James Dashner: Az útvesztő

james-dashner-utveszto-pdfMEGJELENÉS: 2012
OLDALSZÁM: 364
KIADÓ: Cartaphilus
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül.
EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK…
…megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is.

Mostanság mintha elkerülnének engem a nagyon felkapott regények, vagy éppen tudat alatt szándékosan kerülöm el őket. Viszont úgy gondoltam, ideje újra esélyt adni nekik, és a választásom Az útvesztőre és a Beavatottra esett, Molyon pedig meg is kérdeztelek titeket, hogy a kettő közül melyiket ajánlanátok jobban. Őszintén bevallom, az én szívem (illetve a kíváncsiságom) Az útvesztő fele húzott, és szerencsére a többség is ezt ajánlotta nekem, tehát egyértelmű volt, melyiket fogom elolvasni. Na és hogy végül mennyire is tetszett ez a túlhype-olt könyv? Hát, sajnos csalódnom kellett…

Szóval adott egy nagyon erős és jó ötlet, amiből eszméletlenül jó történetet lehett volna kihozni, csak sajnos a kivitelezése egy kicsit félrecsúszott. Mintha az írónak az alaptörténet kitalálása után elszállt volna minden fantáziája, és helyette kliséket és kidolgozatlan karaktereket durrogtatott volna. Emellett minden nagyon gyors volt, túl rövid, túl elkapkodott, igazából nem is lehetett belemerülni a regénybe, csupán a kíváncsiság ösztönzött arra, hogy minél gyorsabban folytassam a regényt.

De kezdjük a történet legelején. Thomas, mikor megérkezik a Tisztásra emlékek nélkül, s próbálja megérteni a dolgokat, megtalálni a helyét, számomra elég érdektelen kezdésnek bizonyult, lényegében itt az olvasás nem nyújtott semmilyen szórakozást. Nem lettem kíváncsi, mi ennek a szituációnak az oka, amelybe ez a csapat tini belekerült, és milyen veszélyeket is tartogat. Számomra olyan íztelen, semmilyen volt, az írónak nem sikerült felkeltenie az érdeklődésem, bizonyára a túl steril, élettelen karakterek miatt, mert sokáig még az sem tudtam, melyik szereplő melyik névhez tarozik, olyannyira egyformák voltak az egyéniség minden szikrája nélkül. Azonban annál a pontnál, mikor Thomas éjjelre kint ragad az Útvesztőben, hogy megmentse társai életét, ott hirtelen nekem is felcsillant a szemem, amolyan “nini, nem is rossz ez a regény” stílusban, és végre sikerült beleszeretnem a sztoriba. Végre kíváncsi, igazán kíváncsi voltam, hová is fognak fajulni a dolgok, és tényleg élvezettel faltam az oldalakat, pedig akkor is tisztában voltam a történet gyengeségeivel. De gondoltam, igazi guilty pleasure, mit érdekelnek engem a hiányosságok, amíg ennyire leköt. Végén azonban vártam a csattanót, de ennél sablonosabb, kiszámíthatóbb csattanót még életemben nem pipáltam egy ilyen túlsztárolt regénynél.

Most őszintén, mi volt ennyire meglepő a végén? Lényegében azokból a félmondatokból, melyeket az Átváltozáson túlesett fiúk említettek, nagyjából ki lehetett találni, hogy mire számíthatnak majd a való világban. Én egyáltalán nem lepődtem meg, és nem is olvastam a körmemet rágva. Arról nem is beszélve, hogy a végkifejletig vezető út, azaz a kód megfejtése, ennél nem is lehetett volna gagyibb, főleg annál a NYOMD szócska megfejtésénél röhögtem nagyokat, mert én már öt perce azt számláltam magamban, hogy nyomd már meg azt a kib*szott gombot.

Sokkal több mindent lehetett volna kihozni ebből a regényből, így azonban azt éreztem, hogy az író a kezdő írók gyerekbetegségeivel szenved, hiába a jó alapötlet és a kíváló dramaturgiai érzék. A karakterek se bontakoztak ki nagyon, és mindent kicsit elkapkodottnak véltem. Én pedig nem is olvastam sok disztópiás regényt, de még így is kiszámítható, sablonos, és nem sok meglepetést tartogatott a vége. Sokáig gondolkodtam, hogy vajon megérdemli-e ez a könyv a négy pontot az ötből, de végül úgy döntöttem, hogyha objektív szemmel nézve elég sok is a hibája, az én szempontomból viszont mindenképp 4 csillagos, hiszen a történet háromnegyedét faltam, mint az állat. Igazi guilty pleasure volt ez számomra, a csalódás pedig abban mutatkozott meg, hogy ennél sokkal, de sokkal jobbra számítottam, mert ha egy noname regény lett volna, amit senki se dicsőit, bizony nyugodt szívvel rányomom a kellemes olvasási élmény titulust.

Advertisements

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s