Hétvégére hangolódva #7 – 1984

Már a hetedik hétvégére hangolódva, és még nem is mutattam be a kedvenc könyvemet? Hát akkor itt az ideje írnom a világhírű Orwell-regényről, az 1984-ről. Ezt a regényt elsős egyetemistaként olvastam, pont abban az időszakban kaptam meg karácsonyra, mikor abszolút nem olvastam semmit (értsétek úgy, hogy évi 2-3 regényt), mert teljesen más dolgok töltötték ki a mindennapjaimat, nem pedig a könyvek. És mégis ez a regény volt az, ami teljesen magába szippantott, meglepett és fejbevágott, úgy, hogy még napokig, hetekig, hónapokig a hatása alatt voltam. A könyv 1949-ben íródott, tehát ne tévesszen meg senkit a cím, nem a múltat akarja bemutatni, hanem az író akkori jóslatát a jövőre nézve. Egy olyan kort, ahol totális diktatúra folyik, ahol még a múltat is meg lehet változtatni, és ahol a nyelvet is meg lehet csonkítani csak azért, hogy a lázadás, ellenállás csíráját is elfojtsák. Az emberek minden pillanatát a Nagy Testvér (Big Brother) figyeli, előle pedig nem lehet elbújni vagy elmenekülni. Nincs szeretet vagy hűség senki iránt, csak a Párt iránt. A legkegyetlenebb és legelborzasztóbb disztópia az eddigi olvasmányaim közül.

A könyvből több filmfeldolgozás készült, a legnépszerűbb pont 1984-ben, de véleményem szerint a nyomába se érhet a könyvnek.

george-orwell-1984-pdfEredeti megjelenés: 1949
Magyar megjelenés: 1989
Kiadó: Európa

“Üdvözlet az egyformaság korából, a magányosság korából, a Nagy Testvér korából, a duplagondol korából” – írja a naplójába Winston Smith, a lázadó, a gondolatbűnöző, aki nem hajlandó elismerni, hogy a 2×2 a Párt akarata szerint lehet három vagy öt. Talán valóban „csak” keserű üdvözlet lesz ez a regény a jövőben, őrők emlékeztető a totalitárius XX. századra, és persze szellemes szatíra, mint a nagy példakép, Swift Gulliver-e. Talán… De most még a zsigereinkben érezzük, mit jelent a Nagy Testvér, a gondolatbűn, a gondolatrendőrség, az újbeszél, a duplagondol; s az óceániai Párt három jelmondata is hátborzongatóan ismerős: A háború: Béke A szabadság: Szolgaság A tudatlanság: Erő S bár sok mindent be tudunk helyettesíteni a történelem valós alakjaival, eszméivel, intézményeivel, ebben a regényben mégis az írói fantázia a leglenyűgözőbb; 1948-ban, betegen, kiábrándultan Orwell olyan regényvilágot alkotott, amely borzongató realitásával rabul ejti az olvasót akkor is, ha közben könnyedén – talán túlságosan is könnyedén – azt mondja: Orwell jóslata, hála istennek, nem teljesedett be.

Érdekesség

A regény nyilvánvaló okokból 1989-ig be volt tiltva. 1991-ben, a rendszerváltás után 2 évvel lett híres Magyarországon, mikor is a Bonanza Banzai nevű együttes Kovács Ákos vezetésével kiadott egy a könyv címével azonos lemezt, amely abban az időben nagyon népszerű lett, az emberek pedig hirtelen elkezdtek Orwellt olvasni. Pár évvel később, 2005-ben A Nagy Könyv című kezdeményezésben negyedik lett a regény, szintén Kovács Ákosnak köszönhetően, aki 20 perces, a történetet bemutató kisfilmmel segített azt népszerűsíteni.

Képek a filmből

orwell-1984

1984-Orwell

Idézetek

„A HÁBORÚ: BÉKE
A SZABADSÁG: SZOLGASÁG
A TUDATLANSÁG: ERŐ”

A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy. Ha ezt megtehetjük, minden egyéb magától következik.

Ha el akarod képzelni a jövőt, képzelj el egy csizmát, amely örökké egy emberi arcon tapos.

Amíg nem ébrednek öntudatra, nem fognak fellázadni, s amíg fel nem lázadtak, nem ébredhetnek öntudatra.

Reklámok

2 thoughts on “Hétvégére hangolódva #7 – 1984

  1. Szia! Mindig elolvasom a “Hétvégére hangolódva” posztodat, szóval nehogy megforduljon a fejedbe a rovat megszüntetése! Örülök, hogy van olyan, aki nem a most oly felkapott sikerkönyvekről ír. :-)

    1. Köszi :) Nem akarom megszüntetni, amíg lesz könyv, amiről írhatok, addig szerintem folytatom :) így a régi olvasmányaim sem “vesznek kárba” :D

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s