Murakami Haruki: 1Q84 – Ezerkülöncszáznyolcvannégy

murakami-haruki-1q84-pdfMEGJELENÉS: 2011-2012
OLDALSZÁM: 512 + 480 + 576
KIADÓ: Geopen
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5, 5/5, 4/5

1984 már nem létezik. 1Q84 van. Kicserélődött a levegő, kicserélődött a táj – két hold ragyog az égbolton. Mindenkinek be kell illeszkednie az új világ rendjébe. Mint amikor új vad kerül be a vadonba, és megváltozott szabályok között kell életben maradnia. Murakami legújabb, minden korábbinál grandiózusabb – zenei és matematikai összefüggésekre komponált – trilógiája a világ teljességét igyekszik megragadni, eltörölve a valóság és a misztikum eddig ismert határait. A földi világ és az életek bonyolult hálózata az olvasót sem hagyja érintetlenül, menthetetlenül a könyv légies szövedékű gubójába kerül, egyre azt várva: mikor és miként születhet újjá – a másik világra…

Ha már kritika, akkor kezdjük mindjárt azzal, vajon miért éreztem késztetést arra, hogy elolvassam ezt a trilógiát. A válasz pedig nagyon egyszerű: mert imádtam George Orwell 1984 című regényét, és a cím egyértelműen a világhírű klasszikusra utal. Igen, naivan ezt gondoltam, hogy körülbelül ugyanazt az életérzést fogom kapni, mint Orwell regénye után, de most ki kell ábrándítanom minden egyes olyan embert, aki nem olvasott Murakamitól könyvet – cím ugyanis ide vagy oda, egyáltalán nem hasonlít ez a trilógia az 1984-re. Egy teljesen más világ, egy teljesen más stílus, egy teljesen más mondanivaló. Én azonban rettentően örülök annak, hogy kezembe került ez az olvasmány, mivel Murakami Haruki írási stílusába konkrétan belezúgtam – vontatottság ide vagy oda. Hiszen az író amennyire nehezen bontakoztatja ki a cselekményt, és indítja be a történetet, olyan erősen köti le a figyelmet a gördülékeny, egyedi stílusával, az apró és hiteles mozdulatokkal, és minden érdekes, mégsem szájbarágós gondolattal. A második résznél majdnem sírtam örömömben (vagy legalábbis nagyon hálásnak éreztem magam), hogy de szerencsés vagyok, amiért lehetőségem volt olvasni egy ilyen különleges regényt.

murakami-haruki-ezerkuloncszaznyolcvannegyA trilógia első része amolyan hosszas bevezetőként funkcionál, bemutatja a két főszereplőt, Tengót és Aomamét, és a hozzájuk kapcsolódó két szálat. A másodikban éri el mindez a tetőfokát, izgalmas, fordulatos és rengeteg meghökkentő jelenetet tartalmaz. A harmadik úgymond az utójáték, a második részben kialakult konfliktusokat rendezi el, bár így is rengeteg kérdést nyitva hagy az olvasónak, vagyis az olvasónak kell mindezen elgondolkoznia, kikövetkeztetnie. Emiatt részben kicsit csalódott is voltam, hiszen vártam a szálak elvarrását, a tisztázatlan kérdések megválaszolását, másrészt meg örültem, mert elgondolkodhattam, hogy mi miért történhetett. De erről majd részletesebben később.

Tulajdonképpen ez a trilógia a mágikus realizmus egyik képviselője, egy alternatív világot mutat be 1984-ben, melybe úgy lépnek be a szereplők, hogy Aomame, a 29 esztendős “bérgyilkosnő” az első rész legelején a dugó miatt lemászik egy gyorsforgalmi út lépcsőjén, és ezzel megváltoztatja a valóságot. Az égen hirtelen két hold kezd lebegni, és sok más különleges, nem szokványos dolog történik, így Aomame elnevezi ezt a világot 1Q84-nek. A másik szál egy Tengo nevű férfiről szól, aki egy kiadóban dolgozik mint szerkesztő gyakornok és amatőr író. A főnöke egy nap arra kéri őt, hogy írjon át egy olyan kéziratot, melyet az irodalmi pályázatra küldtek be, de nyelvileg és helyesírásilag silány, a történet viszont magával ragadó, így esélyt látnak a pályázat megnyerésére. A regény eredeti írója egy 17 éves lány, akinek nemcsak fura viselkedése kelti fel Tengo figyelmét, de érdekes dolgok is kezdenek történni körülötte. A történet pedig itt bontakozik ki.

A könyv fő témái közé leginkább a nők elleni erőszakot és a vallási fanatizmust sorolnám, de akad benne egy jó adag társadalomkritika, és az emberi kapcsolatok, a szexualitás is előtérbe kerül. Lényegében minden fontos témát érint az író, és mindezt nagyon egyedi, különleges módon, szóval elcsépeltségről itt szó sincs. Néha nagyon szókimondó, de mindezt olyan természetességgel teszi, hogy fel sem tűnik sokszor az embernek.

murakami-haruki-1q84-velemenyÉs most jöjjön akkor a spoileres rész, avagy búsulós örömködés, hogy miért is nem kaptam ezekre a kérdésekre válaszokat.

Leszögezem előre, nekem tetszett, hogy a vége olyan lezáratlan maradt. Tengo és Aomame visszaérkeznek 1Q84-ből, amely nem biztos, hogy az eredeti világ, de nem is baj, hiszen együtt vannak, és együtt harcolnak majd mindez ellen. Szóval tetszett a nyílt vég, viszont azt nagyon sajnáltam, hogy 1Q84-es világban megtörtént eseményekre nem kapunk konkrét válaszokat. Elsősorban ki vagy mi volt vajon a Little People? Mit akartak szimbolizálni a kis emberek? Mi volt a céljuk a világban, és miért akarták ennyire védeni a kilétüket? Tulajdonképpen ezek a kérdések foglalkoztatnak a legjobban, és próbálom keresni rájuk a válaszokat. Aztán ott volt még egy csomó mellékes dolog is, mely nem egyértelmű. Mi történhetett vajon Tengo szeretőjével? A válasz erre valószínűleg a little people, akik ugyanúgy eltűntették, mint Aomame barátnőjét. Ki kopogatott a három ajtón NHK díjbeszedőnek álcázva magát? Valószínűleg Tengo apja a kómája alatt. Egy kissé szürreális, de ebben a regényben mi nem az, ugye. Mi történt Fuakerivel, és most mi volt ő, a dóta vagy maza? Valószínűleg ő volt az “árnyék”, ezért nem hiányolták őt a szektából, és ezért viselkedett olyan furcsán. Miért kellett Tengo és Aomame gyerekének megfoganni ilyen különös körülmények közt, és mit akart vele a little people Aomame álmaiban? Gondolom ez is a dóta-maza jelenséggel kapcsolatos. Mi történt Ebiszuno professzorral, és persze Tamaruval, a Madame-mal és a többiekkel? Jó lett volna az ő sorsukat is tudni. Viszont bebizonyosodott, néha jó és különleges, ha az író a szálakat lezáratlanul hagyja vagy csak enyhe utalásokkal zárja le, mert az ember kicsit használhatja a fantáziáját.

Szóval tényleg minden embernek bátran ajánlom Murakami Harukit, mert áldott nagy tehetséggel rendelkezik. Ez volt az első mű, amit tőle olvastam, de biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó, mert a Kafka a tengerpartont már alig várom, hogy elkezdjem. Az író tehetségét nem mellesleg az is bizonyítja, hogy mikor együgyűbb stílusban megírt regényt kezdtem olvasni közvetlen az 1q84 befejezése után, abba kellett hagynom, mert rettentően zavart a szegényes szöveg és az egyszerű, nyers mondatok tömkelege. Igen, ez teszi Murakami az ember olvasási igényeivel…

Advertisements

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s