Jodi Picoult: Gyere haza

jodi-picoult-gyere-hazaMEGJELENÉS: 2012
OLDALSZÁM: 472 oldal
KIADÓ: Athenaeum
ÉRTÉKELÉSEM: 5/5

Zoe Baxter sikeres és elismert zeneterapeuta, hangszereivel és énekével számtalan beteg embernek segít a gyógyulásban. Számára mégiscsak egy dolog igazán fontos: az hogy számtalan sikertelen próbálkozás után végre anya lehessen. Amikor újra bekövetkezik a tragédia, férje helyett újonnan megismert barátnője, Vanessa lesz az, aki kiáll mellette, kapcsolatuk pedig őszinte szerelemmé alakul. Szembe kell nézniük azonban a kirekesztettséggel és azzal, hogy milyen mérhetetlen akadályokat kell leküzdeniük ahhoz, hogy a társadalom családként tekintsen rájuk. A szerző hetedik magyarul megjelenő regényében ismét szívhez szólóan ábrázolja e különös szerelem rezdüléseit és a legőrjítőbb fájdalmat, amit egy anya átélhet: ha le kell mondania gyermekéről.

Már körülbelül tíz perce ülök a laptop előtt, és próbálom elkezdeni ezt a bejegyzést, hogy szavakba öntsem azt, amit valójában gondolok erről a könyvről, de mégsem tudok belekezdeni. Egyszerűen olyan sok kósza gondolat és mondat kering most az agyamban, hogy nem tudok rendet tenni köztük. Túl sok volt ezt a történet, de ez a “sok” a lehető legjobb értelemben értendő: sírtam, nevettem, izgultam, mérgelődtem, meglepődtem és drukkoltam az egész sztori olvasása alatt, de leginkább elgondolkodtam. Így pedig nehéz elkezdeni bármit is.

Akkor tehát leszögezném, ez az első Jodi Picoult-könyv, amit a kezembe vettem. Igaz, még májusban fogtam neki a történetnek, de aztán a magyar Katona André-féle melegsztorira voltam kíváncsi, és megfogadtam, hogy csak kicsit később térek vissza ehhez a történet, mert bármennyire is pártolom a melegeket, a jóból is megárt a sok. Akkor persze fogalmam sem volt, hogy mennyire nem hasonlít ez az eddig olvasott melegsztorikhoz, és hogy nemcsak a homoszexualitás a fő konfliktus a regényben.

Azt olvastam pár hónapja egy blogon, hogy az írónő sokadik regényében is ugyanazokkal a dolgokkal áll elő, és ez legfőképpen a bírósági eljárásra vonatkozik. Ez pedig néhány könyve elolvasása után nagyon unalmassá tud válni. De ahogy egy csecsemőnek minden vicc újnak számít (haha, ez a mondás a könyvben is szerepelt), úgy nekem mint Picoult új olvasójának ez az egész nagyon új, és abszolút nem erre számítottam, mikor nekikezdtem a könyvnek.

A regény fő motívuma az egyház vs. homoszexualitás, és ehhez szorosan kapcsolódnak a meddőségi problémák, a különböző in vitro megtermékenyítési eljárások, a vetélés, egy fiatal kamasz öngyilkossági kísérletei és az állandó vágyakozás egy gyermek után. Ezek a dolgok pedig a bírósági tárgyaláson érnek össze és válnak egésszé, s közben az ember csak a fejét kapkodja a váratlan fordulatokon, az éles szócsatákon és a szavak kifordításán, amik egy filmbeli tárgyaláson is állandóan jelen vannak.

Zoe Baxter az a fajta nő, aki mindenáron anya akar lenni, noha férje és ő is meddőségi problémákkal küszködnek. De ettől függetlenül nem törődik bele abba, hogy ne lehessen gyereke, pénzt, időt, energiát nem áldozva próbálkoznak kilenc évig a férjével, Maxszel, először természetes úton, aztán pedig a lombikprogrammal. De végül egy halva született fiú után a férj besokall, és válni akar. A válás után Max bátyja házába költözik, és bekerül egy vallási csoportba, melyben bátyja és sógornője is aktív tag, és ez az egyház, melyet Örök Dicsőségnek neveznek, rendszeresen fellép a homoszexuálisok ellen. Eközben Zoe egy barátnője, Vanessa karjaiba menekül problémái elől, és lassan egymásba is szeretnek, ráadásul olyannyira, hogy egy másik államban, ahol engedélyezik az azonos neműek házasságát, egybekelnek.

No igen, ez a kérdés állandóan foglalkoztatott, és nem csak ebben a könyvben, hanem a már említett Mennyi időnk van?-ban is: hogy válhat valaki hipp-hopp heteroszexuálisból homoszexuálissá? És bár ebben a történetben rengeteg elmélkedés, magyarázat, vita van a homoszexualitásról, és nagyon jól is ábrázolja az írónő minden félről, valahogy erre a kérdésre itt sem kapni választ. Így tehát csak ennyi negatívum írható fel ennek a könyvnek.

Max az álompasi külseje ellenére egy igazi csődtömeg volt, és bár legelőször nagyon szimpatikusnak tűnt, a végére egyre inkább veszített fényéből, s nemcsak az alkoholizmusa miatt. Ennek ellenére volt egy szála, amit imádtam, és amit a spoilerezés miatt most nem fejtenék ki bővebben.

Az eredeti borító jobban tetszik, már csak a gitár miatt is
Az eredeti borító jobban tetszik, már csak a gitár miatt is

Amit még nagyon imádtam ebben a regényben, az Zoe foglalkozása volt, ugyanis zeneterapeutaként dolgozott, így rengeteg érdekességre derült fény erről a hivatásról. No persze én alapjaiban nagy zenerajongó vagyok, és hatalmas lehetőségeket látok a zene erejében és terápiás képességében, ezért jó volt ilyen dolgokról is olvasni, és méginkább meghatódtam egy-egy olyan jeleneten, mikor egy halálos ágynál muzsikált Zoe.

Egyébként hiába egy leszbikus párról szóló könyv, mégis általánosságban ír a melegekről, és mellőzve van minden pikánsabb jelenet, tehát ezt a regényt szívből ajánlom mindenkinek. Vagyis főleg azoknak, akik nem szűk látókörű és képmutató keresztények, és akiknek nem a Biblia a megoldás minden problémájukra. Először 4 pontot akartam adni rá, hogy majd adhassak még több pontot Jodi régebbi, a többiek által még jobbnak mondott regényeire, de nem lett volna tiszta a lelkiismeretem, mert annyira kiváló és megható könyvről van szó. Az pedig szinte biztos, hogy a későbbiekben fogok még Picoult-regényt a kezembe venni, és most elsősorban a Nővérem húga c. bestsellerére vagyok kíváncsi.

Advertisements

2 thoughts on “Jodi Picoult: Gyere haza

  1. Idén olvastam el én is az írónőnek ezt a könyvét (3 másikkal karöltve). Már nem az első olvasmányom volt tőle, de valahogy mindig megfog a témáival. Mindig van valami csavar a regényben, amin csak ámulok. Próbáltam nem rögtön egymás után olvasni őket, mert úgy valószínűleg sok(k) lett volna, de eddig mindegyik könyve lenyűgözött. Most már csak két magyarul megjelent könyve van a várólistámon, remélem, ebben az évben még jut mindegyikre időm. :)

    1. no igen, én is úgy vagyok vele, mint te, nem fogok most egy új könyvébe belekezdeni, bármennyire is akarok, nem jó egymás után egy írótól olvasni (kivétel persze ha sorozatról van szó). de karácsonykor sztem elolvasom Nővérem húgát, és aztán szép lassan jöhet a többi is.

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s