Sorozatok, amiket nézek

Bár ez nem egy sorozatokkal foglalkozó blog, de mint már máskor, most is szeretnék kitérni a könyveken kívül még egyéb témákra. Sok könyvrajongó ugyanis film- és sorozatkedvelő. Én ugyan a filmekkel nem vagyok túl jóban, de sorozatokat nagyon szeretek nézni. Íme az én listám és ajánlóm a jelenleg futó és általam nézett sorozatokról:

Arrow – Zöld íjász

A legutóbbi karácsony óta nézek Arrowot, az én kedves húgom ösztönzésére fogtam bele a darába. Először azt hittem, hogy nem fogom kedvelni, mert nem éppen az én világom egy képregényes-szuperhős-világotmegmentős sorozat, de egy-két rész után menthetetlenül függő lettem. Ehhez talán nagyban hozzájárul Stephen Amell, aki szerintem (és most nem túlzok) a világ legszebb férfije. Ezenkívül imádom Oliver-Felicity csodálatos és nem mindennapi párosát, és nagyon drukkolok, hogy végre összejöjjenek.

arrow_zold_ijasz

Revenge – Bosszú

2012 nyarán néztem meg az első évadot, és talán el sem kell mondanom, nagyon-nagyon megkedveltem a sorozatot. Sajnos a második évad már elég nagy csalódás volt, de a mostani, harmadik évad szerencsére újra visszazökkent a nem kicsit élvezhető kategóriába, habár az első évad minőségét ennek sem sikerült elérnie, nemhogy felülmúlnia. Emily bosszúhadjáratát hétről hétre figyelemmel követem, és bár mostanság elég sok szappanoperás elem keveredett a sorozatba, nem kell tartani attól, hogy unalmas lenne. Sőt. Még mindig fejet hajtok egy-két fordulaton és manipulatív elemen, Emily-nek pedig drukkolok, hogy sikerüljön terve. Ő talán az egyetlen karakter, akit pont azért szeretek, mert nagyon ügyesen manipulál másokat (mondjuk tegyük hozzá, hogy van rá oka).

revenge_bosszu

Pretty Little Liars – Hazug csajok társasága

Szintén 2012 nyarán daráltam le az addig lefutott két évadot, és egyértelműen nagyon imádtam az akkori részeket. Sajnos mára eléggé  megváltozott a sorozatról alkotott véleményem. Lassan eljutottam arra a szintre, hogy kész szenvedés végignéznem egy-egy részt, és nagyon gondolkodom azon, hogy elkaszálom az egészet. Annyira túlbonyolítanak mindent, már nem tudom követni az eseményeket. Az, hogy ki “A” már rég nem izgat: ha jön valaki, aki ő lehetne, pár rész múlva már “hoppá, tévedtünk” lesz belőle. Egyedüli pozitívum Spencer karaktere, akit az összes évad alatt imádtam, habár már ő is kezd kifulladni, még mindig ő a legszimpatikusabb és a legérdekesebb. El kellene kaszálnom az egészet, de valamiért nem tudom megtenni. Pedig ideje lenne…

pretty_little_liars_season_

The Vampire Diaries – Vámpírnaplók

Ezt a sorozatot is az első évad utáni nyáron néztem meg (ha nem csal az emlékezetem, akkor 2010 nyaráról beszélünk). Aki ismeri a TVD-t, az tudja, hogy mekkora színvonal és siker volt az első évad, ezután a második, de még a harmadik is. Aztán kezdődött a hanyatlás. Nekem mondjuk sokáig még tetszett, mikor a többiek már azt mondták, hogy unalmas és rossz, de már nekem is tele van a hócipőm, hogy nem tudnak újat mutatni. Nem mondom, hogy rossz, mert például voltak nemrég nagyon jó részek, de alapvetően kifulladt már az alapkoncepció. Én Delena-fan vagyok, azonban már az ő párosuk sem érdekel úgy, mint régen. Meg úgy nagyjából semmi sem a sorozatban. Ez van, meguntam, jobb szó erre nincs, azonban kaszálni ezt se tudom. Na vajon miért?

vampire-diaries-vampirnaplok

Downton Abbey

A Downton Abbey-t tavaly májusban kezdtem nézni főleg Tibi hatására, és egyáltalán nem bántam meg, hogy belevágtam. Nem csodálom a rengeteg bezsebelt díjat és elismerést, hihetetlen, hogy ez a sorozat mennyire élethűen adja vissza a múlt század elejét. Azt hinné először az ember, hogy unalmas meg vontatott, de szerencsére nem így van. Sőt, üde néha ilyen kösztümös sorozatot is nézni, és nemcsak a gyönyörű ruhák miatt. Egy negatívuma azonban ennek is van: kár, hogy csak 8-9 részes egy évad…

downton-abbey

Sorozatok, amiket régen néztem, de már befejeződtek: Gossip girl, 90210, Született feleségek, El Internado, El Barco, Charmed, Hetedik mennyország,

Nektek mik a kedvenceitek?

Reklámok

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s