Simone Elkeles: Tökéletes kémia

tökéletes kémiaMEGJELENÉS: 2012
OLDALSZÁM: 412 oldal
KIADÓ: Könyvmolyképző Kiadó

Chicagó külvárosában, a Fairfield gimiben mindenki tudja, hogy a kerület északi és déli negyedeinek lakói között kibékíthetetlen ellentétek húzódnak. Így amikor a pomponlányok csapatkapitánya, Brittany Ellis mellé Alex Fuentest, egy helyi bűnbanda tagját osztják be tanulópárnak kémiaórán, az eredmény borítékolható: ezek ketten robbanékony egyveleget képeznek. A fiatalok egyike sem számol azonban egy meglepő kémiai reakcióval: a szerelemmel. Vajon sikerül-e legyőzniük saját előítéleteiket és családjuk, barátaik ellenszenvét a másik iránt? Sikerülhet-e a látszólag lehetetlen?

Már tényleg itt volt az ideje, hogy újra olyan ifjúsági regényt vegyek a kezembe, amelyben nincsenek természetfeletti lények, vagy nem egy disztopikus társadalmat mutat be. Évek teltek el azóta, mióta hasonló stílusú könyv olvasásával töltöttem az időt, így tényleg jó volt visszatérni ehhez a műfajhoz, az úgynevezett young adult-regényekhez. A Tökéletes kémia pedig remek választásnak bizonyult, hogy újra beleszeressek ebbe a stílusba.

Szokványos tiniregénynek tűnik, azonban mégsem az. Tele van klisékkel, mégis más az egész. Talán azért, mert az írónő két szemszögből vezeti a történetet: az egyik Brittany Ellis, a látszólag tökéletes cicababa szemszögéből, a másikban pedig Alex Fuentes, a  bandatag és ügyeletes rosszfiú gondolatai közé nyerünk bepillantást. Látszólag tökéletes ellentétei egymásnak, azonban egyvalamiben mégis hasonlóak: szerepet játszanak, de nem egy színházban, hanem a való életben. Brittany eljátssza, hogy milyen tökéletes, ezzel eltakarva a csúf valóságot, mely a családjában történik, Alex pedig a rosszfiú bőrébe bújt és bandatag lett, hogy megvédje családját, noha a szíve mélyén nem vágyik ilyen életre. Egy kémiaórán egymás mellé ülteti őket a tanár, és az eleinte jelenlévő feszültség után rájönnek, hogy mennyi mindenben hasonlítanak egymásra. 

A könyv egyik különlegessége a nyelvezetben rejlik. Imádtam a két főszereplő eltérő gondolkodásmódját, és ez nagyon jól érezhető az eltérő nyelvezetben is, és itt most nem a spanyol mondatokra gondolok, mely Alex mexikói származását kívánt kihangsúlyozni. Nagyon tetszettek a jól megírt és jól használt káromkodások, a humoros beszólások, az éles szóváltások, párbeszédek. Ez tette talán annyira egyedivé az először közhelyesnek ítélt sztorit, és ez tette letehetetlenné a könyvet is.

De a regény mögött húzódó tanulságról sem szabad elfeledkezni, mely nagyon sok dologra felhívja az ember figyelmét: nem minden az, ami a felszín mutat. Egyesek a magányosságba, míg mások a felszínességbe menekülnek, kialakítanak egy képet, melyet láttatni akarnak, és közben így rejtik el valódi énjüket örök magányba taszítva ezzel önmagukat. A szülői szerep pedig nem abban rejlik, hogy elhalmozzuk gyermekeinket mindenféle pénzen megvehető dologgal: a törődést és a szeretetet nem lehet megvenni, és nagyon sok helyen ez hiányzik egy család életéből. De beszélhetnénk a nem-minden-rosszfiú-olyan-rossz-fiú-effektusról is. Mindent egybevetve, a könyvből sem a humor, sem a tanulság, sem a romantika, sem a jó sztori nem hiányzott, így tökéletes szórakozásnak bizonyult.

ÉRTÉKELÉSEM:  almaalmaalmaalmaalma

Reklámok

One thought on “Simone Elkeles: Tökéletes kémia

A VÉLEMÉNYED NE TARTSD MAGADBAN!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s