Murakami Haruki: Norvég erdő

murakami-haruki-norveg-erdo-pdfMEGJELENÉS: 2008
OLDALSZÁM: 420
KIADÓ: Geopen
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

A Beatles Norvég erdő című legendás dala Toruban felidézi az első szerelem emlékét, azt az időszakot, amikor beleszeret elvesztett barátja szerelmébe, Naokóba. Egyszeriben visszacsöppen a húsz évvel korábbi Tokióban töltött diákéveibe, abba az életbe, amelyet viharos barátságok, szeszélyes fellángolások és szakítások, alkalmi szeretkezések, érzelmi zűrzavarok, veszteségek és beteljesületlen vágyakozások tettek emlékezetessé. Újraéli a találkozást a szókimondó, öntörvényű lánnyal, Midorival is, aki a felnőtté válás határán arra késztette, hogy válasszon múlt és jövő között. Könnyednek tűnő, rafinált történetében Murakami megidézi az 1960-as évek diáklázadásainak hangulatát, a szabad szerelem, a nagy ivászatok, az élvezetek kamaszos, provokatív hajszolásának popzenés világát. Ám a felszín alatt leheletfinom érzékenységgel ír életről, halálról, és a felnőtté válás mélypontjai és magaslatai közt hányódó fiatalság sebezhetőségéről.

Eredetileg nem ezt a regényt szerettem volna idén olvasni Murakamitól, hanem a Kafka a tengerpartont (ahogy a várólista-csökkentésemen is az szerepel), de valahogy belebotlottam ebbe a könyvébe, és olvasva a fülszöveg első pár mondatát, na meg a könyvhöz csatolt Molyos címkéket, tudtam, hogy inkább ezt kellene először magamévá tennem. Így aztán semmibe véve a saját várólistámat, és ezzel a saját magamnak szabott korlátokat, úgy döntöttem, inkább a Norvég erdőt olvasom. És amint belekezdtem, láss csodát, a cím előhozta belőlem a réges régi Beatles-rajongásom, és unalomig hallgattam a Norwegian Woodot (melyet egyébként félrefordítottak, mert a dalban nem erdőként szerepel a wood), meg aztán még jópár dalt, noha már jóideje nem élek Beatles-zenén (ami egyébként nagy szégyen rámnézve). A könyv pedig tényleg csodálatos volt, bár ismét nem arra számítottam, amit aztán kaptam. De Murakamitól miért is vártam volna mást?

Ez a mű nem a szokásos mágikus realizmus, hanem egy nagyon is realista, felnőtté válásról szóló regény. Persze, a szokásos Murakami-stílus megmarad, és ettől lesz igazán érdekes. És szomorú. És fájdalmasan különleges. És egetrengettetően elgondolkodtató.

Vannak ezek a nagy sütisdobozok, amikben többféle aprósütemény van összeválogatva. Van köztük olyan, amit szeretsz, és olyan is, amit nem annyira. Először kieszegeted belőle azokat, amiket szeretsz, végül nem marad benne más, csak amit nem szeretsz. Én mindig erre gondolok, amikor valami rossz dolog történik velem. Ha most ezeket szépen lenyelem, utána minden rendben lesz. Mert az élet egy sütisdoboz.

Tulajdonképpen most, hogy megcsömörlöttem a tizenkettő egy tucat amerikai ifjúsági, New Adult, vagy akár romantikus regényektől, jó volt újra kelet felé fordulni, és a japán kultúrát elővenni. De nem is maga a kultúra a lényeg. Hanem az a mérhetetlen szókimondás, az az őszinteség, ami a szívemen az a számon-effektus volt az, ami nekem nagyon kellett a sok álszent és ízetlen humorú amcsi regény után. És amit a legtöbb helyen és helyzetben nem is nagyon viselnek el. Nézzük csak meg Midori őszinteségét. Ez a lány volt igazán az, aki mindent, még a legbelsőbb, legilletlenebb dolgokat is olyasfajta természetességgel közlött, amit nagyon kevesen tudnak elviselni. És pont emiatt Midori karakterében egy kicsit végre magamra leltem. Miért kell ennyire prűden kezelni a nyugati világban a szexet? Miért nem lehet ilyen szókimondó és természetes, mint amilyen? Miért kell az a sok udvariaskodás, a sok álszentség, társadalmi előírás? És a japánoknál ez miért nem probléma?

Főhőseink felnőtté válásáról szól a regény, életről és halálról, fájdalomról, veszteségről, önmagunk kereséséről, és a világba való be nem illeszkedésről. Mikor keressük azt a helyet, ahol önmagunk lehetünk, de nem találjuk, emiatt pedig összezuhanunk. Harcolunk, aztán feladjuk. Vagy nem adjuk fel. Minden csak rajtunk múlik.

Közben persze mindenhol csak az erotika meg a szex. Meg a lázadás. A világ ellen, önmagunk ellen.

Az unalmasabbra és vontatottabbra sikerült kezdet miatt vontam csak le egy pontot az ötből, egyébként a maga nemében egy remek regény. Tipikus Murakami-stílus, amit nem lehet elmagyarázni, milyen is, olvasni kell és megtapasztalni. És kívánom, hogy egyszer mindenki megtapasztalja.

Most pedig megnézem a belőle készült filmet…

Reklámok

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s