Amir Ahmed Nasszer: Én és az iszlám

MEGJELENÉS: 2014
OLDALSZÁM:  380 oldal
KIADÓ: Atlantic Press
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

Öngyilkos merénylő vagy Al Kaida terrorista lehetett volna a kis Amirból, ha szülei nem látják be időben, hogy a vallási iskolákban hirdetett radikalizmus egy életre eltorzíthatja gyermekük lelkét. Véletleneken múlott, hogy az ő kezében a „bombát” végül egy internethez csatolt komputer jelentette.

Amir Ahmed Nasszer 25 évesen lett az arab világ legismertebb bloggere, és 27 évesen írta meg saját átváltozásainak izgalmas történetét ebben a könyvben, mely aligha véletlenül lett hónapok alatt világsiker.

Az Én és az iszlám voltaképpen az Arab Tavasz szellemi előtörténete. Lefegyverzően őszinte és izgalmas beszámoló az útjukat kereső muszlim fiatalok kétségeiről, lelki gyötrelmeiről és szabadságvágyáról. Egyszersmind behízelgően őszinte és felemelő memoár arról, hogyan nyitotta fel egy ifjú arab szemét a szélesebb világra a bloggolás és az internet.

Ezt a bejegyzést szeretném mindjárt azzal kezdeni, hogy elmondjam, tizenéves korom egyik legmeghatározóbb könyveként a Lányom nélkül soha című igaz történeten alapuló regényt emlegetem mindmáig, amely az arab világ poklát mutatja be egy ártatlan, fogságba esett amerikai nő szemszögéből. Mikor figyelmembe ajánlották az Én és az iszlám című önéletrajzi könyvet, azonnal felkaptam rá a fejem, hiszen rögtön ez a történet jutott eszembe róla. Rögtön azt reméltem, hogy egy más szemszögből elmesélt történet ugyanerről a dologról majd árnyaltabb képet fest a képzeletemben, és persze tágítja a látókörömet is. Hogy sikerült-e másabb képet festeni a Közel-Kelet kultúrájáról és magáról az iszlámról e könyv elolvasása után? Ezt nem igazán tudom csak egy igennel vagy nemmel elintézni.

Amir egy tehetősebb iszlám családba született fiú, aki bár vallásos neveltetésben részesült, mégsem azt a nagyon konzervatív és radikális szemléletmódot sajátíthatta el szüleitől. Mivel tehetős család sarjaként nevelkedett, így lehetőséget kapott már gyermekként is arra, hogy több országban járhasson különböző iskolákba. A nagyon konzervatív és vallásos iskolába való beiratkozás után szerencsére szülei hamar rájöttek, hogy ez bizony nem a járható út, így Amir hamar egy másik iskolában találta magát, s közben tudata mindinkább a szabadabb gondolkodás felé irányult. A nagy áttörést mégsem a neveltetése vagy társai befolyása jelentették, hanem maga az internet. Azok a pillanatok, mikor egy kis szörfölgetés közepette rátalált olyan blogokra, amelyek az arab világról szólnak, az iszlámról, a terrorizmusról és egyéb fontos vitatott kérdésekről, és melyeket maguk az arab, ám teljesen liberális gondolkodású emberek írnak.

Amir ekkor jött rá arra, hogy léteznek gondolkodó emberek, akik ahelyett, hogy csak simán elfogadnák a Koránban leírt hihetetlen dolgokat, és csak aszerint élnének, igazából elkezdenek nyitni a világ felé, és gondolkodni. Kis idő múlva ő maga is belevág saját, a Szudáni Gondolkodó c. blogjába, és Drima álnéven publikálni kezdni bejegyzéseit. És ekkor beindulnak az események. Amerikába utazik, hogy továbbtanulhasson, és szépen lassan elkezdi elveszíteni “gyermekkori nagy szerelmét”, azaz az iszlámba vetett hitét.

Bár nagyon komoly témákat boncolgató könyv, a szerző próbálja olvashatóbbá tenni, így nemcsak színtiszta filozofálgatásokkal és történelmi, illetve vallási tényekkel teleaggatott olvasmány ez, hanem saját életrajzát meséli el, ami életszagúvá és érdekessé teszi mindezt. Számomra különösen a blogos dolgok voltak érdekesek, az, hogy mennyi minden megváltozhat egy kis webnaplónak köszönhetően. Amirnak pedig lényegében a teljes életfilozófiája változott meg blogjának köszönhetően: nemcsak különleges emberekkel ismerkedhetett meg, de járhatott világkonferenciákra és betekintést nyerhetett olyan dolgokba, mint például a terrorizmus elleni védekezés vagy éppen a biztonságos netes kommunikáció. És ami a legfontosabb, a hite száznyolcvan fokos fordulatot vett.

Engem meggyőzött ez a könyv. A Lányom nélkül soha elolvasása után azt hittem, hogy minden arab férfiben benne van “az eredendő gonosz”, és nem, soha, de soha nem szabad arab férfivel akárcsak barátkozni is, akár Amerikában tanult és dolgozott, akár nem. Az Én és az iszlám szerencsére rávilágított, hogy bizony igenis léteznek ebben a világban is szabad gondolkodású emberek, akiknek sikerült kijutniuk abból a diktatúriából, melyet az iszlám vallás és a politika biztosít be. Nem hiába éreztem azt a könyv elején, mintha egy disztópiát olvasnék (1984 feelingem volt), és sajnos ma több millió embernek ez a rideg valóság, nem pedig csak egy elképzelt negatív jövőkép. De talán az internetnek hála sikerül egyre több embernek felnyitni a szemét, és erről szól valójában a 2011-es Arab tavasz, melyről az utolsó oldalak számolnak be: tényleg ekkora jelentőséggel bír a média, hogy egy egész világnak felvilágosodást hozzon?

A könyvet pedig ajánlom minden olyan embernek, aki betekintést szeretne nyerni abba, milyen is az érem másik oldala, milyen lehet egy értelmes, a vallástól nem megkorcsosult embernek ebben a világban élnie és gondolkodnia. Amirnak szerencséje volt, amiért lehetőséget kapott a megvilágosodásra, de addig a legtöbb ember ebben a világban még mindig az iszlám béklyójában él.