Zakály Viktória: Szívritmuszavar

MEGJELENÉS: 2012
OLDALSZÁM:  208 oldal
KIADÓ: Könyvmolyképző
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

Csönge. Egy hely, mely mindent megváltoztat. Egy hely, melyet soha nem feledsz. Egy vágy, mely örökre a szívedben marad. A lány nem hisz a véletlenben, csak a sorsban, a fiú nem hisz a szerelemben, csak a kötelességben. Évek óta ismerősök, látták egymást egyetemi előadótermekben és folyosókon. Mindketten érezték, hogy ez a kapcsolat több lehetne, de soha nem lépték át a határt, nem közelítettek egymáshoz, az érzés beleveszett a szürke hétköznapokba. Csönge azonban mindent megváltoztat. Öt nap, mely felforgatja a világukat, és lángoló, fájó szerelemre gyújtja a lányt. Bármit megtenne a fiúért, felrúgná a saját életét érte. De mit érez a fiú? Fel lehet adni mindent a szerelemért? Van-e kiút a múltból, és a jelen láncaiból? Vagy minden út egy padláshoz és egy komor kötélhez vezet? A sóvár vágyakozásról és egy gyönyörű, felkavaró szerelemről szól ez a regény, mely igaz történeten alapul. Tudod, mi a szerelem másik neve? Csönge.

Ezt a könyvet tavaly év végén a 2014-es várólista-csökkentős listámhoz adtam hozzá, és most harmadikként, a márciusi hónapra választottam ki. Azt hiszem, nem is hibázhattam volna nagyobbat, mint azt, hogy ezt a csodálatos regényt bármilyen várólistára felraktam. És most vigyázat, eléggé ömlengős, és egy cseppet sem kritikaszerű bejegyzést fogtok látni tőlem.

Arra a pár napra, míg ezt a regényt olvastam, kicsit visszarepültem a tinikoromba. Abba az időszakba, mikor még hittem a minden elsöprő szerelemben, a nem reális, már-már földöntúli érzésekben. És mikor én is így írtam. Tök ugyanígy, mint Zakály Viktória. Emlékszem, volt egy novellám, ami szintén E/2-ben írtam, szintén több éves visszaemlékezésből, szóval lényegében az egész történet olvasása alatt deju vu érzésben lebegtem, és visszaelevenítettem azokat az éveket, mikor még teljesen más volt minden. És annyira jó érzés egy kicsit visszakapni ezekből az évekből!

Ez a regény visszaadta a hitet, hogy talán létezik igaz, mindent elsöprő szerelem a való életben is. Bár nem tudom, hogy ebben az önéletrajzi ihletésű könyvben mennyi a valóság és mennyi a fikció, de biztos vagyok benne, hogy az írónő teljes mértékben átélte ugyanazt a szerelmet, melyet a könyvben olyan élethűen leírt. Ha a fordulatok és a történések nem is valósak, de maguknak az érzelmeknek azoknak kell lenniük. És mindez adott nekem egy kis reménysugarat, hogy talán egyszer átélhetek ilyet én is, és annak remélhetőleg nem lesz ennyi szenvedés az ára.

De hogy a könyvről is beszéljek és mondjak valamit, elsősorban azt hangsúlyoznám ki, hogy a főszereplők névtelenek voltak, és ez egy olyan pikantériát adott a dolgoknak, amit én úgy imádok. Minek neveket adni? Teljesen feleslegesek. Csak te és én vagyunk, egy férfi és egy nő, nem kellenek ehhez nevek, se egyéb külcsín. Rendkívül tetszett ez a megoldás, jómagam is szívesen használtam régen, mikor még írtam.

Aztán ott van az a hatalmas fájdalom, amely az egész könyvből csak úgy sugárzik, hogy legszívesebben minden oldalnál könnyeznél. Jómagam sem bírtam sokáig könnyek nélkül, ezért kellett többször is leraknom az amúgy elég rövidke regényt. És  valójában ebbe a dekadens hangulatba szerettem nagyon bele, mert ki nem találjátok, magamra emlékeztet, nagyon is.

Egyetlen pont talán, amibe bele tudnék kötni, az a legvége volt. Az már számomra is nagyon soknak tűnt, ráadásul kicsit giccsesnek, de ennyi baj legyen, mostanság amúgy is utálom a legtöbb könyves lezárást. A borító azonban gyönyörű. Nagyon-nagyon szép, és kifejező. Soha nem értettem, hogy a fiú miért van fekete-fehéren ábrázolva, a regény olvasása után jöttem csak rá.

Mit mondhatnék még a végére? Szavakba nehéz leírni, hogy mekkora hatással volt rám ez a regény, így csak megköszönöm Viktóriának, hogy volt ahhoz bátorsága és lelkiereje, hogy megírta ezt a könyvet. Az Anna örök c. vers pedig tényleg a magyar irodalom legszebb szerelmes verse, abban az időszakban, emlékszem, még az akkori személyes blogomra is kimásoltam ezt a költeményt, annyira tetszett. Már nem is lepődtem meg, mikor megláttam, hogy ebben a történetben is kulcsfontosságú szerepet kapott, ráadásul a regény folytatásának a címe Hanna örök, amiért jár az elismerés.