Agatha Christie: Egy marék rozs

egy-marek-rozsMEGJELENÉS: 1977
OLDALSZÁM: 256 oldal
KIADÓ: Európa Könyvkiadó
ÉRTÉKELÉSEM: almaalmaalmaalma

Rex Fortescue-t, a nagystílű üzletembert senki sem szerette, sőt: sokan legszívesebben eltették volna láb alól. Olyan sokan, hogy amikor egy nap a közutálatnak örvendő férfiú valóban mérgezés áldozata lesz, a rendőrséget a gyanúsítottak tömege valósággal megbénítja. Szerencsére azonban segítségükre siet a bájos, rózsás arcú, ősz hajú falusi vénkisasszony, Miss Marple, és így aztán mégiscsak horogra akad a valódi tettes.

Már rég nem olvastam Agatha Christie-t, itt volt hát az ideje, hogy ismét kézbe vegyek tőle egy könyvet, mert nagy rajongója vagyok a krimiírás koronázatlan királynőjének. Azonban nem mindig jó, ha már ismerjük Christie fondorlatos logikáját: tudni kell ugyanis (és ezt azoknak mondom, akik még nem olvastak Agatha Christie-regényt), hogy az írónő hírneve leginkább abban rejlik, hogy olyan rendkívüli gyilkossági ügyeket fundál ki, melyben mindig az a gyilkos, akire az olvasó a legkevésbé számít, s mindezt olyan körmönfontan írja le, hogy általában leesik az álla az embernek. Én viszont – az írónő stílusát már jól ismerve – sejteni vélem a regény közepén, ki a gyilkos, és ez most sem történt másként: még nem jártam a felénél sem, mikor már ráéreztem, hogy bizony Ő áll az egész mögött. Hogy miért? Mert hatalmas alibije volt, és ebből kifolyólag egyszerűen szóba sem került mint esetleges gyanúsított, és tudtam, hogy márpedig Agatha ezt akarja velünk elhitetni, hogy aztán a végén pofonvágjon a felismerés. Szóval fogalmam sem volt, hogy miért, mi okból, és főleg, hogy hogyan követte el azt, amit elkövetett, de már tudtam, hogy csak ő lehet a hunyó. Aztán természetesen a végén mindenre fény derült, s bár sejtve a gyilkos személyét a legmerészebb álmomban sem gondoltam volna a végkifejletre. Szóval igen, Agatha stílusát ismerve ki lehet találni, ki a bűnös, azt azonban semmiképp, hogy milyen okból és miként hajtotta végre a bűnügyet. És ezért szeretem én annyira őt!

Amúgy szuper történet rendkívül jól kidolgozott, érdekes karakterekkel, ahogy ezt már az írónőtől megszokhattuk. Agatha Christie hihetetlenül értett az emberi lélekhez, és ezzel minden krimijében újra és újra szembesülhetünk. Kegyetlenül leírja az ember természetének gonoszabbik oldalát, de közben mégis szinte mindig van egy-egy ártatlan, esendő személyiség, aki általában butácska és hiszékeny, mégis az ő oldalára billen a mérleg.

Tehát a történet középpontjában egy ravasz üzletember áll, akit megmérgeznek, és szinte bárki lehet a gyilkosa, hiszen mindenkinek valamilyen módon az útjában állt: legyen szó akár a gyerekeiről, akár a fiatal, nálánál harminc évvel fiatalabb újdonsült feleségéről, de a személyzet tagjai sincsenek kizárva. Először bizony az ifjú nejre gondolnak, de hamar elvetik ezt a lehetőséget, mikor ő is holtan esik össze a délutáni teázás alkalmával. Meg persze túl egyszerű lenne így az ügy.

Egyébként a kedvenc karakterem egyértelműen Mary Dove volt, a szobalányok főnöke. Ilyen összetett, erős, határozott, őszinte, magabiztos, különleges karaktert még nem nagyon láttam. A végén lévő fordulat pedig maga volt a tökély, majdnem jobban tetszett, mint a fő rejtély.

Szóval a könyv csillagos ötöst érne, ha ez lenne az első vagy a második könyvem Agathától, mert akkor tutira hátast dobtam volna a gyilkostól, de így, hogy elég korán megsejtettem, csak négyesre értékelem.

Advertisements

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s