Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem és sírtam

coelho-a-piedra-folyó-partjánMEGJELENÉS: 1994
OLDALSZÁM: 238 oldal
KIADÓ: Athenaeum

A brazil Paulo Coelho napjainkban a világ egyik legnépszerűbb írója. Az 1988-as Az alkimista című regényével egy csapásra nemzetközi hírnevet szerzett, de többi regénye is a bestseller-listák élére került. Coelho számos irodalmi díj nyertese. Könyvei 120 országban jelentek meg, a világ 47 nyelvén, milliós példányszámban. Kisemberek sorsa, misztikum, érzelem, transzcendencia – ezek Coelho írásművészetének kulcsszavai. A Piedra folyónál ültem, és sírtam című regénye a már megjelent Veronika meg akar halni és Az ördög és Prym kisasszony címűekkel trilógiát alkot, melyek ugyan teljesen eltérő környezetben játszódnak, de mindegyikük egy-egy próbatételt ábrázol. Veronica magát győzi le, Prym kisasszony az őt és faluját próbára tevő ördögöt, Pilar pedig, jelen regényünk főhőse szerelme vallási elhivatottsága felett győzedelmeskedik. Pilar, a 28 éves joghallgató megcsömörlik napjainak egyhangúságától, és amikor véletlenül találkozik gyerekkori pajtásával, aki időközben bizonyos vallási fanatizmus bálványa lett, együtt elindulnak megkeresni azt a csodát, ami megváltoztathatja életük egyhangúságát. A Pireneusok spanyol és francia részén utazgatnak, kolostorokat, templomokat látogatnak. Pilar megismerkedik különös klerikus és laikus figurákkal, miközben egyre jobban beleszeret egykori pajtásába. A szerzetes barát válaszút elé kerül: maradjon-e a rendben, vagy a szerelem oltárán feláldozza-e csodatévő erejét. Pilar a Piedra folyó mellett írja le érzéseit, emlékezvén a 137. zsoltár kezdő soraira: Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk. A száműzött emberek ugyanis nem énekelhették azokat a dalokat, amelyek a szívükből szóltak volna.

Őszintén szólva elég nehéz erről a könyvről egy normális kritikát összehoznom. És nem, nem azért, mert annyira rossz volt, hogy a felénél abbahagytam, bár igaz, nagyon hosszú ideig olvastam a viszonylag rövid történetet. De Coelho-műveket általában nem lehet két nap alatt kiolvasni, ezért is történt az, hogy ez a szülinapomra kapott könyv hosszú ideig a fiókomban pihent, és csak néha-néha kukkantottam bele. Azonban vizsgaidőszakban nagyon jó társam lett, ha épp fel akartam adni, mindig kéznél volt az a pár oldal, melyek  lelket öntöttek belém, és melyeket talán százszor el is olvastam.

Először csak a szerelmi szál tetszett a történetben, nagyon kíváncsi voltam, mi játszódik le a két főszereplőben, miként találnak egymásra, mi is valójában a gyermekkori szerelmük története. A vallási részt viszont el sem akartam olvasni – megvan nekem a saját véleményem a vallásról, nem kell még egy kioktatás sem Coelhótól, sem bárki mástól. Aztán a könyv felénél, mikor már nem siklottam el ezen sorok felett, rájöttem, hogy a könyv pont azt fogalmazza meg, amiben én is hiszek: elítéli a katolicizmust, és nem benne látja Istent, hanem mindenkiben. Ezek a sorok, azt hiszem, mindent elmondanak helyettem:

– Mennyit tudsz a vallásos életről, gyermekem?
– Nagyon keveset. Hogy a papok szegénységi, szüzességi és engedelmességi fogadalmat tesznek.
Gondolkodtam, hogy folytassam-e, aztán úgy döntöttem, hogy folytatom.
– S hogy elítélik mások bűneit, holott ők maguk is elkövetik ugyanezeket a bűnöket. Hogy azt hiszik, mindent tudnak a házasságról és a szerelemről, pedig soha nem voltak házasok. Hogy a pokol tüzével fenyegetőznek, pedig ők ugyanúgy vétkeznek, mint mi. És úgy beszélnek Istenről, mint valami bosszúálló lényről, aki az embert hibáztatja Egyszülött Fiának a haláláért.
A pap nevetett.
– Kitűnő katolikus neveltetésben részesültél, gyermekem – mondta. – De én nem a katolicizmusról kérdeztelek. Hanem a lelki életről.

Pedig az író már az előszóban elmondja, hogy a vallás és az Isten nem járnak kéz a kézben. Kár, hogy ezt már csak utólag vettem észre, mikor visszaolvastam az elejét.

… Isten jelei mindig megmutatják nekünk a helyes utat, az angyalok pedig csak arra várnak, hogy meghalljuk a hangjukat. De mi nem figyelünk oda rájuk, mivel azt tanultuk, hogy az Istennel való érintkezésnek szigorú keretei és szabályai vannak. Nem értjük meg, hogy Ő ott van mindenütt, ahová csak beengedjük.

Hihetetlen, hogy ez a 90-es években íródott könyv is megmutatja azt, amit sokan a mai napig nem képesek elfogadni: úgy is lehet hinni Istenben, ha nem álszenteskedünk minden vasárnap a templomban, és úgy is lehet szolgálni Istent, ha nem fogadunk szüzességi fogadalmat, hogy aztán titokban kisgyerekeket molesztáljunk.

ÉRTÉKELÉSEM: almaalmaalmaalma

Advertisements

One thought on “Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem és sírtam

  1. Mondjuk konkrétan Coelho könyvei közül ez a kedvencem, igen a finom szerelmi szál, az elhivatottság kérdései, a szabadság keresése és a konfortzónánk átlépése miatt is…és majdnem megkönnyeztem a végét, mikor egymásért fel akarják áldozni magukat: a fiú lemondana a hitéről és hivatásáról, a lány pedig az iránta való szerelméről, csakhogy a másiknak jó legyen és ezzel majdnem elkövetik a legnagyobb tipikus hibát: úgy akarnak jót a másiknak, hogy nem kérdezik meg, mit szeretne IGAZÁBÓL a másik. És hányan vagyunk így: azt hisszük, mert valamit így vagy gondolunk/érzünk, a másik is úgy fogja, pedig fittyfenét! Na, ez is egy nagy tanulsága a könyvnek.

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s