Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. – Örökké

szent johanna gimi 8 örökké

MEGJELENÉS: 2013
OLDALSZÁM: 744 oldal
KIADÓ: Ciceró

Négy év, amit nem felejtesz el.
“Okos kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt hiszem, mindent megtettem, amit lehetett, mindent úgy írtam, ahogy szerettem volna, most pedig elégedett vagyok az eredménnyel, mert tudom, én a kezdetek kezdetén valami ilyesmit akartam a végére. Nem egy finálét, elcsépelt ömlengést vagy túlcsavart szálakat. Úgy érzem, ez a sorozat az egyszerűségével nyerte el mindazt, amit elnyert, én pedig végig tartottam magam ahhoz az elvemhez, miszerint ez csak egy sztori egy hétköznapi lányról, A FIÚRÓL (csupa nagybetűvel), a tanulásról, a barátairól, a családjáról, az életéről meg úgy általában, a Szent Johanna gimiről”. (Leiner Laura)

És vége. Annyira utálom ezt az érzést, ezt a rendkívüli ürességet, amely akkor kerített hatalmába, mikor az utolsó sorok végére értem! Nincs többé Szent Johanna Gimnázium… Pedig az utóbbi másfél hónapban szinte minden napomat végigkísérte a történet, a szereplők és maga az érzés. Annyi rossz pillanatomat tette boldoggá, annyiszor nevettetett meg, mint még könyv soha. És most a hiányérzet váltja fel a kellemes érzéseket, de úgy döntöttem, hogy újra átfutom az első kötetet “nosztalgiázni” (hú, de fura leírni ezt a szót így, hogy nem telt el két hónap az első sorok óta). Hátha így könnyebb lesz a búcsú. Mindenesetre az biztos, hogy még egyszer elolvasom majd pár év múlva az egész sorozatot.

Nagyon jól sikerült a lezáró rész, még annak ellenére is, hogy bizony megvoltak a maga hibái. De mivel semmi sem tökéletes, és engem pedig rendkívülien lenyűgözött és meghatott a befejezés, így muszáj szemet hunynom az apró hibák felett. Kezdjük az elején, mikor Reni nem akarta elmondani Corteznek, hogy Párizsba kapott ösztöndíjat. Eleve nevetséges volt, hogy nem jutott eszébe, ami a kezdetektől kezdve világos: ha Cortez stewardnak készül, akkor egyértelmű, hogy bárhol lakhat, akár Budapesten a nagyszüleivel, akár Párizsban Renátával, így nem értem, Reni miért nem gondolt mindjárt az első pillanatban arra, hogy szakítás helyett viszi magával az állandóan utazgató, egy országot sem otthonnak érző fiút. Ismét feleslegesen drámázott ahelyett, hogy átgondolta volna a dolgokat. Persze arra én sem számítottam, hogy közös lakásba költöznek majd, de jó ötletnek tartom.

Reni és Cortez kapcsolata pedig tényleg mesébe illő. És bár sokan gondolják, hogy Cortez maga a tökély, azért én nem állítanám ezt, tekintve egy nagyon fontos momentumot: a fiú épp annyit szerencsétlenkedett Renivel, mint ahogy ezt fordítva történt, csak éppen a visszahúzódó lánynak könnyebben megbocsáthatjuk a baklövéseit, mert ő ilyen, mígnem az ultralaza, latin-amerikai nevű sráctól már jobban várjuk, hogy közeledjen a kiszemeltje felé, és egy Neményi-féle ne ijessze el őt. Amikor az osztálykiránduláson a fiúk Reni fejére olvassák a lúzerségét meg a bénázásait, szerintem teljesen igazságtalanok voltak, hiszen Cortez legalább ennyit bakizott az elmúlt évek alatt, sőt, rendkívül sokszor játszotta a sértődöttet semmiségekért. Így ebből az okból kifolyólag nem nevezném őt tökéletesnek, hanem egy egyszerű srácnak, aki beleesett egy olyan lányba, akiről azt hitte, nem érdekli, ezért az emberi gyengesége miatt néha bedobta a durcit és alaptalanul féltékenykedett.

És akkor jöjjön a másik fél, Neményi Arnold, akit sikerült az írónőnek totálisan elrontania. Azt hittem, hogy az előző kötettel lezárult a szála, de nem, csak még jobban elromlott az egész. Az 5-ös részhez írt kritikám egy részét szeretném idézni: “Ezért nem is értem, hogy sok olvasó miért támadja annyira Arnoldot, hiszen ő sokkal inkább figyel Reni érzéseire, és kevésbé is bántja (noha állandóan végig kellett néznie a lány rajongását és szerelmi bánatát), mint Cortez. Néhányszor ugyan Arnold is rosszul viselkedett, de azért még mindig sokkal normálisabb Corteznél, aki állandóan magával van elfoglalva, mindenen megsértődik és féltékenykedik.” Igen, Arnold, aki az ötödik részben az első hazalátogatása során keserű mosollyal ugyan, de elfogadta Reni kapcsolatát, nem szólogatott be, nem is harcolt tovább a lányért, hanem önzetlenül átengedte Corteznek, most pedig egy önző, egocentrikus, csak magával foglalkozó seggfejként lett beállítva, aki látványosan szenved az új szerelme miatt (ami szerintem tök idegen a higgadt karakteréhez képest). Leiner Laurában meg emiatt csalódtam nagyot. A könyvsorozat legnagyobb hibája egyértelműen Arnold karakterének totális kicsavarása lett, nem tudom elhinni, hogy néhány hónap alatt ennyit változzon egy szereplő.

A mindenki kedvenceként beállított Virág nekem nem nyerte el a tetszésemet a könyvsorozat végén sem, hiszen az egyik legirreálisabb karakter az eltúlzott butaságával. Miatta kezdtem azt hinni, hogy ez az egész könyvfolyam egy hatalmas paródia, melyben a mai fiatalságot kívánta kiparodizálni az írónő, de mivel úgy reklámozzák, hogy a valóságot akarta leírni egy hétköznapi lány szemszögéből, így ezt az elméletem eleve elvetettem.

Egyébként az érettségit már abszolút nem tartom lehetetlennek, még akkor sem, hogy Virág is megszerezte a papírt, tekintve azt, hogy én már annyi mindent hallottam olyanokról, akik érettségi bizonyítványt kaptak, közben meg az legegyszerűbb dolgokat sem tudták, és valahogy átrugdosták őket. Szóval ezen nem tudok meglepődni, ez a sajnálatos valóság.

És bár a könyv feleslegesen nyúlt majdnem 750 oldalasra, hiszen voltak benne olyan jelenetek, melyeket feleslegesnek tartottam (például Gábor nagyapjának halála), és simán lehetett volna a szokásos 500-550 oldalas, de mindenesetre szinte soha sem untatott, minden pillanatát élvezettel olvastam (na jó, Arnold jeleneteit keserédesen, hogy így ki lett fordítva önmagából). Szuperre sikerült a Vladár vs. Reni szál lezárása (I love Vladár póló és Reni beszéde csillagos ötös), Máday az osztálykiránduláson megenyhült szíve vitte a pálmát (annyira imádtam az igazgatóhelyettes asszonyt mindig is!), a borítékos akciók is sírva nevetősek voltak (Ricsi sátorozása az osztály közepén, Kinga akciója az osztálykiránduláson, mely előtt még Máday is fejet hajtott, na és persze Gábor búcsúbeszéde, ami szerintem a legeslegjobb mind közül). És igazából annyi mindent írhatnék még, hiszen rengeteg gondolatom van, de úgy érzem, felesleges lenne, hiszen a nagy poénokat, a remek szereplők életének alakulását mindenki el tudja olvasni a könyvben, én most elsősorban azokat a dolgokat írtam le, amik zavartak. Ezért is lehet, hogy kissé negatívként fogható fel a kritikám, mert leginkább a rossz dolgokat emeltem ki, de ez persze nincs így, csillagos ötöst érdemel a lezárás, és fájó szívvel búcsúzom a már az életemhez nőtt szereplőktől.

És akkor jöjjön az a dal, melyről szerintem örökké a SzJG fog az eszembe jutni:

ÉRTÉKELÉS: almaalmaalmaalmaalma

Advertisements

6 thoughts on “Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. – Örökké

  1. nekem mindennél jobban tetszik az szjg könyvsorozat
    mióta elkezdtem olvasni azóta nem tudtam letenni
    egyszerűen nagyon tetszik
    ez egy olyan könyv ami a való életről szól
    beléphetünk a gimisek életébe kiállhatjuk a próbákat amit az élet ad

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s