Cover Reveal! Julie Cross: Tempest – Förgeteg

Hosszú szünet után újra borítóleleplezős poszt a blogon! Ennek örömére egy igazán jó kis könyvet hoztam nektek, mely nem más, Julie Crosstól a Tempest c. regény, melyet már – reményeim szerint – jó sokan vártatok. Az az érdekes, hogy az én figyelmemet is felkeltette a történet, bár ne csodálkozzunk, egy időutazós sztori mindig is a szívem csücske lesz, hiszen nagy Vissza a jövőbe-fan vagyok.

Az írónőről

Julie Cross a New York Times és Usa Tuday bestseller írónő elsősorban a New és Young Adult műfajában alkot, legsikeresebb művei a Tempest sorozat és a Letters to Nowhere széria. Julie Illionisban él férjével és három gyermekével. Korábban tornász volt, sőt, edzősködéssel is foglalkozott, a sportért pedig máig bolondul, manapság viszont inkább a hosszútávfutást részesíti előnyben. Olvasni is szeret ám, hetente több YA és NA regényt elolvas.
Mindemellett Cross elképzelt tengerparti nyaralások kitalálója, a közép-nyugati bipoláris időjárás túlélője, lófarok és edzőcipő függő, sőt, egy újraélesztő-igazolvány tulajdonosa, igaz, már éppen lejárt, de a tudását nem veheti el senki!

És akkor lehull a lepel a borítóról:

julie-cross-tempest-forgeteg-pdf

Nekem ez a borító sajnos nem igazán tetszik, nem az én stílusom, mindenesetre magára a könyvre nagyon kíváncsi vagyok.

Fülszöveg

Fülszöveg: 2009-et írunk. A tizenkilenc éves Jackson Meyer átlagos srác: egyetemre jár, barátnője van… És képes rá, hogy időutazást tegyen. De nem úgy, ahogy a filmekben látjuk – az ugrásai után semmi sem változik a jelenben, mindez csak ártatlan szórakozás. Egészen addig, amíg egy napon idegenek nem támadnak rá és a barátnőjére, Hollyra, aminek az a vége, hogy a Jacksonnal folytatott küzdelem után lelövik Hollyt. Jackson rémületében véletlenül visszaugrik az időben két évet. 2007-ben találja magát, de ez az időugrása különbözik a korábbiaktól. Ezúttal 2007-ben ragad, nem képes ismét a jövőbe jutni.
Jackson mindenáron szeretné megmenteni Hollyt, de nem tud visszatérni a saját életidejébe (a hazai bázisába), ezért amit csak lehet, igyekszik megtudni a képességéről. Eközben életében – ismét – először találkozik Hollyval. Az ugrásai alkalmával szerzett ismeretek alapján idővel rájön, hogy amit a családjáról, a hátteréről tud, az mind csak látszat.
Csakhogy hamarosan keresni kezdik a múltban a férfiak, akik 2009-ben lelőtték Hollyt. Ők az Idő Ellenségei, és semmi sem szab gátat abbéli törekvésüknek, hogy visszavigyék – vagy megöljék – ezt a különleges képességekkel rendelkező fiatal időutazót. Jackson összerakja az apjáról, az Idő Ellenségeiről és a magáról begyűjtött darabokat, és el kell döntenie, mennyire elszánt abban, hogy megmentse Hollyt.

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s