Az olvasás és a zene

Tegnap este valami rejtélyes oknál fogva a Strangelove című Depeche Mode-szám járt szüntelen az agyamban. Egy ideig még szótlanul tűrtem ezt az állapotot, aztán megelégeltem, és meghallgattam a dalt. Ezután következett a többi DM-sláger, és egyszer csak azt vettem észre, hogy valami belső hang arra sarkall, hogy fittyet hányjak a saját magam által felállított szabályra, és egyszerre hallgassam a Depeche Mode YouTube-ra is feltöltött best ofját, és olvassam Andrew Lucas McIlroy könyvét, az Árnyból az angyalt.

reading-music-books

A Szent Johanna gimi óta szeretek igazán zenehallgatás közben olvasni. Régebben tökéletes csendben és nyugalomban tudtam csak igazán élvezni az olvasást, addig az SzJG megmutatta, milyen (vigyázz, most káromkodni fogok!) kibaszott jó úgy könyvet olvasni, hogy közben YouTube közelben vagy, és mindig meghallgatod a regényben említett aktuális zenét. Mennyivel, de mennyivel élvezetesebb a történet, ha a valóságban is a Hey Jude szól, és nemcsak a képzeletedben játszod le azt a jelenetet, hogy Cortez az osztálykiránduláson a tábortűznél a The Beatles nagy slágerét gitározza. Talán ezt hívják az érzékek összekapcsolásának: olvasod a sztorit, a szemed előtt feltárul a könyv világa, közben pedig hallgatod hozzá a megfelelő zenét, és így totál abban a hitben vagy, hogy mindez veled történik meg.

Egyszer Dinky blogján olvastam egy pikáns összehasonlítást, ami mostanáig is bennem maradt, hogy az olvasás és a zene kettőse majdnem jobb, mint a szex. Szép hasonlat volt ez kéremszépen, elég kifejező arra, hogy mekkora élményt nyújt egy regény és hozzá a jól kiválasztott zene. Ezért is imádtam azokat a történeteket, melyekben kiemelt figyelmet kapott a muzsika. A már fent említett okokból szerintem nem kell magyaráznom, hogy miért. Meg merem kockáztatni azt is, hogy A Szent Johanna gimi nagy sikerét részben a sok-sok popkulturális dolog megemlítése okozta, és azok közül is leginkább a zenei sokrétűség, illetve a jól megválasztott dalok. A fiatalok pedig különösen nyitottak és kiéhezettek ezekre a dolgokra, ami szintén nem hátrány.

Szóval ezután igyekeztem előnyben részesíteni azokat a könyveket, melyekben említésre kerül pár jól kitalált zeneszám, ami kapcsolódik a történet hangulatához. Ha pedig nem volt említve semmi, és épp otthon ültem a bekapcsolt laptop mellett, akkor én kerestem hozzá valamilyen dalt, amiről úgy hittem, hogy megadja a történet alaphangulatát. Így eddig olvasás közben szigorúan csak olyat hallgattam, ami hangulatilag kapcsolódik a könyvhöz. És ez a “szabály” tegnap totál felbomlott.

Mert úgy hiszem, Andrew Lucas regényéhez a Depeche Mode illik a legkevésbé. A nyolcvanas évekbeli szintipop zenekar áll a legtávolabb az alternatív 19. században játszódó fantasy történethez, mégsem tudtam választani: olvasni akartam, mert lekötött a sztori, közben meg égető vágyat éreztem DM-t hallgatni. Így hát nem érdekelt, mennyire más világ a kettő, és az érzékeim valószínűleg rendesen összezavarodnak, mégis muszáj volt párosítanom őket. Aztán végül elég fura volt, hogy egy brutális kínzást olvasok, miközben a Dream on szól a háttérben. Ma pedig mindezt egy bejegyzés formájában megosztom veletek. De hát egyszer élünk, nemde?

Reklámok

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s