2016-ban is várólistát csökkentek

varolista2016kicsiAnnyira szeretem ezeket a várólista-csökkentős kihívásokat! De tényleg, olyan kis megfontoltan, körültekintően kezdem már válogatni rá a könyveket hónapokkal év vége előtt. Szeretem rendezgetni, alakítgatni, pakolni a Molyos virtuális könyvespolcom, hogy tényleg a megfelelő regényekkel induljak ezen a nagyszerű, egész éven át tartó játékon, amelyet Lobo már évekkel ezelőtt elindított. A mostani lesz nekem a harmadik alkalom, ami ugye nem sok, de én sajnos csak azóta játszom, mióta könyvesblogolok. Mindenesetre idén is nagy lelkesedéssel vágok bele, s bár nem sikerült olyan pöpec kis listát összeállítanom, mint tavaly (amit ugye rekordidő alatt ki is végeztem), de azért remélem, sokatoknak fog tetszeni.

A szokásos séma szerint haladtam, azaz azokat a regényeket gyűjtöttem össze, amik régebbiek, és kilógnak egy picit a kényelmi zónámból (vagy mert túl hosszúak és nehezebb olvasmányok, vagy mert az általam kevésbé kedvelt műfajba tartoznak), illetve a szokásos írók egy-egy regényét választottam ki (ilyen Agatha Christie, Jodi Picoult, Fábián Janka, hozzájuk pedig csatlakozott Murakami Haruki és Szabó Magda). Sajnos idén nem lett annyira tarka nemzeti szempontból, mint tavaly, de ha jobban megnézzük, itt sem csak magyarok és amerikaiak szerepelnek. Ami még fontos, hogy most nagyon nehezen tudtam összeválogatni azt a 12-őt, melyet a “rendes” listába rakok, így most tényleg nagyon egyenrangú az alternatívval. Értsd ezt úgy, hogy körülbelül ugyanannyira szeretném elolvasni a rendes várólistában szereplő regényeket, mint az alternatívban felsoroltakat (eddig ez nem így volt, mindig a rendes várólistát tekintettem fő mozgatórugónak, alternatívat csak a biztonság kedvéért csináltam).

Na de elég is a szófosásból, lássuk a 2016-os várólistámat!

Rendes várólista

Sylvia Plath: Az üvegbura
Murakami Haruki: Kafka a tengerparton
Jodi Picoult: Törékeny
Szabó Magda: Az ajtó
Robert Galbraith: A selyemhernyó
Fábián Janka: Az angyalos ház
Daniel Keyes: Az ötödik Sally
Andy Weir: A Marsi
John Boyne: A csíkos pizsamás fiú
Helena Silence: Enigma
Lois Lowry: Valahol, messze
Gail Carriger: Soulless – Lélektelen

varolista-csokkentes-2016

Alternatív várólista

Agatha Christie: Öt kismalac
Ruta Sepetys: Kalitkába zárt álmok
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény
Dragomán György: Máglya
Jennifer Clement: Elveszett lányok országa

Szerintem nincs semmi meglepő, hogy miért választottam pont ezeket a regényeket. Idén is vannak folytatások, ilyen például a Selyemhernyó és a Valahol, messze (melyeknek első részük pont az előző várólistámban szerepeltek), aztán ott vannak a túlhype-olt regények, mint A marsi, melyre persze én is kíváncsi lettem, vagy a magyarok közül az Enigma, melyet mindenki csak dicsér. De mondhatnám akár Ruta Sepetys regényeit is, azokról is csak áradozást olvastam. Az üvegburára vagyok a legkíváncsibb, nemhiába szerepel az első helyen, azt vettem fel legelsőnek, és tudtam, hogy ennek a listának az élén a helye. És van sorozatindító regény is, a Lélektelen, ugyanis jövőre tervben van, hogy az összes eddigi magyarul megjelent részt elolvasom (mint például idén a Luxen-sorozatot, 2014-ben pedig a Vámpírakadémiát). A csíkos pizsamás fiú és Az ötödik Sally pedig valamikor év közben ragadta meg a tekintetem, és kíváncsivá tett, szóval fel is dobtam a listára.

Akit érdekel ez a kihívás, és még nem kapcsolódott be, az idén megteheti, egészen december 31. éjfélig lehet jelentkezni. Bővebb információkat megtudni, és a jelentkezési ívet kitölteni pedig az alábbi oldalon lehet.

Reklámok

One thought on “2016-ban is várólistát csökkentek

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s