Kalapos Éva: D. A. C. 4. – Nem gyerekjáték

kalapos-eva-dac4-nem-gyerekjatek-pdfMEGJELENÉS: 2015
OLDALSZÁM: 256
KIADÓ: Manó Könyvek
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

Rejtély rejtély hátán – bár a harmadik rész végén minden rendeződni látszott, a D.A.C. körül sosem áll meg az élet: Flóra és Geri apukája egy titokzatos nővel randizik, amivel az őrületbe kergeti a gyerekeit, de ők sem adják meg magukat egykönnyen – összefognak a csábító ellen. Eközben Ákos egyre furcsábban viselkedik, és a többiekben feltámad a gyanú, hogy valami veszélyes dologba keveredett. Mindennek a tetejébe pedig kiderül, hogy a tanároknak is vannak féltve őrzött titkaik… csatlakozz a D.A.C. csapatához, és kalandozz velük a negyedik kötetben is!

Komolyan mondom, beleszerettem Kalapos Éva ifjúsági sorozatába. Először kicsit szkeptikus voltam, mivel az első D.A.C-rész nem győzött meg annyira, de a második résztől beindult a gépezet, és utána már csak azt vettem észre, hogy nagyon várok minden egyes megjelenést. Mivel a harmadik rész csúcsszuperre sikerült, mindenki elhiheti, hogy a negyedik rész megjelenésére már tűkön ülve vártam. És bizony megérte.

Kalapos Éva írási stílusa egyre inkább bejön. Olyan könnyű, gördülékeny az olvasása, mégsem érzem nyelvileg szegénynek vagy hiányosnak. A gördülékenység mellett pedig szinte kontrasztot alkotva áll a komoly tartalom, ami ebből a részből sem hiányozhatott. És tudjátok mit szerettem most annyira? Hogy végre nem olyan elcsépelt témákról volt szó, mint az első szex, a drogok vagy a bulimia, amik ugyan fontosak, de már kevésbé érdekesek a mai világban, hanem egy olyan téma is szóba került, melyet igazából én sem nagyon ismerek. Igen-igen, most Ákos új őrültségére gondolok, amiről egészen eddig alig hallottam valamit, és pláne nem hittem volna, hogy ilyen súlyos és veszélyes lehet. Szóval ez számomra is újdonságnak számított, így szívből remélem, a fiatalabbaknak is kellő elrettentő példa lesz.

Azonban nem csak Ákosék küzdöttek gondokkal, hanem a Fellegi családban is állt a bál, mint ahogy azt az előző rész végén megtudtuk, Fellegi apukának új barátnője lett, méghozzá az első a felesége halála óta, és bizony Flóráékat ez nagyon kiakasztotta. A rész elején az írónő nagyonis cselesen húzta az agyunkat, ugyanis nem mindjárt árulta el a “gaz csábító” nevét, csak utalgatott rá, például hogy jóval fiatalabb az apjuktól. Itt sajnos észre is vettem egy kis hibát, az írónő egyszer azt állította, hogy 11 évvel idősebb Flórától, máskor azt, hogy 14 évvel, aztán ugyanezt eljátszotta az apjukhoz viszonyítva is, hogy egyszer 15 év a köztük lévő korkülönbség, máskor pedig 11. Ezt egyébként csupán azért vettem észre, mert mindig nagyon szeretem a szereplők korát pontosan beazonosítani, ebben az esetben meg azért is volt lényeges, hogy kitaláljam az illető személyt. Amit szerencsére ennek ellenére is sikerült, noha az előző rész végén egyáltalán nem őt tippeltem volna.

Szóval a testvérpár nem éppen felnőttesen fogadta az új családtagot, és bizony Flóra túl is lőtt a célon. Tényleg nagyon gonosz dolgot tett, és hát úgy összeségben amúgy sem szívem csücske a főhősnőnk, de jelenleg kimondottan utáltam a tette miatt. Most sokakban felmerül a kérdés, mégis hogy imádhatok ennyire egy történetet, mikor nem kedvelem a történet elbeszélőjét? Ez a csodálatos az egészben, az írónő ugyanis egyáltalán nem egy tökéletes, Mary Sue-karaktert vonultatott fel Fellegi Flóra személyében, hanem egy hétköznapi tinit, akinek akad néhány önző és rosszindulatú döntése. Egyébként sokan elkövetik azt a hibát, hogy egy YA-főhőst rettentő nagy önzetlenséggel, jóindulattal és hibátlansággal ruháznak fel, noha elfelejtik, sokkal nagyobb lesz a tanulság és a nevelőszándék, ha negatívabb színben mutatják be az elbeszélőt. Mert így az olvasó könnyebben meglátja, mit rontott el a karakter, és mi is lett a következménye. Ráadásul Flóráék hamarosan rájöttek a tetteik súlyára, és ez gyönyörűen be is lett mutatva.

Pedig a változást nem lehet elkerülni, és végre én is felfogtam, hogy ez nem jelent egyúttal felejtést is. Csak egy új világot, amiben meg kell tanulni máshogy élni.

Amúgy nagyon élveztem, hogy egy csomó aktuális dolog is meg lett említve a könyvben, és most elsősorban nem a jelenleg menő slágerekre gondolok, hanem mondjuk az idei nagy könyvkihívásra vagy a nagy Szürke 50 árnyalata-lázra. Ezek miatt tényleg úgy éreztem, hogy ez a történet a jelenben él, és filmként pörög előttem. Ráadásul az idei egyik legnagyobb olvasási élményem, a Semmi is kiemelt szerepett kapott, aminek külön örültem, hiszen számomra ez is nagyon aktuális volt. Szóval az, hogy 2015-ben játszódik ez a sztori, bizony tíz év múlva sem lesz vitás.

Nekem egyértelműen nagy kedvencem lett ez a rész is, és igaz ugyan, hogy nem tartalmazott annyi tanulságot és történetszálat, mint a Kéz a kézben, viszont olyan újdonságot is bemutatott, amely számomra eddig ismeretlen fogalom volt. Emiatt pedig rettentően tetszett. A függővég pedig most aztán igazán felcsigázott, nagyon kíváncsi lettem, mi történik Ágiékkal, mert még ötletem sincs, amin elindulhatok. Szóval mikor jön már végre ki a D.A.C. 5.? :D

Advertisements

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s