Jennifer L. Armentrout: Obszidián (Luxen 1.)

jennifer-l-armentraut-obszidian-luxenMEGJELENÉS: 2013
OLDALSZÁM: 422
KIADÓ: Könyvmolyképző
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.
Aztán a srác megszólalt.
Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt – akkor valami történt. Valami váratlan.
A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.
Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.
Mármint ha nem ölöm meg addig én magam…

Hú, emberek! Hát ez a regény tényleg olyan csodálatos, mint ahogy azt mindenki mondja! Már egy jóideje terveztem, hogy elolvasom, de valahogy sosem jött össze, meg tartottam is kicsit tőle, hogy csalódni fogok, de nem… Sőt, olyannyira nem, hogy hirtelen visszarepültem az időben, és újra tizenhat éves tininek éreztem magam. Annak a tizenhat évesnek, aki még gyermeki lelkesedéssel olvassa a Twilightot, és még naivan hisz ezekben a tündérmesékben. És higgyétek el, nagyon jó érzés volt mindezt újra átélni így hat esztendővel később, mikor már egy csomó olvasási élményen túlesett az ember, a felnőtté válás folyamatáról nem is beszélve.

A történet már az első pillanattól kezdve elvarázsolt, ugyanis az írónő stílusába és Katy karakterébe rögtön beleszerettem. Katy könyvesblogger, és ez számomra meglepően pozitívan jött le, hiszen lényegében bemutatta az én blogos életemet, pedig azt hittem, hogy ez a rész nem lesz annyira élethű, mivel vannak emberek, akiknek hihetlen nagy tévképzetei vannak a blogolással kapcsolatban, és az egészet másként képzelik, mint amilyen valójában. Szóval ezért mindenképp egy hatalmas piros pont jár, nagyon szívet melengető volt olvasni ezeket a részeket. Katy pedig minden szempontból szimpatikus karakter, és örültem, hogy nem az a tipikusan visszahúzódó egyéniség, aki nem mer kiállni maga mellett. Daemonnel való macska-egér játékon nagyon jókat derültem, és imádtam minden egyes pillanatát, még akkor is, ha néha rácsaptam volna Katy fejére, mikor nem vette észre, Daemon valójában nagyon is szereti őt. Mondjuk az elején tényleg jól titkolta mindezt, hiszen a durva beszólásaitól én is kicsit besokaltam volna, de ahogy haladtunk előre az idővel, úgy váltak egyértelművé a fiú érzései. Aki egyébként nem is fiú, hanem egy földönkívüli, ha már itt tartunk.

daemon-black-obszidian-luxen

Mind a regény stílusa, mind a történetvezetés nagyon-nagyon hasonlít az Alkonyatra, és ahogy azt már említettem, pont ezért nosztalgikus élmények kerítettek hatalmukba az olvasás során. Egyedül Daemon karaktere nem hasonlított Edwardhoz (mert bizony Edward sosem mondott volna olyan szemét dogokat, mint ahogy azt Daemon tette), de a többi, a tiltott szerelem, a veszélyes páros, a titkolózások, a kedves kishúg mind-mind Twilightos elem. De tudjátok mit? Nem érdekel. Annyira magával ragadott a történet, hogy nem tudok még ezen sem felháborodni, hiszen ennél sokkal klisésebb YA-sztorik vannak, melyek tényleg egy az egyben egy kaptafára valóak. Emellett itt a fantasy rész is elnyerte a tetszésemet, no meg azok a poénos beszólások meg évődések a két főszereplő közt. A szexuálisabb jelenetek pedig tényleg vérpezsdítőek és észbontóak voltak, és néha nagyon váratlanok (khm, mikor Daemon szemléletesen bemutatta Katy-nek, hogy bizony a földönkívüliek is képesek emberlányokhoz vonzódni, akkor konkrétan leesett az állam).

Gondolom nem árulok el senkinek hatalmas meglepetést, hogy Daemon Black lett az új könyves álompasim. És ha ez nem bizonyosodott volna meg a történet során, akkor száz százalékig kiderült a végén, Daemon szemszögéből íródott fejezeteknél. Mert igen, a könyv végén nemcsak a következő részből vannak új fejezetek, hanem még extraként Daemon gondolataiba is belepillanthatunk.

Szóval tényleg csak azt tudom mondani, aki még nem kezdte el ennek eme sorozatnak az olvasását, az ne húzza az időt, fogjon hozzá, hiszen még az én kényes YA fantasy ízlésemen sem tudott kifogni az Obszidián. Jennifer L. Armentrout egy csodálatos író, és szerintem jóval tehetségesebb Meyernél, szóval alig várom, hogy a többi könyvét is olvashassam.

Reklámok

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s