett. Oké, ez egy sorozat, lesz folytatása, csak azért illett volna több kérdést is megválaszolni. Ezt is eléggé nagy csalódásnak könyveltem el, tekintve, hogy valószínűleg nem fogom elolvasni a következő részt.
Viszont hatalmas pozitívuma a könyvnek, hogy a főszereplő fiú volt, aki egyes szám első személyben mesélte el a történetet. Így szerintem több fiatal fiúolvasóhoz is közelebb fog állni ez a regény, és nemcsak lányok olvashatják.
Szóval annak ellenére, hogy nekem ez a könyv nem igazán tetszett, még nem mondanám, hogy másoknak ne tetszene, pláne, hogy sokan nagyon szeretik már most, és nemcsak Amerikában, hanem itthon is. Csak nekem túl nagyok voltak az elvárásaim, és úgy látszik, végérvényesen kinőttem a mostani amcsi YA-irodalomból. És az sem volt véletlen, hogy május óta csak magyar könyveket olvastam ezidáig, illetve már szándékosan kerülöm ezt a limonádészerű YA, NA-kat. De hát reménykedtem benne, hogy a Tempest a maga időutazós sztorijával kicsit más lesz…
MEGJELENÉS: 2016
OLDALSZÁM: 424
KIADÓ: Könyvmolyképző
ÉRTÉKELÉSEM: 3/5
2009-et írunk. A tizenkilenc éves Jackson Meyer átlagos srác: egyetemre jár, barátnője van… És képes rá, hogy időutazást tegyen. De nem úgy, ahogy a filmekben látjuk – az ugrásai után semmi sem változik a jelenben, mindez csak ártatlan szórakozás. Egészen addig, amíg egy napon idegenek nem támadnak rá és a barátnőjére, Hollyra, aminek az a vége, hogy a Jacksonnal folytatott küzdelem után lelövik Hollyt. Jackson rémületében véletlenül visszaugrik az időben két évet. 2007-ben találja magát, de ez az időugrása különbözik a korábbiaktól. Ezúttal 2007-ben ragad, nem képes ismét a jövőbe jutni.
Jackson mindenáron szeretné megmenteni Hollyt, de nem tud visszatérni a saját életidejébe (a hazai bázisába), ezért amit csak lehet, igyekszik megtudni a képességéről. Eközben életében – ismét – először találkozik Hollyval. Az ugrásai alkalmával szerzett ismeretek alapján idővel rájön, hogy amit a családjáról, a hátteréről tud, az mind csak látszat.
Csakhogy hamarosan keresni kezdik a múltban a férfiak, akik 2009-ben lelőtték Hollyt. Ők az Idő Ellenségei, és semmi sem szab gátat abbéli törekvésüknek, hogy visszavigyék – vagy megöljék – ezt a különleges képességekkel rendelkező fiatal időutazót. Jackson összerakja az apjáról, az Idő Ellenségeiről és a magáról begyűjtött darabokat, és el kell döntenie, mennyire elszánt abban, hogy megmentse Hollyt.
LAPOZZ könyves blog 