Marie-Aude Murail: Oh, boy!

murail-oh-boy-pdfMEGJELENÉS: 2014
OLDALSZÁM: 192
KIADÓ: Könyvmolyképző
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

Három testvér néhány órája magukra maradt a világban, de megesküdtek, hogy soha senki nem választhatja el őket egymástól. A legidősebb Siméon, tizennégy éves. Cingár, barna szemű. Különleges ismertetőjele: intellektuálisan koraérett, már az érettségire készül. A középső Morgane, nyolcéves. Barna szemű, elálló fülű, osztályelső. Különleges ismertetőjele: a felnőttek minduntalan elfeledkeznek a létezéséről. A legkisebb Venise, ötéves. Kék szemű, szőke, elragadóan bájos. Olyan kislány, amilyet mindenki szeretne magának. Különleges ismertetőjele: forró szerelmi történeteket játszik el a Barbie babáival. A Morlevent gyerekek nem hajlandók a sorsukat az első jöttment szociális asszisztensre bízni. Az a cél hajtja őket, hogy kikerüljenek a gyermekotthonból, ahová elhelyezték őket, és családra leljenek. Két személy lehetne a gyámjuk. Csakhogy eleinte egyiknek sem fűlik hozzá a foga. Aztán meg egyszerre mindkettőnek. De az egyik nem túl rokonszenves, a másik meg felelőtlen, ráadásul… Ja igen! És ez a két személy ki nem állhatja egymást.

Na jó, komolyan mondom, a francia regények valami elképesztőek. Idén már jópárat elolvastam, és egy kivételével mind nagyon tetszett. Ugyanígy van ez az Oh, boy!-jal, mert szinte hihetetlen, mennyire szerethető, bájos ez a regény. Szomorú is, de egyben vicces, meseszerű, mégis nagyon reális problémákat feszeget. Tulajdonképpen ellentétek sorozatából áll, és számomra fel nem fogható, hogy tudta az írónő mindezt 190 oldalba belesűríteni úgy, hogy ne legyen hiányérzetem. Mert minden szál szépen a helyére kerül, ráadásul egyáltalán nem érződik rajta az elkapkodottság.

A fülszövegből kiderül, hogy három elárvult gyermek helyzetét dolgozza fel a történet, akik anyjuk halála után egyedül maradtak a nagyvilágban. Mindhármuk nagyon szerethető és különleges, a legidősebb, Simeon 14 éves zseni, Morgane bátyjához hasonló képességekkel rendelkező 8 esztendős kislány, és ott van még Venise, aki ötévesen egy kis angyalkához hasonlít. Nagyon könnyen szívébe tudja zárni őket az olvasó, de emellett a többi szereplő is, például a gyámügyi szociális munkás vagy a bíró, akik szívén viselik a gyerekek sorsát.

Aztán hirtelen két ember is elkezd pályázni a felügyeleti jogra. Egyikük az apja előző házasságából született kicsapongó, homoszexuális Bart, aki éli a melegek laza, korlátoktól mentes életét, és először nem kíván semmilyen felelősséget a nyakába akasztani. De ahogy telik az idő, úgy kezd megváltozni az egyébként nagyon is jó és szerethető ember, és belátja, hogy a család mindennél fontosabb.  Másikuk Josiane, az okos, de kissé sznob középkorú nő, akinek nem lehet gyermeke, így minden követ megmozgat, hogy a kicsi Venise-t hazavihesse a tökéletes, idilli otthonába.

Az egész sztori inkább egy mesére hasonlít, hiszen nemcsak, hogy rövid, de tele van tanulsággal, illetve a szereplők tulajdonságai is eléggé felnagyítottak. Végbemegy a karakterfejlődés, leginkább Bart jellemében, de pár közhelyet is elpuffogtat az írónő, például hogy a legidősebb testvér az okos, a legkisebb a szeretnivaló, a középsőről meg mindenki elfelejtkezik. Ugyanígy van ez a meleg karakternél, aki ugye nem éppen komoly kapcsolatairól híres, vagy a rideg szemorvos, akinek inkább dísznek kell a kislány a tökéletes életébe. Mindez amolyan tanulságos mesébe illő, és szerintem nevelő szándékkal is íródott.

És ez még nem minden. Szóba kerül a családon belüli erőszak súlyos témája Bart szomszédasszonyának személyében, és közbejön még a rákbetegség és annak minden szomorú velejárója. De leginkább a humor az, amiért ezt a regényt megszerettem. Hihetetlen, micsoda ereje van a sajátos, fanyar humornak egy ilyen komoly témákat feldolgozó történetben. Imádom, hogy a franciák ennyire természetesnek veszik ezt a fajta szókimondást, melyek a gyerekek esetében mindennaposak, nekem például az egyik kedvenc jelenetem, ahogy a kicsi Venise rajtakapja a bátyját anyaszült meztelenül, vagy mikor a babáival játszik.

– Nesze, tyúkész, itt a Barbie-d – hajította oda Bart a babát Venisenek.
– Köszönöm – kapta el a kicsi a levegőben. – Szerelmeskedni fog a másikkal, aki nagyon egyedül van.
– Oh, boy! – kiáltotta Barthélemy, aki ekkor vette észre, hogy a Barbie kisasszonyok párosodnak. – Ti aztán nem zavartatjátok magatokat, lányok!
– Nincs Kenem – védekezett Venise.

Szóval tényleg nagyon élveztem ezt a regényt, és mindenkinek csak ajánlani tudom, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt. A rövidsége ellenére nem egy nap alatt olvastam el, mert nem szerettem volna átfutni rajta, hanem tényleg lassan olvasni, és kiélvezni minden pillanatát. Még annyit el kell mondanom, hogy a címe és a borítója is egyszerűen csodálatos, előbbi Bart kedvenc szavajárásából jött, és szerintem nagyon ötletes volt címként is felhasználni, utóbbi pedig az egyszerűsége miatt tetszik.

Aki még szeretne több infót megtudni a könyvről, az ide kattintva megteheti.

Reklámok

2 thoughts on “Marie-Aude Murail: Oh, boy!

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s