Benyák Zoltán: Az idő bolondjai

benyak_zoltan_az_ido_bolondjaiMEGJELENÉS: 2013
OLDALSZÁM:  320 oldal
KIADÓ: Grafoman Kiadó
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

Szent Kron nyugalmas sziget az óceánban, távol a partoktól, távol a száguldó világtól. Egyszerű emberek lakják, bár néhányukat nem lehet hétköznapinak nevezni.
Mimi Lafarge, a fiatal lány kegyetlen betegségének köszönhetően egy sebesen öregedő testbe zárva kénytelen élni. Manfred, a sziget furcsa idegene olyan titkok tudója, melyek a történelem előtti korokba nyúlnak vissza. Tak Lachensky, a sziget egyetlen órásmestere múltjában számos olyan nap van, amiről nem szívesen beszél.
Egy egyszerű napon különös szemű jövevény érkezik a szigetre, és a világ kizökken a menetéből. Az öröklét ígéretének árnyékában a szigetnek és minden lakójának el kell gondolkoznia a halandóságán, és fel kell fednie igazi arcát.
Szeptember tizenhetedikén megáll az idő…
Évek, napok, percek. Az idő bolondjai az elmúlás könyve. Egyszerre tekint előre és vissza, próbál értelmet és érzelmet találni az időben. Megkapaszkodni és elengedni. Benyák Zoltán regénye olyan nyomot hagy az olvasóban, akárcsak a sziget lakóiban a visszafordíthatatlan szeptember tizenhetedikei események.

Valami megmagyarázhatatlanul varázslatos érzés az, ha egy könyv olyannyira a hatalmába kerít, hogy még álmodban sem tudsz tőle szabadulni. Próbálod minél tovább húzni az olvasást, noha már nagyon kíváncsi vagy a végére, de tudod jól, hogy nem jó átfutni a dolgokon anélkül, hogy elgondolkodnál rajta, főleg, ha olyan gondolatokat ébreszt benned, melyek eddig eszedbe sem jutottak. Ilyenkor aztán örülsz magadnak és a szerencsédnek, hogy ilyen könyvekkel hozott össze a sors, és sajnálkozol azokon az embereken, akik nem szívesen olvasnak, főleg nem ilyen stílusú olvasmányokat.

Igen, pontosan ezek a dolgok történtek velem Benyák Zoltán e regényének olvasása közben, és talán nem túlzok azzal, hogy nagyon mély nyomot hagyott bennem a történet. Tulajdonképpen jómagam még nem gondolkodtam el ilyen szinten az idő fogalmán. Persze én is félek, hogy mi lesz majd, ha egyszer mindennek vége, mielőtt még elértem volna azt, amit akartam, de én inkább a korai haláltól tartok, és nem az öregedéstől. Betudható ez talán a koromnak, meglehet, hogy tíz év múlva már én is másként vélekednék erről, de most e regény rengeteg dolgot megváltoztatott bennem, főleg az időről, az elmúlásról szóló véleményemet. És hogy mondjak valami konkrétumot is…

A regény több emberi történetet foglal magába, és mindannyiuknak van valami köze az időhöz. Mimi Lafarge egy tizenhét éves kamasz, aki egy súlyos betegség miatt kénytelen egy vénasszony testében élni, ugyanis a teste hétszer olyan gyorsan öregedik, mint egy normális emberé. Tac Lachensky órásmester életében mindig is fontos szerepet játszott az idő és annak megfejtése, illetve az elmúlástól való félelem. Manfred egy különös utazó, akiről a regény folyamán hamar kiderül, hogy egy húszéves testbe van zárva már az idők kezdete óta. Hármuk története adja meg a könyv alapstruktúráját, de közben számtalan mellékszereplőt is köszönthetünk, akik sok-sok érdekes dolgot hozzátesznek még az alaptörténethez. Egy nap azonban egy váratlan idegen érkezik Szent Kron szigetére, akiről különös módon nem lehet tudni semmit, viszont érkeztével hirtelen megáll az idő, és ez a lehető legnagyobb felfordulást okozza a kis szigeten. Vajon hogy kezdenek el viselkedni az emberek az időapokalipszis kezdetén? Milyen hatással van a váratlan öröklét ígérete? Mennyit ér egy élet, ha az örökké tart? De vajon tényleg örökké tart ez az állapot?

A szél elállt, az órák beadták a kulcsot, a komp nem jött többé, az emberek félni kezdtek. Féltek mindig, amikor megváltozott körülöttük valami. Féltek, ha elvesztették a pénzüket, vagy ha nyertek a lottón, féltek, hogy beteljesületlen marad a szerelmük, ha pedig beteljesült, féltek, hogy elveszítik. Rettegtek, hogy egész életükben az unalmas, rosszul fizető munkájukat kell csinálni, és rettegtek, amikor elveszítették azt. Féltek akkor is, mikor szeptember tizenhetedikén az idő megállt, és elvették a mulandóságukat.

Számtalan hasonló gondolattal találkozhatunk a történet folyamán, és mindez kissé melankolikus, borús, de ugyanakkor páratlan és varázslatos hangulatot biztosít az olvasás alatt. Az író nagyon hatásosan adta vissza a három főszereplő teljesen különböző, valamilyen szinten mégis azonos lelkivilágát; ugyanakkor imádtam a mellékszereplők kis történeteit, a kedvencem ezek közül Reid tiszteletesé, aki megpróbálja úgy beosztani percre pontosan a napját, hogy mindenre jusson ideje: nyelveket tanul, könyveket olvas, különböző zenéket hallgat meg, mindent ki akar próbálni, meg akar ismerni rövid emberélete alatt. Valamilyen szinten egyetértettem vele, hiszen jó lenne elolvasni a világirodalom összes remekművét egyetlen élet alatt, de nem másodperces pontosságra beosztva, ahogyan ő is teszi.

ora

Tulajdonképpen még annyi mindent szerettem volna írni a regényről, de képtelen vagyok. Elsősorban a könyvet kell mindenkinek elolvasnia ahhoz, hogy megértse, milyen jó igazából, bármennyire is próbálom visszaadni ezzel a bejegyzéssel, lehetetlen. Ha hasonlítanom kellene, akkor ez a regény az Örök kaland felnőtt változata, de tulajdonképpen olyannyira egyedi hangot üt meg, hogy nem nagyon lehet bármihez is csak úgy hozzákötni. Bennem főleg a vége hagyott mély nyomot, nagyon-nagyon tetszett a lezárása, pedig általában a lezárásokban szoktam csalódni a legjobban. De most csak hálálkodni tudok, hogy olvashattam a könyvet, és ezt nagyon köszönöm az írónak.

Advertisements

2 thoughts on “Benyák Zoltán: Az idő bolondjai

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s