Róbert Katalin: Kezdjetek el élni!

robert-katalin-kezdjetek-el-elni-pdfMEGJELENÉS: 2015
OLDALSZÁM: 296
KIADÓ: Könyvmolyképző
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

Meg kellett hoznom egy döntést, és ezt most egyedül kell végigcsinálnom. Ha fontos vagyok neked, tiszteletben tartod, hagysz nekem időt, és megvárod, amíg én jelentkezem.
Marci mindössze ennyit ír a feleségének, barátainak és az édesanyjának, amikor kilép a lakása ajtaján, hogy megtegye azt, amire már évek óta készült.
Mint a gyámkő, ha kimozdul a helyéről, szerettei életében olyan omlást jelent az eltűnése.
Vajon mit kell feladnia feleségének, hogy visszakaphassa régi életét?
És a többiek? Mihez kezd nélküle a sodródó Zsófi, mivel kell szembenéznie a meleg Vencelnek, és mire döbben rá Margó, aki talán az életét is feláldozná a gyermekeiért?
Egy biztos: dönteniük kell. Visszatérnek a biztonságos, de zsibbasztóan szürke hétköznapokhoz, vagy elkezdenek végre élni – mielőtt túl késő lenne?
Róbert Katalin lebilincselő története szerelmek, vágyak és csalódások között vezet egy új jövő felé.
Kik vagyunk? Mit tehetünk, ha az életünk új utakra hív?

Aztamindenit, emberek! Azt hiszem, most már biztosra kijelenthetem, a jelenlegi kedvenc magyar írónőmet Róbert Katalin személyében ismerhetitek meg. Egyszerűen hihetetlen, mennyire imádom a stílusát, ahogyan fogalmaz, és azt, amit megfogalmaz. Pedig esküszöm, azt hittem, az előző regényét már nem lehet felülmúlni, de tévedtem. Mert míg a Szívből, színből, igazán kicsit meseszerűen volt gyönyörű, addig a Kezdjetek el élni! annyira szívbemarkolóan és ököllel odacsapósan volt életízű, hogy többször kellett visszanyelnem a feltörő könnyeimet. Ismét olyan érzelmi löketet kaptam, mint tavaly karácsonykor az első regénye olvasásánál, csak most még rátett egy lapáttal azzal az elmondhatatlan életszerűségével, amely akár az egyes szereplők gondolatait, akár a reakciójukat írja le. Na meg azokat a problémákat, melyekkel a húszas éveink során szembenézünk. 

A történet öt szereplő szemszögén bontakozik ki: Marci, Barbi, Vencel, Zsófi és Margó. A regény elején Marci lelép az ismeretlenbe, és csak egyetlen egy rövid üzenetet hagy feleségének, barátainak és szüleinek. Lényegében e momentum köré épül fel az egész sztori, melynek nincs bonyolult története, mégis egy percig sem unatkoztam az olvasás során. Ugyanis az időbeli ugrálások ahelyett, hogy hátráltatnának, nagyon felpezsdítik az egészet, ráadásul a szereplők szemponjai is elgondolkoztatják az olvasót – hogy látja az egyik, miként képzeli el a másik, és hogy tűnik mindez egy harmadik, kívülálló félnek. Mert egy ártatlan megjegyzés, amit egy férfi nem gondolt komolyan, az is okoz mély fájdalmat egy nőben. És bizony van úgy, hogy egy barátságról az egyik fél többet gondol a másiknál.

Öt ember problémáival, hétköznapjaival ismerkedhetünk meg, és mind az ötüknek van oka az aggodalomra, hogy valamit elvesztegettek az életük során, pontosabban nem éltek az élet adta lehetőséggel. És az embernek mindig az fáj a legjobban, amit elszalasztott, nem pedig az, amit megtett és megbánt. Mert ilyenkor mindig ott van a “mi lett volna, ha…” kezdetű mondat, mely a legborzalmasabbak egyike a világon. Ez az öt ember pedig nemcsak, hogy hibát követett el, hanem tényleg emberi tulajdonságokkal vannak felruházva könyves idealizált karakterek helyett. Zsófi például tipikus antihősnek tűnik, ahogy szándékosan nős férfiakat csábít el, aztán beteges módon a feleségekkel alakít ki barátságot, és ezt hobbiszinten űzi.  Mégis, valahogy nem tudtam őt utálni emiatt, inkább csak sajnáltam, mert már a regény kezdetén átláttam rajta, és tudtam, hogy igazából nem az eredendő gonoszság az, ami miatt házasságokba ront bele, hanem valami egészen más áll a háttérben. Marciról viszont nincs ilyen jó véleményem. Első látásra egy jóképű, okos, kedves, határozott pasi, akire az ember fel tud nézni, és nyilván majdnem minden nő ilyen párra vágyik, de valójában egy önző, törtető, mások érzéseivel nem foglalkozó és másokon könnyen átgázoló, passzív-agresszív férfi. Tipikus olyan, aki a párkapcsolatokban a bántalmazó szerepét tölti be, persze nem fizikális értelemben, hanem az érzelmi zsarolásokban, a másik akaratának és vágyainak totális ignorálásában.

Zsófi sohasem azért szerette a titkokat, hogy pletykákat terjeszthessen, hanem mert titkot ismerni hatalmat jelent.

Én legjobban Barbi karakterével tudtam azonosulni, de kedvenceim mégis Vencelék voltak. Na persze, az előző után tudhattam volna, hogy ebben a regényben is lesznek melegek, mégis meglepődtem, mikor kiderült. Viszont Vencelt és Gábort nem szeretni lehetetlen, egyszerűen annyira tökéletesek együtt, hogy bizony eleget irigykedtem rájuk és a kapcsolatukra. De Margó történetét is nagyon imádtam olvasni, hiszen ötven felett is van élet, sőt, tulajdonképpen minden akkor kristályosdik ki, mit is vesztegettünk el vagy rontottunk el életünk során.

Órákat tudnék beszélgetni erről a könyvről, a hossza ellenére nagyon sok komoly dolgot érint, s ráadásul nagyon-nagyon mélyen, melyről aztán lehetne vitatkozni. Engem pedig nagyon megérintett, és meggyőzött. Nem ragozom tovább, egyértelműen kedvenccé vált.

Advertisements

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s