Lakatos Levente: Szeress jobban!

MEGJELENÉS: 2015
OLDALSZÁM: 602
KIADÓ: Libri
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

Barbara öt esztendeje megjárta a poklot. Az akkor tizenhét éves, mindent a pillanat szépsége alá rendelő lányt megkísérelték eltenni láb alól. Barbit a lehetőségek városáig, New Yorkig üldözi a múltja, ott igyekszik új életet kezdeni, tervei azonban sorra kudarcba fulladnak. A huszonéves lány vaskos hazugságokba burkolózva él, mígnem egy baljós éjszakán találkozik egy titokzatos, még nálánál is súlyosabb lelki terhet hurcoló férfival. Vajon sikerül megmenteniük egymást a sötétségtől?
Krisz öt éve tartó, tökéletesen gondtalannak hitt párkapcsolata egyik pillanatról a másikra összeomlik. A kiábrándult fiú New Yorkba menekül, hogy tisztázza felkavart érzéseit. Éppen amikor a háta közepére sem kívánja a társaságot, a sors összehozza egy agyontetovált, illegális küzdősportot űző férfival. A titkoktól kemény álca azonban nagyon is sebezhető szívet takar, amely most könnyen megrepedhet…
Barbibébi története öt évvel az első kalandot követően folytatódik! Mennyit változik az ember a felnőttkor küszöbét átlépve? Hogyan találunk valódi önmagunkra, pontosabban arra a személyre, akit majd néhány év múltán ismét átértékelhetünk? Áldozni kell-e a harmóniáért, és utóbbi egyenlő-e a boldogsággal? A legtisztább tükröt önmaguknak állíthatjuk, a kérdés, hogy van-e bátorságunk belepillantani.

Aki rendszeresen olvassa a blogomat, az tudhatja, hogy az öt évvel ezelőtti Barbibébi-féle felhajtás rám is negatív értelemben hatott. S bár nem olvastam a regényt, a fülszöveg és a sok-sok bíráló kritika miatt megfogadtam, hogy ezt a könyvet én kezembe nem veszem, mert úgy gondoltam, nekem se fog tetszeni. Aztán eltelt pár év, nyitottam egy könyves témájú blogot, és egy barátom ajánlására figyelmembe került az író akkori legújabb könyve, a Bomlás. Az a regény pedig akkora hatással volt rám a szó lehető legpozitívabb értelmében, hogy azonnal elkezdtem követni a szerző munkásságát, és rendre vártam az újabbnál újabb köteteit. Azonban a Barbibébi folytatásával még mindig szkeptikus voltam, nem bíztam abban, hogy száz százalékig tetszeni fog, öt év írói fejlődés ide vagy oda. Így hát eléggé félve vágtam bele az olvasásába. De most kapaszkodjon meg mindenki, mert én magam is totálisan ledöbbentem. Ugyanis nem félek kijelenteni, hogy ez lett a legeslegjobb Lakatos Levente-regény. Szerintem.

Az előző részt ugye nem olvastam, de a történetet és a szereplőket nagy körvonalakban már ismertem, így hát a legkíváncsibb Barbara karakterfejlődésére voltam, vajon sikerül-e megkedvelnem ezt a valaha kicsapongó, botrányos életet élő leányzót. Nos, a múlt fényében a legelején még nem igazán nyerte el a szimpátiám, de ahogy haladtunk előre a sztoriban, úgy kezdtem egyre jobban a szívembe zárni. Viszont a másik főszereplőt, Kriszt, már az elejétől kezdve imádtam, az ő története is érdekelt jobban. Legalábbis először. Aztán valahogy ugyanúgy izgatott, ha nem jobban, mi is fog történni Barbival és kedvenc mellékszereplőmmel, Deshivel, na és persze az ő kis magánakciójukkal.

Maga a történetvezetés elképesztően bravúros, fordulatos és pörgő, hatszáz oldalba rejtett tömény szórakozás. Na és persze tele elgondolkodtatóbbnál elgondolkodtatóbb dolgokkal, tehát a szórakoztatáson túl nagyon is mély problémákat hidal át a regény. Egyik ilyen dolog, amit ki kell emelnem, az a nők elleni erőszak gyönyörű és nem kikozmetikázott ábrázolása, ezért pedig minden tiszteletem az íróé, hiszen nem sokan merik ezt a témát megpiszkálni. És most tényleg sikerült hitelesen belefűzni a fő történetszálba, pont annyi mértékben, amennyi ennek kijár, és nem esett át a ló túloldalára.

A boldogság az élet apróságaiból nyerhető. Nyüzsög körülöttünk. Annyit kapunk belőle, hogy minden egyes pillanatban akár duplán, sőt, még annál is többszörösen kiélvezhetnénk, de pechünkre valamilyen buta gondolat folyton eltereli a figyelmünket erről.

Aztán ott voltak a mélyenszántó gondolatok a boldogságról, melyekkel szinte szóról szóra egyetértek, és már én is kifejtettem róla a véleményemet a blogon. S bár csak pár sor erejéig, de említésre kerül a vallás és a hit, méghozzá Barbi gondolataiban. Talán itt vált igazán szimpatikussá ez a lány, hiszen megfogalmazta ebben a néhány mondatban azt, amit jóideje már én is a saját hitem irányában.

Nem egy adott vallás istenét élteti, hanem a karmában hisz. Biztosan az ilyen hitet is elnevezték már, de ő nem kutatott utána, nem is érdekli. Számára az a fontos, hogy a saját bőrén tapasztalva tudja, valaki vagy valami vigyáz rá odafentről.

Krisz LMBT-szála is rendkívül kidolgozottra és kifinomultra sikerült. A regény elején lévő sokkhatás után nagyon kíváncsi lettem, mit tartogat ez az egész. Bár kevésbé volt fordulatos, mint Barbiék sztorija, érzelmileg talán ez volt az erősebb és szívszorítóbb a kettő közül.

A végéről pedig inkább ne beszéljünk… mert hát izé, én konkrétan hatalmasra tátottam a szám a nagy csodálkozásban, mikor kiderült az egyik fő titok. Komolyan, zseniálisra sikerült, ennyire már rég lepődtem meg egy regénybéli fordulaton. Aztán azok a csodálatos szálelvarrások meg a történet kereksége és egysége…

Szóval tényleg nagyon kellemesen csalódtam a regényben. És bárki, aki előítéletekkel rendelkezik a Barbibébi című könyv iránt, nyugodtan csak helyezze háttérbe a sznobságát, és olvassa el a Szeress jobban!-t. Garantálom, hogy jobban fogja szeretni!