“Bábeli” érdekességek Leiner Laurától

leiner-laura-bábel
Forrás: facebook.com/leinerlauraofficial

Ma 17:00-kor újra “találkozhattunk” Leiner Laurával, aki a mai Ustream kapcsán információkat és érdekességeket árult el a pár nap múlva megjelenő Bábelről. Én még csak másodszor követtem végig az élő Ustream adást, ugyanis nemrég lettem nagy rajongója a SzJG-köteteknek, de rendkívül jó ötletnek és figyelmes gesztusnak tartom ezt az írónőtől.

A beszélgetés alkalmával leginkább a jövő heti dedikálás került szóba, a helyszín és az időpont, illetve a dedikálás körülményei. De néhány érdekes információt is megtudhattunk az új regény kapcsán:

– Bábel a 15. megjelenő regénye Laurának
– 2990 Ft-ba kerül, 526 oldalas
– a könyv országos megjelenése szeptember harmadika, de az augusztus 29-án és 30-án természetesen megvehető a dedikálás helyszínén
– a regénynek ez az egyetlen része, de a többi könyve stílusilag fog rá hasonlítani
– a következő regénye várhatóan jövő februárban jelenik meg (ismét igyekszik félévente megjelentetni egy-egy új könyvet)
– a Bábelt még tavaly írta, mikor még javában folyt a SzJG-láz (nem mintha most nem lenne), és most már egy teljesen más regényen dolgozik
– a fiú főszereplő nevét nem árulta el, de Zsófi karakterét az “őrült” szóval jellemezte
– a “Napsi” a Napsugár rövidítése
– a történet nem egy nyarat, hanem körülbelül egy hetet ölel fel
– Laura eddig sosem olvasta el egyetlen könyvét sem, számára ez bizarr lenne, viszont örül, mikor lát egy-egy idézetet a könyvéből, és akkor jönnek vissza az emlékek
– a Bábelben nincsenek a szereplőknek adatlapjaik, ezért kicsit csalóka a borító (itt nagyon titokzatos volt, nem árulta el, hogy pontosan mit láthatunk a borító egyik belső részén)
– a Bábelnek nem lesz külön Facebook-oldala
– A Szent Johanna gimi eredetileg négyrészes lett volna, de mivel túlságosan hosszúra nyúlt, így egy rész egy év helyett egy-egy félévet foglal magába

Nagyjából ennyi érdekességet tudhattunk meg ma az írónőtől, bár igyekezett nem spoilerezni. A legközelebbi Ustream valamikor október elejére várható, akkor már több dolgot elárul majd a Bábelről, és szó lesz a november harmadikai SzJG-találkozóról.

Ma délelőtt pedig megjelent egy rövid részlet a Bábelből, kis ízelítő a megjelenésig. A részlet Laura oldalán olvasható.

Advertisements

4 thoughts on ““Bábeli” érdekességek Leiner Laurától

  1. Látom, nem csak én vagyok, aki összeszedte a lényeget az adásból. Szerintem is figyelmes az írónőtől, hogy csinál ilyeneket, én már a harmadikat néztem, mindet nagyon szeretem, általában vissza is nézem őket, háromszor-négyszer. Voltak érdekes ténykeg benne, például azon csodálkoztam, hog ez már hanyadik regénye, és hogy az Szjg 4 részes lett volna eredetileg. :-)

    1. (ne haragudj, h nem jelent meg a hozzászólásod, a rendszer vmiért spamnek vette, én pedig csak most vettem észre)
      igen, én is figyelemmel kísértem az adást, remélem jól emlékeztem és sikerült mindent jól kiírnom, de összehasonlítottam a tiéddel, nincsenek eltérések :) nekem is tetszenek a Ustreamek, nagyon kedves tőle, hogy ily módon is tartja a kapcsolatot a rajongókkal.

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s