Jennifer L. Armentrout: Origin (Luxen 4.)

MEGJELENÉS: 2014
OLDALSZÁM: 452
KIADÓ: Könyvmolyképző
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

Daemon bármit megtenne, hogy visszakapja Katyt. Sikeresen behatoltak a Mount Weatherbe, ám az akciónak katasztrofális vége lett. Katy elszakadt tőlük. Elvették. Daemon számára most minden arról szól, hogyan lehetne megtalálni. Söpörje el, aki az útjába áll? Kérdés nélkül. Perzselje fel az egész világot, hogy megmentse Katyt? Boldogan. Tárja fel az emberiség előtt, hogy idegenek élnek közöttük? Örömmel. Katy számára csak a túlélés marad. Ellenségektől körülvéve az egyetlen, amit tehet, ha igazodik a helyzetéhez. Még a Daedalusban sem mindenki őrült… de a csoport céljai rémítőek, és amit elárulnak, felzaklató. Kik az igazi rosszak? A Daedalus? Az emberiség? Vagy a luxenek? Ők ketten együtt bármivel szembenéznek. A legveszedelmesebb ellenség azonban mindig is jelen volt. Amikor kiderül az igazság, és a hazugságok fala összeomlik, melyik oldalra kerül majd Daemon és Katy? Együtt maradnak egyáltalán?

Aztamindenit! Hát nem igazán tudok szóhoz jutni, annyira megdöbbentett az Origin. Ha egy kicsit is megrendült a bizalmam a sorozat fantasztikusságában az előző rész miatt (ami persze nem történt meg), hát ez a rész most aztán tényleg bebizonyította, mennyire elképesztő ez a pentalógia! És még a csúcs, azaz az utolsó rész hátra van…

Na szóval, az eleje eléggé döcögősen indult, ahogy Katyt elkapták a védelmisek, valahogy nem kötött le annyira, mint amennyire kellett volna. Tény, hogy csúnyán bántak vele, de lényegében számítani lehetett erre Dawson és Bethany beszámolójából. Minden akkor kezdett érdekessé válni, mikor megérkezett Daemon, és a két főszereplő végre együtt lehetett. És itt aztán az események, a fordulatok, az izgalmak csak úgy követték egymást, hogy nem igazán bírtam kapkodni a fejemet.

Az elméletem – amit az előző kritikámban említettem – bebizonyosodott, Luc tényleg különleges egyed, méghozzá egy origin. Ez az egész origin-dolog tényleg nagyon ötletes és lenyűgöző, és valahol számítani is lehetett rá, hogy az egész luxen-hibrid párost bizony lehet tetőzni. Bár azt még mindig furcsállom, ahogy az előző részekben is, hogy a mindentudó és nagyon okos Daemonnek fogalma sem volt a Katyvel való találkozásáig, hogy a gyógyítás által hibridek lesznek az emberekből, vagy hogy mi a csoda az opál és a többi érdekesség. Oké, eltitkolták ezt előlük, de akkor is nagyon fura, hiszen Daemon azért több luxennel is tartotta a kapcsolatot. Szóval innentől kezdve nem is csoda, hogy mennyire meglepődtek az originek létezésén, és bizony volt is okuk rá. És az izgalom még csak itt kezdődött.

Örültem, hogy Blake-et sikerült idejekorán kiiktatni a történetből, hiszen már annyi fordulat és árulás kerengett a karaktere körül, hogy már tényleg kifogyott minden municíó belőle. Ráadásul az írőnő a lehető legjobb módon szabadult meg tőle, és őszintén szólva egy percig sem sajnáltam, hogy ez lett vége, főleg hogy ezzel Katy karakterét is építette. Az meg igazán tetszett, ahogy Armentrout érzékeltette velünk, olvasókkal, hogy Blake sem volt eredendően gonosz, inkább csak megtévedt ebben a nagy káoszban, és az éremnek is két oldala van. Aztán ott volt az árulás Matthew részéről, amire őszintén szólva már az első résztől kezdve számítottam, hiszen mindig éreztem, hogy valami bűzlik a karaktere körül. De ami a vége előtt következett, az aztán mindent lesepert, pedig már az elejétől kezdve gondolni lehetett rá. Ahogy arra is, ami azután, az utolsó oldalakon kezdődött el. Lehetett rá számítani, azonban senki sem gondolta volna, hogy mégis ide lyukadunk ki, ilyen szintre is elviszi a történetet az írónő, és egy átlagos, laza paranormális YA-sztoriból egy háborús övezet lesz.

Katy és Daemon között minden szörnyűség ellenére ebben a részben is dúlt a love, ami egyébként tetszett is, de az az álromantikus, csöpögős, vegasos esküvős jelenet totál lehangolt, annyira nem illett bele ebbe a közegbe, és számomra inkább volt giccs, mint romantika. Mindenképp ez volt a történet mélypontja, de legalább nagyobb lett a kontraszt a többi részhez viszonyítva, és így a hangsúly is kirajzolódott.

Hát, nem tudom, hogy az írónő hogy tudja mindezt fokozni majd az utolsó részben, és hogy egyáltalán lehet-e, de nem becsülöm le Jennifer L. Armentrout képességeit. Hihetetlen, mennyire szuper volt ez az Origin, azt hiszem, ez tetszett eddig a legjobban, de nagyon kíváncsi vagyok, mit tartogat a befejezés. Mert tényleg nem tudom elképzelni, hogy lehet ezt még fokozni.

Érdekel a regény? Itt több infót tudhatsz meg róla.