Könyves, olvasós képek Instagramról

Mostanában nagyon megszerettem az Instagram nevű közösségi oldalt, amit gondolom senkinek sem kell bemutatnom. Sőt, az a vicces, hogy nagyon, de nagyon sokáig idegenkedtem tőle, nem értettem, sokan miért is rajonganak érte – amíg hirtelen bele nem szerelmesedtem a “mindent lefotózunk, hogy rakjuk fel emlékül Instára” feelingbe. Persze, ebbe nagyrészt az új telefonom is közrejátszott, amely extraszép képeket tud készíteni, ha megfelelően kezelik, de már azelőtt is kezdtem megszeretni az Instagram mesés világát, na meg a csodásabbnál csodásabb könyves (és egyéb) képeket.

Persze, nemcsak könyves képeket teszek közzé (állandóan erről posztolni kissé unalmas lenne), hanem szelfiket, kajás fotókat és minden egyéb érdekes dolgot megörökítek. Ezáltal pedig Ti, a blogom olvasói egy kicsit bepillantást nyerhettek az életembe, még a könyveken is túl.

Ez alkalommal azonban csak könyves fotókat gyűjtöttem össze némi kategóriákba rendezve, remélem tetszeni fog nektek az összeállítás. Ha pedig még több “filmkocka” érdekel az életemből, kövessetek nyugodtan @lapozzvelem néven.

Könyvek csak úgy

janne-teller-semmi-konyv csodak-ideje-konyv

oh-boy-konyv-kep kakukkszo-konyv

szeress-jobban-lakatos-levente-foto nyary-krisztian-igy-szerettek-konyv-foto

soret-hazugsagok-konyv papp-dora-tukorlelkek-foto

Kávé és könyv

tiz-apro-lelegzet-konyv-kep gerloczy-marton-konyv-foto

Kindle és kép

kalapos-eva-dac-kindle-ekonyv kindle-olvasas-wonderland-foto

Könyvek az aszalon

coelho-konyvek-books-kep felkavaro-tartalom-konyv

Mit rejt a karácsonyi csomagolás?

book-konyv-ajandek robert-katalin-konyv

Könyvek és lábak

julia-quinn-konyv celeste-bolondulasig-pdf

Könyvek és kupacok

konyvkupac-olvasas-konyvek bookhaul-konyves-haul

Könyvek és idézetek

boszormenyi-idezet-ambrozy-baro vers-erotikus-idezet

Reklámok

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s