Sylvain Reynard: Pokoli erény

pokolierenyMEGJELENÉS: 2013
OLDALSZÁM: 512 oldal
KIADÓ: Pioneer Books
ÉRTÉKELÉSEM: 4/5

Sylvain Reynard világhódító útjára indult bestsellere felejthetetlen történet egy férfi megváltásáról és egy fiatal nő szexuális ébredéséről.

Gabriel Emerson professzor nappal Danténak, éjszaka pedig a csábítás művészetének a specialistája. Mivel biztos benne, hogy már elnyerte a helyét a Pokol alsóbb bugyraiban, régen lemondott a megváltásról, s értelmetlennek találja, hogy megfossza magát az élet örömteli bűneitől. És hogy minden vágyát kielégítse, beveti közismerten jó megjelenését és kifinomult csáberejét. Ám amikor a hallgatói között feltűnik az okos, csinos és ártatlan Julia Mitchell, akinek fájdalmasan ismerős angyalszemei vannak, minden korábbi cinikus meggyőződése megkérdőjeleződik.
A lány titokzatos bája, visszahúzódó szépsége és veleszületett jósága a végletekig bosszantja a férfi öntelt énjét, ugyanakkor mérhetetlen vonzalmat is ébreszt benne. Pedig jól tudja, hogy számára Julia tiltott gyümölcs. A lány iránti vonzódása és kettejük rejtélyes kapcsolata azonban nemcsak a karrierjét veszélyezteti, hanem olyan útra tereli, ahol elkerülhetetlen a múlt és a jelen összecsapása.

Hűűűűű, ez a könyv… Érzések tömkelegét ébresztette bennem. Hű, mert az eleje nagyjából a közepéig annyira elvarázsolt, hogy ittam minden sorát, kiélveztem minden szót, sokszor meg is álltam, és elkezdtem gondolkozni vagy álmodozni. Tipikusan olyan volt, mint akit megbabonáztak, és abszolút nem siettem, hogy a végére érjek, sőt, szándékosan lassan olvastam. De aztán… de aztán jött a száznyolcvan fokos fordulat, az egész átment nyáladzásba, és csöpögős mondatok követték egymást folyamatosan. Aztán a vége felé ugyan ismét jobb lett, de ez már sajnos nem tudott rajta segíteni. Az első fele mégis akkora hatással volt rám, hogy nem tudom lehúzni ezt a regényt.

Az első különös dolog a történettel kapcsolatban, hogy férfi írta. Emiatt az írástechnika és fogalmazási stílus nagyon egyedinek hatott az elején (félreértés ne essék, csupa jó értelemben mondom), erre még persze rájátszott az E/3 is (mostanság szinte az összes ilyen témájú könyvet E/1-ben írnak, így üdítő már csak ezért is az olvasása). Szóval nagyon elégedett voltam egészen addig, míg önmaga paródiája nem lett.

Engem nem zavart a lassú cselekmény, mint már mondtam, nagyon tudtam élvezni minden sorát a könyv első felében. Imádtam Emerson professzor karakterét, örültem, hogy tényleg egy nagy seggfej volt, nemcsak rámondták, hogy ilyen meg olyan, hanem tényleg nagyon csúnyán és megalázóan viselkedett Juliával és persze Paullal is. Egészen addig az előadásig nagyon szerettem a karakterét, mikor Juliával hatalmas vitába szálltak. Akkor az hatalmas katarzis volt számomra, aztán viszont megtört a könyv varázsa: Emerson átment rettentően csöpögős Gabrielbe, és innentől már zavart a vontatottság is.

Ami viszont hatalmas pozitívumként könyvelhető, az a meglepően jól vezetett párhuzam Dante Isteni színjátékával. Gabriel Dante-specialista volt, Julia pedig annak készült, de közben Dante és Beatrice szerelméhez viszonyították magukat és a történetüket. Engem az ilyen párhuzamok rendesen levesznek a lábamról, imádom, ha egy könyv egy világirodalmi klasszikussal összeköthető, főleg, ha még ennyi mindent lehet tanulni belőle, ahogy itt is történt. Lenyűgözőek voltak Gabriel előadásai, én konkrétan ittam a szavait (igaz, engem érdekelt az Isteni színjáték, tehát jó volt ennyi mindent megtudni róla).

Julia karaktere ugyan tényleg kissé idegesítő lett, de voltak nagyon jó pillanatai, főleg mikor a sarkára állt (ismét az előadáson történt vitát kell kiemelnem, és az azt megelőző eseményeket, mikor a professzor másnapos volt). Egyébként szerintem tök érthető, hogy olyan érzékeny és kishitű, hiszen effajta gyerekkor után nem is várhat mást az ember, főleg ha eredendően félszeg, félős típus.

Egyedül Pault tartottam már nagyon eltúlzottnak, idegesítően udvariasan bánt a lánnyal, és sajnos a végén Gabriel is ebbe az irányba tartott.

A végével először nem voltam elégedett, hiszen alig zártak le valamilyen szálat, aztán jöttem csak rá, hogy létezik folytatása, angolul már ki is jött. Szívből remélem, hogy magyarul is kezünkbe vehetjük, mert nagyon kíváncsi lettem, mi történik majd a későbbiekben a két szerelmessel.

Összeségében nagyon heves érzelmeim lettek a könyvvel kapcsolatban, egyszer imádtam, és már bélelgettem a helyét a kedvencek közt, máskor pedig legszívesebben földhöz vágtam volna, mikor a csöpögős mondatok nem akartak volna a végéhez érni. Engem sem Gabriel, sem Julia múltja nem lepett meg vagy nyűgözött le, viszont nagyon szép volt, ahogy a szerelmesek egymásra találtak, főleg akkor lepődtem meg, mikor kiderült, hogy nem egyszerű professzor-hallgató kapcsolat van kettejük közt, hanem annál sokkal régebbi és mélyebb. És persze ne felejtsem el hozzáfűzni azt sem, hogy nagyon szépen kirajzolódott az állatias szex és szerelmeskedés közötti különbség, illetve Nine Inch Nails Closer című számába beleszerelmesedtem még akkor is, ha az bizony az előbbiről szól.

Advertisements

5 thoughts on “Sylvain Reynard: Pokoli erény

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s