Nagyon várt könyv: Leiner Laura – Bábel

Muszáj kiposztolnom a ma közzétett borítóját Leiner Laura Bábel c. hamarosan megjelenő regényének, mert egyszerűen ez számomra a valaha legjobban várt könyv. Bízom benne, hogy Laura nem okoz majd csalódást A Szent Johanna gimi után, és legalább annyira fog tetszeni az új regény is.

leiner_laura_babel

*Frissítés 2013. 7. 20. – Gondoltam, érdemes belinkelnem Leiner Laura bejegyzését, melyben további részleteket közöl az augusztus 29-én megjelenő könyvről. Szerintem érdemes elolvasni!  A bejegyzés ide kattintva elérhető.

*Frissítés 2013.7.26. – Felkerült a Bábel teljes borítója a fülszöveggel együtt, amely így hangzik:

Bábel. A legnagyobb nyári zenei fesztivál, valahol Pápa mellett. Mi lehet jobb annál, mint tizenhét évesen, életedben először, egy hetet eltölteni itt a barátaiddal? A zárónapi koncert a Red Hot Chili Peppersé, és Zsófi többek között azért érkezik, hogy találkozhasson Anthony Kiedisszel. Na de addig még sok minden történik vele, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával az Európa, Ázsia, Afrika és Ausztrália színpad körül… Bábel. Ha voltál már fesztiválon, azért fogod szeretni, ha még nem voltál, azért.

„Nagyon örülök, hogy Laurának sikerült megjeleníteni és tökéletesen visszaadni a fesztiválok hangulatát, és kifejezetten tetszik a humora. Gratulálok!” Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója

leiner-babel-teljes-borito-fulszoveg

*Frissítés 2013. 8. 22: Leiner Laura a pár nap múlva megjelenő Bábelről árul el információkat és érdekességeket Ustreamen. Egy bejegyzésben olvashatjátok az összefoglalást róla.

Reklámok

6 thoughts on “Nagyon várt könyv: Leiner Laura – Bábel

  1. imádommm,többször elolvastam már bár az én kedvencem nem a főőőszereplő hanem Hipóóóóó

  2. A kedvenc könyvem . IMÁDOM, MOST OLVASOM MÁSODSZORA!!! Ma kedtem és már majdnem végeztem vele már csak kb.10 oldal van még!!!

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s