Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései

MEGJELENÉS: 2012
OLDALSZÁM: 240 oldal
KIADÓ: Alexandra
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

Az „Egy különc srác feljegyzései” című könyv elbeszélője egy tizenöt éves középiskolás srác, Charlie. Furcsának és magányosnak érzi magát, mintha a pálya széléről, kívülállóként figyelné a körülötte zajló eseményeket. Egy nap elhatározza, hogy leveleket ír egy ismeretlennek, aki akár a barátja is lehetne. Ezekből a levelekből aztán szép lassan – olykor mulatságosan, olykor meghatóan – egy cseppet sem átlagos tinédzsert ismerhetünk meg. Charlie kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja élni a saját életét, miközben menekül is előle, és ez a kettősség különleges, járatlan utak bejárására kényszeríti: családi drámák sora, új barátok, az első randevú, szexualitás, drogok… Chbosky regénye a lélek legmélyebb rezdüléseit tükrözi, miközben felidézi az olvasóban a felnőtté válás nehéz, semmi mással össze nem hasonlítható éveit.

A kötet megjelenése óta több mint 1 000 000 példányban kelt el és hatalmas vitákat gerjesztett, miközben a tinédzserek megkerülhetetlen kultuszregényévé vált világszerte. Ellentmondásos módon egyszerre tiltott könyv és kötelező olvasmány az amerikai középiskolákban. Ez a regény ugyanazt jelenti a 21. századi tinédzsereknek, mint amit a „Zabhegyező” jelentett a szüleik generációinak.

Pár éve, 2009 tavaszán olvastam el a Zabhegyezőt, amely akkoriban nagyon meglepően hatott rám mind stílusilag, mind tartalmilag, s pontosan emiatt szerettem volna már lassacskán egy éve elolvasni a “modern zabhegyezőt” is, vagyis az Egy különc srác feljegyzéseit. Persze az is jócskán befolyásolt, hogy annyi pozitív véleményt és kritikát hallottam a könyvről és a filmről egyaránt, hogy nem lehetett csak úgy elmenni mellette. Így tehát tényleg nagy elvárásokkal vettem kézbe a regényt és fogtam bele az olvasásába. A filmet pedig szándékosan nem néztem meg előre, hogy az olvasási élmény minél nagyobb legyen. És azt hiszem, jól döntöttem, hiszen jó volt mindent tiszta lappal indítani, és utólag kiegészíteni a könyves élményt a film varázsával.

Igazából nem tudok normális, pár mondatos tartalmat összefoglalni anélkül, hogy ne árulnék el fontos dolgokat, csak olyan általánosságokat tudok mondani, mint ami a fülszövegben is megtalálható: adott egy tizenöt éves fiú, Charlie, aki épp a középiskola első osztályába készül, és mint minden más diák, nagyon fél az új környezettől. Aggodalmait egy levélben írja le, melyet egy ismeretlen idegenhez ír névtelenül. Ezekből a levelekből áll össze a regény, és bontakozik ki a cselekmény, ugyanis Charlie az iskolai dolgok mellett leírja a családjában történt, illetve történő drámákat, és betekintést nyerhetünk az új barátai, Samhez és Patrickhez fűződő kapcsolatába is.

Mielőtt valaki netalántán azt hinné, hogy egy könnyed, fiataloknak írt, agyzsibbasztónak titulálható regényről beszélünk, azt el kell keserítenem, hiszen pont az ellenkezője: nagyonis nehéz, elgondolkodtató, őszinte, társadalombíráló olvasmány ez, a kétszáznegyven oldal pedig becsapós lehet, hiszen nem olyan könnyű ám átrágni magad rajta a sok wtf-pillanat miatt, melyek gondolkodásra sarkallnak.

A regény stílusa egyébként nagyon érdekes már csak abból a szempontból is, hogy egy tizenöt éves fiú leveleiről beszélünk a történet elején, aki bár tehetséges írás terén, de a korának betudhatóan még nem kiforrott, ráadásul említésre is kerül, hogy csak hármast kapott az egyik esszéjére, amiért még nem tudott szépen fogalmazni. És ahogy telik az idő, úgy lesz egyre szebb Charlie fogalmazóképessége is, és akkor megint említve lesz az, hogy a fejlődésnek betudhatóan már ötösre értékelték az esszéjét. E szempontból nagyon élethűre sikerült Chbosky könyve, totál hihető volt az, hogy tényleg Charlie leveleit olvashattuk.

A másik fontos dolog egyértelműen a korszak, azaz a 90-es évek legeleje. Megmosolyogtató egy olyan korú embernek, mint amilyen én vagyok, hiszen jómagam is ebben az időben születtem, és csak halvány, de annál szebb emlékeim vannak a kazettás magnóról meg úgy a modern, számítógép előtti világról. Az előbbi miatt tényleg vicces pillanatokat éltem át, mert már rég elfelejtettem, hogy a kazettának két, azaz A és B oldala van, ahova számokat lehet játszani, és mindig fordítgatni kell, no meg tekerni a szalagot összevissza. Jó volt ezeket újra felidézni a könyv által nekem, a 90-es évek szülöttjének, aki bár még benne élt ebben a korban, de már csak nosztalgiázva emlékszik vissza rá.

A könyv vége pedig egyértelműen ütött. Bevallom, nekem is másodszorra sikerült felfognom a történet végén szereplő fordulatot, azt, hogy miért is ilyen különc srác ez a Charlie, de ez nem vont le abból, hogy csillagos ötösre értékeljem a könyvet, és tényleg mindenkinek szívből ajánljam, mert egyértelműen többször olvasós, nagy mondanivalójú regényről beszélünk.

Közvetlenül olvasás után néztem meg a filmet, és kalapot kell emelnem, hiszen nagyon hangulatos lett a filmes feldolgozás is, ráadásul egyáltalán nem veszik el benne a mondanivaló, mint ahogy azt meg szokott történni egyes esetekben. Betudható talán ez annak is, hogy az író nagymértékben részt vett a filmes munkálatokban.  A zenék pedig ismét telibe találtak, valószínűleg megint új kedvenceket tudok majd magaménak kezdve az Asleeppel.