Jodi Picoult: Tizenkilenc perc

MEGJELENÉS: 2008
OLDALSZÁM: 552
KIADÓ: Athenaeum
ÉRTÉKELÉSEM: ?/5

Tizenkilenc perc alatt lenyírhatod a ház előtt a füvet. Befestheted a hajad. Megnézheted egy hoki meccs első harmadát… Tizenkilenc perc alatt meg tudod állítani a világot, és akár le is szállhatsz róla.
A világszerte méltán népszerű írónő új regénye olyan problémákat feszeget, amelyek nemcsak Amerikában, hanem Magyarországon is egyre inkább gondot jelentenek: visszaüssön-e, akit bántalmaznak? Érdemes-e minden értékítéletet és meggyőződést feladni, csak hogy befogadjon minket a közösség? Mekkora a szülők felelőssége, és meddig terjed a tanároké, a társaké, a környezeté? Homokba dughatjuk-e a fejünket, vagy ezzel csak saját magunkat és gyermekeinket veszélyeztetjük? Lehet, hogy nem elég jól, nem elég okosan szeretjük őket, és így nem is tudjuk megvédeni őket se maguktól, se a világtól?

Két éve, a Gyere haza c. regényével kedveltem meg Jodi Picoult szívszorító, komoly problémákat feszegető könyveit, és akkor megfogadtam, minden évben elolvasok egy-egy művét. Idén, ahogy az a várólistából is kitűnik, a Tizenkilenc percet választottam, mely az iskolai erőszakról, és annak hátteréről szól. Több, mint 500 oldal apróbetűkkel írva, de azt hiszem, ezt mindenkinek muszáj elolvasnia, még akkor is, ha a történet végével nem éppen vagyok elégedett.

Van egy fiú, aki egy átlagos napon besétál az iskolába, és hirtelen elkezd lövöldözni. Megöl tíz embert, megsebesít tizenkilencet, és mindezt tizenkilenc perc leforgása alatt, mindössze tizenhét évesen. Kitör a káosz, és persze az írónő mélybe ható részletességgel elmeséli a tragédia következményeit, miközben a másik szálon megismerteti velünk a múltat, azaz hogy miből indult ki mindez. Közben pedig bemutatja az összes fél érzéseit, nézőpontját: mit érezhet egy anya, akinek tinédzserfia megöl 10 embert? Mit éreznek az áldozatok szülei, és mit a érezhetnek a túlélők vagy a sebesültek? De ami a legfontosabb, mi vitte rá Petert, hogy ezt tegye?

Apró részletességgel körbejárjuk a témát, miközben sok más probléma is felbukkan még. Aki ismeri az írónő írási stílusát, az nagyon jól tudja, mennyire érzékien, sokszor könnyfakasztóan mutatja be az emberi sorsokat, gondolatokat. Kedvencem volt Alex, a köztiszteletnek örvendő bírónő karaktere, aki próbált egyensúlyozni az anyaság és a munkája közt. Kinek hideg természete nem is volt annyira rideg, mint azt előre gondoltuk. És ott volt a lánya, Josie karaktere is, akivel először nem szimpatizáltam, de ahogy rajzolódott ki a történet, úgy vált az események és az érzései áldozatává. Matt-tel való kapcsolata megtestesítette a bántalmazó kapcsolatok ékes példáját, ami aztán meg is pecsételte a sorsát.

A regény fő problémája az iskolai bántalmazás, az állandó pszichikai terror, és annak következményei. Akit ért már hasonló szintű erőszak, az tudhatja, milyen érzés minden egyes reggel totális lelki stresszben menni iskolába, mennyire láthatatlan akar lenni valaki, hogy az agresszorok észre ne vegyék és a földbe ne tiporják, és hosszútávon mindez mekkora kárt okoz az emberben. De vajon mikor jön el a pillanat és nyúl az ember pisztolyhoz, hogy sorban lövöldözni kezdje az osztálytársait?

Tulajdonképpen a regény kilencven százaléka számomra csillagos ötös. A vége azonban kissé csalódás lett. Őszintén szólva, nagyobb durranásra számítottam (mert például a Nővérem húgában konkrétan leesett az állam), itt mindvégig sejtettem a dolgot, csak nem ilyen formában. És ugyan az írónő a részletes kidolgozottság után szereti hamar lezárni a végét, nekem ez az én szememben sokkal inkább összecsapott lett. Mellette pedig fogalmam sincs, mit kéne gondolnom, egy csomó kérdőjel lakozik bennem. Ezért most a pontozással is hadilábon állok, mint mondtam, az egész regényre simán 5 pontot adnék, és a kedvencemmé avatnám, a végére pedig csak hármat, azt is csak jó szívvel.

Ettől függetlenül mindenkinek szívből ajánlom a regényt. Tényleg kicsit hosszú és részletekbe menő, de mivel nemcsak egy problémával foglalkozik egy nézőpontból nézve, hanem több súlyos téma (és tabutéma) felmerül több szempontból tálalva, ezért nem felróható a hosszúság. Jómagam is ezért olvasok csak évi egy regényt az írónőtől, mert egy könyve legalább három másikkal ér fel – összetettségben, kidolgozottságban, tartalomban egyaránt.