Kiera Cass: Az Elit

MEGJELENÉS: 2013
OLDALSZÁM: 356
KIADÓ: Gabo
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

A palotába 35 lány érkezett. Csak hatan maradtak.
A Párválasztót 35 lány kezdte meg. Mostanra azonban már csak az Elitnek nevezett csoport maradt versenyben Maxon herceg szerelméért, s a harc ádázabb, mint valaha. Minél közelebb kerül America a koronához, annál jobban meg kell szenvednie azért, hogy végre megtudja, kihez húz valójában a szíve. Minden Maxonnal töltött pillanat olyan, akár egy tündérmese, csupa lélegzetelállító, csillogó romantikus kaland. De ha a palotában meglátja őrt állni első szerelmét, Aspent, újra hatalmába keríti a vágyakozás az élet után, amit még közösen terveztek el.
Americának rettentően szüksége lenne egy kis időre. Míg azonban ő a kétféle jövő lehetősége között vergődik, az Elit tagjai pontosan tudják, hogy mit is akarnak – s egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy Americának lehetősége nyílik választani…

Mikor egy hónapja elolvastam a Párválasztó-trilógia első részét, bizony nagyon elnyerte a tetszésemet szinte minden téren. Olyannyira pörögtek ott az események, ha éppen nem a jól felépített disztopikus világ leírását csodálhattuk, hogy nem hagyott egy cseppet sem unatkozni az olvasás alatt. Ez azonban a második részről nem mondható el. 

Igen, őszintén szólva, a könyv közepénél jóideig unatkoztam, mert nem történt semmi egetrengető azonkívül, hogy a főhősnő, America számomra átváltott a kevésbé kedvelt főszereplők közé. Emlékszem, az első részben nagyon megszerettem a lányt, hiszen nemcsak okos, de talpraesettségben és rátermettségben is szépen helyt állt, no meg erkölcsileg is magasan kiemelkedett. A második részben azonban mit kaptunk? Egy bizonytalan, önmagát nem ismerő, közben erkölcsileg sem éppen feddhetetlen kamaszt, ami ugye önmagában nem lenne probléma, mert hát 17 éves lányról beszélünk, csak miután az első rész olyan magasra tette a lécet karakterügyileg, így bizony számomra hatalmas csalódást okozott. Mert hát mi is történt a regény háromnegyedében? America elbizonytalanodott a herceg emberségességével kapcsolatban, miután egy szerencsétlen incidens után a nyilvánosság előtt meg kellett pálcáztatnia Marlee-t. Oké, értem én, hogy nagyon bántotta, ami a barátnőjével történt, de nem hiszem el, hogy egy ilyen okos lány, mint America, nem vette volna észre, hogy Maxonnak is vannak kötelességei (és itt most nem is magáról a spoileres dologról beszélek, mely a végén derül ki, hanem úgy általában), melynek eleget kell tennie. Marlee pedig tudta jól, hogy szabályt szeg tettével, ezt az első részben ki is hangsúlyozták, az ilyenért bizony halál jár (hiszen majdnem félmeztelenül találtak rájuk, tehát nem is egy szűzies csók elcsattanásáról beszélünk). Tehát America kicsit magába és a dolgok mögé nézhetett volna, mielőtt dobálózott az ítéletekkel, és rögtön Maxont kezdte volna el hibáztatni minden bajáért, amely egyébként csakis abból eredt, hogy nem tudott dönteni Maxon és Aspen közt. Tipikus módja ez a probléma kivetítésére, hibáztassuk csak a másikat magunk helyett. És America ezt tette.

Maxon karaktere eközben az álomhercegből sokkal reálisabb karakterré avanzsálódott, mely számomra inkább pozitív, mint negatív jelentőséggel bírt. Nem támogatom ugyan azt a szerencsétlen ballépését, mely a regény végére fény derül, de valahol a szívem végén megértem őt, főleg America állandó “időt-kérek-mert-nem-tudok-dönteni” játszadozásai miatt. Egy idő után bizony nekem is elfogyott volna a türelmem. Krisshez fűződő kapcsolata pedig az egyik legjobb lépésnek bizonyult a regény során, hiszen így lett a versengés tényleg nagyon komoly, na és persze totál érthető, hogy ez lett a vége, ez pedig szintén America számlájára írható.

Aspen és America kapcsolata pedig… nem is tudom, mi a legjobb szó rá. Inkább csak annyit mondok, hogy Aspen elég önző módon viselkedik, a lány meg észrevehetné végre, hogy erkölcsileg ugyanolyan, mint Maxon, hiszen tőle is láthattunk titkos, de szenvedélyes csókokat Aspennel. Tehát semmi, de semmi joga bírálni Maxon hibáit, mikor ő is elkövette ugyanazokat.

A regény kedvenc momentumai számomra Gregory Illea naplójának elolvasása voltak, ahogy szépen lassan lehullt a lepel a dologról. No meg a király, ahogy kimutatta a foga fehérét, végre ő is reális karakter lett. Kedvenc szereplőm most már America helyett a lány apja lett, egyszerűen annyira fantasztikus egy ember. Csak kár, hogy ekkorát csalódtam a lányában.

Összeségében tetszett ám a könyv, hiába is próbálom tagadni. Csak bizony feleannyira sem, mint az első rész, és emiatt kicsit csalódott vagyok, mert egy csodálatos regényből lett egy szimpla jó könyv, melynek megvannak a maga hibái.