Képes élménybeszámolóm a könyvhétről

Visszatértem! Igen, már két hete nem volt új poszt a blogon, sőt egy hete már, hogy Facebookra se raktam ki semmit. Sokan tudjátok, ennek az az egy oka volt, hogy kedden államvizsgáztam (ami szerencsére sikerült), és azóta pedig egy szusszanásnyi időre se futotta. Igen, bizony, pénteken délután útnak indultam Budapestre, hogy életemben először részt vegyek a könyvhéten. És hogy mégjobban megkoronázzam az egyetemen eltöltött 5 sikeres évet, és megjutalmazzam magam egy igazi táncos bulival, úgy döntöttem, péntek éjjel részt veszek Lakatos Levente által szervezett Book of Love-on. És bizony ja, fergeteges buli volt, ezt bizonyíthatja az is, hogy hajnali fél ötkor zuhantunk bele az ágyba, mikor már javában kelt fel a nap. :D Aztán pár óra alvás után indulhatott az igazi könyvheti program, délelőtt 11 előtt értünk ki a Vörösmarty térre, és este fél kilenckor hagytuk el azt. Ezalatt pedig nagyon sok élménnyel és csodálatos pillanattal lettem gazdagabb, amit nagyon szépen köszönök mindenkinek, főleg azoknak, akik ebben részt vettek. De szavak helyett beszéljenek inkább a képek, visszaadni ezt a két napot úgysem lehet semmilyen formában sem :)

Úton Budapestre

konyvhet-budapest-A P_20160610_195542_BF

Book of Love buli Lakatos Leventével

lakatoslevi

A Vörösmarty téren

konyvhet-budapest-C konyvhet-budapest-CC

P_20160611_124646_BF_1 P_20160611_121834_BF_1

P_20160611_105017_1 P_20160611_104940

P_20160611_114556 P_20160611_164253_HDR

P_20160611_192818_1 P_20160611_192711_HDR_1

 

Hazaút

konyvhet-budapest-XX konyvhet-budapest-X

P_20160612_123858_HDR_1 P_20160612_124029_HDR_1

 

Andinak, aki mellettem volt péntek és szombat este egyaránt, nagyon szépen köszönöm, hiszen egy csodálatos embert ismerhettem meg a személyében, és szívből remélem, hogy még lesz alkalmunk sok-sok közös bulira :) Addig is nézzétek meg a három KMK-s zsákbamacskás könyvről szóló videóját, tegnap én is vettem egyet, de egyelőre nem bontottam ki… De majd mindjárt :D

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s