R. K. Lilley: Felpörgetve

felporgetveMEGJELENÉS: 2013
OLDALSZÁM:  325 oldal
KIADÓ: Lilith Könyvek
ÉRTÉKELÉSEM: 3/5

„Most, hogy úgy nézett rám, mintha a következő lélegzetvételénél is fontosabb lennék neki, nehéz volt elképzelni, hogy volt idő, amikor nem éreztünk egymás iránt semmit.”
Mikor a zárkózott természetű légi utaskísérő, Bianca, megpillantja James Cavendisht, a multimilliárdos hoteltulajdonost, azonnal elveszti a nehezen megszerzett benső nyugalmát. Ő, aki 35 ezer láb magasan, tíz centi magas sarkú cipőben minden gond nélkül szolgálja fel az utasoknak a pezsgőt, elgyengül, amint meglátja őt. A mindig higgadt Bianca képtelen kivonni magát a férfi türkizkék tekintetének igézete alól. Ám, ha csak a megjelenése lenne olyan vonzó ennek a tökéletes és félelmetes embernek, Bianca könnyen lerázná magáról. De van valami őrült vonzereje is, amit másoknál nem tapasztalt: a domináns férfi ereje, a gyönyör és a fájdalom ígérete, amit a beszédes szeméből kiolvas. Ez abban a pillanatban leveszi a lábáról, ahogy meglátja őt.

Ezt a könyvet igazából már az első ajánlások után el szerettem volna olvasni, csak még nem adódott rá se alkalom, se kedv. Aztán egyszer csak azon kaptam magam az Inferno olvasása közben, hogy nekem muszáj most valami pihentetőt, kevésbé pörgőst és elgondolkodtatót olvasni. Így fogtam neki a Felpörgetvének, azaz egy újabb Szürke-klónnak. Nem vártam világmegváltást, se hosszú gondolatmenetet – mint mondtam, az agyzsibbasztás volt a cél. És hogy miként sikerült? Az mindjárt kiderül.

Tulajdonképpen egy “völgyhöz” tudnám hasonlítani a történetet. Az eleje és a vége szárnyalt, a közepén meg olyan lassan haladtak előre a cselekmények, hogy tökéletesen unatkoztam, az oldalak meg csak vánszorogtak. De nem, mégsem tudom utálni ezt a regényt, mert annyira frappánsan lett lezárva, hogy jómagam is meglepődtem – no nem azért, mert hú de bonyolult fordulat történt volna, hanem mert eléggé felcsigázta az érdeklődésemet az írónő a jó kis függővéggel. De hogy ne csak a végéről beszéljünk…

Szóval maga a fő helyszín – a repülőgép – szerintem a lehető legjobb választás. Nem csak azért, mert jómagam még soha nem utaztam repülővel, és fogalmam sincs, hogy zajlik ott az élet, a könyvnek hála meg bepillantást nyerhettem az utaskísérők és utasok mindennapjaiba, hanem mert nagyot dobott a történeten is. A főszereplő, Bianca az első oldaltól kezdve belopta magát a szívembe, leginkább a Stephennel való kapcsolata miatt, aki minden idők legszimpatikusabb melegkaraktere lett. Az ő barátságuk az, ami feldobta és valamilyen szinten értékessé tette a regényt. James pedig… nos hát James, ő az elején még túlságosan udvarias, kedves férfiként lett beállítva, aki tényleg előzékenyen bánik Biancával, aztán a könyv vége felé már egy szolganyakörvet ajándékoz a lánynak, melyet mindig viselnie kell. Na igen, számomra ez a momentum a történet mélypontja, és nem is nagyon értem, miért kellett az írónőnek beleraknia, olyan karakteridegen ez James-től. Oké, BDSM az BDSM, de addig csak a hálószobában érzékeltem, egy-két féltékeny megnyilvánuláson kívül más nem nagyon volt.

lilley_felporgetve

Néhány logikai ellentmondás is található a regényben, például James egyértelműen nem akarta nyilvánosságra hozni a  Biancával való kapcsolatukat, mégis a bárban, mikor a lány lerészegedett, vagy a reptéren és a repülőgépen elég egyértelművé tették ezt mindenki számára. Akkor valahogy a lesifotósok szabadságon lehettek… Arról nem is beszélve, hogy túl sok hihetetlen dolog történt szex közben is, példának okáért Bianca csak vezérszóra tudott elélvezni (mindig, kivétel nélkül), James pedig állandóan “készen állt” a következő menetre, nem számít, hogy előtte már legalább ötször megvolt.

A könyv hatalmas negatívuma, hogy rosszul van megírva. Most nem tudom, hogy mennyire játszhatott rá a helytelen magyar fordítás, mivel nem eredeti nyelven olvastam, de tény, hogy rendkívül sok oda nem illő szó, mondat található benne, arról nem is beszélve, hogy egy-egy erotikus jelenet mennyire összecsapott lett, ami kétségkívül nem a fordító hibája. Akkor a nem megfelelő csúnyaszó-használat is nagyon zavart, azaz néhol nagyon kirívónak és nem odaillőnek éreztem a “pina” meg a “fasz” szócskákat, noha én sem vagyok egy szent, aki távolról kerüli az ilyen csúnya beszédet.

Végezetül csak annyit mondok, hogy a regény vége nagyon feldobta a történetet, így most már biztos, hogy a következő részt is el fogom olvasni, de a közepén nagyon unatkoztam, ami rányomta bélyegét az élménynek. Annak viszont ajánlom, aki szerette az Ötven árnyalat-trilógiát és a Crossfire-sorozatot, igaz, túl sok újat nem nyújt, viszont kikapcsolódásra tökéletes.

Reklámok

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s